Nos, megint csak egy AA-s téma, kicsit kezdem már unni, de hát ez van. Az egyik US-es tag nekiállt etikett pontokat írni, így próbálja a (főleg a kisebb) csapatokat rávenni, hogy jobban viselkedjenek, kicsit viccesnek is tartom, hogy pont az US-ből kezdi el valaki ezt, de csak azért nem ítélem el őt, mert US-es, csak kicsit furcsán hat, hogy etikettről beszél, mikor a saját csapata képtelen bármiféle játékszabályt betartani.
Rossz a megközelítés, ugyan hogyan várhatnánk el ilyesmit olyanoktól, akik egyszerűen képtelenek ésszerűen viselkedni a netes közösségben, igazából a nagyobb csapatoknak kéne valami példát mutatniuk ebben. De erre sajnos képtelenek, az AA is mit csinált arra, hogy másik belekezdtek a projektjeikbe? Sértődötten szabályt hozott arra, hogy ne tudják „reklámozni” azokat az oldalukon (1/A. pont). Ez nem ésszerű viselkedés, hanem egyszerűen gyerekes reakció, ha kicsit nagyobb léptékben gondolkodna, akkor belátná, hogy úgyis ők az erősebbek (nagyobb rajongótábor és nézettség), és nem érdekelné őket. Jön itt a kérdés, ha a legnagyobb csapat, ami irányt mutat a többinek ezt megteszi, akkor mit várjunk a többitől? A magyar közösséget egyfajta káosz jellemzi, alapdolgokban képtelenek vagyunk megegyezni egymással, és nem hallgatjuk meg a másikat. Persze ez nem az AA hibája (leírom mielőtt valaki a nyakamba varrná, hogy rájuk kenem), hanem az elmúlt évek következménye. Mindennek van oka, csak sokan vannak, akik ezt nem igazán látják.
Visszatérve a példamutatásra, ha esetleg a nevesebb csapatok képesek lennének egymást tisztességgel kezelni, akkor a kisebb csapatok se mernének ilyesmiket tenni, maximum olyan tudattal, hogy ezért őket ki fogják nézni a közösségből, de egy olyan közösségben, ahol kicsi a kohéziós erő simán megtehetik, valljuk be, itt mindenki úgy tekint a másikra mint ellenség. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy sokaknak a probléma felismerésével is gondjaik támadtak, remélem ez a cikk segíteni fog nekik.
Egyébként nem vagyok olyan naiv, hogy bármit is várjak a cikk megírása kapcsán, mivel nem vagyok egy idealista típus, nekem az is elég lenne, ha valaki a cikkem kapcsán jobban átlátná, hogy honnan ered a minket mérgező feszültség.
Részemről írhat bármilyen etikett szabályhalmazt. Csak azt tartom be belőle úgyis, amit én jónak látok. A többire egyértelműen szarni fogok.
Ott a pont, mindenki úgy fogja letojni, ahogy van, de téged úgy ismertelek meg, mint aki általában a józan ész szerint cselekszik, tehát nem kell valami összehordott szabályzat neked, nélküle se vagy egy tapló.
Na ja, az a másik fele a dolognak.
Én se mondom, hogy innentől ez a szentírás, de a bizonytalanokat „normális” útra terelheti. Ha nem lesz értelme, szerintem akkor is megér egy próbát.
Bizonytalanok? Nem nagyon hiszem, hogy őket ilyesmi képes lenne „normális” irányba lökni, ha valami követendő példát mutatnának a többiek, akkor az talán nagyobb erő lenne, magyarul hiányzik az egység, amíg senki se hajlandó melléállni, ezek csak leírt mondatok. Ha megfigyeled mindenki helyesel, de senki se mondta még, hogy ő ezeket követni fogja. ^^”
Alapból én is a józan paraszti eszemet használom, és odafigyelek azokra az íratlan szabályokra, amiket most Ricz-el ti is betartotok. Nekem személy szerint nincs szükségem rá.
De teljes vállszélességgel odaállok mellé és követem, ha egyetértek a tartalmával és nem szabályzatnak kiáltják ki (mert milyen alapon).
Oh, kimaradt: a követendő példa meg mindig vita tárgya lesz. AA példát mutat? Itt van felettünk egy cikk, ami szerint nem. Namida? AS? US? Mindenkit szidtak már, hát mi számít követendő példának? Valahol meg kell fogalmazni, nem?
Ha megnézed, ez nem csak a nagyobb csapatoknak jó. Csak próbálták úgy megcsinálni, hogy a lehető legtöbb animét nézőnek(!) legyen jó. Ahogy megnéztem a kezdeményezéseket, ráismertem, hogy azok szerint pont az Aurora sub lenne a „legetikátlanabb”. Már csak a határidők miatt is, akármennyire lőnék be. Az etikettet meg, ha csak páran tartják be, már az is jó. (Pl. riczsilver betartaná nagy részét, mert szerintem biztos, hogy van, amivel ő is egyetért, csak szvsz nem akar „elpártolni a spanjától”) Az is lehet, hogy semmi értelme, de próbálkozni csak lehet.
Írtad, hogy nem érted, miért akar valaki minden megalapozottság nélkül fansub csapatot indítani. Megmondom: mert lelkes és akarja csinálni. Lehet, hogy azt se tudja, mit csinál, lehet, hogy egy héten belül elfelejti az egészet, de ott és akkor kedve van hozzá. Nem mondom, hogy jó lenne, ha ezek elszaporodnának, de olyan is van, akinél a tudás megvan, csak az akarás nincs. Vonatkoztass el.
Azért azt se felejtsd ki, hogy te se vagy jobb, mint bármelyik és bármekkora csapat, legyen az új vagy régi vagy őskövület. Eleve azzal kezdted a posztod, hogy pont egy US tag akar szabályt írni. Ez általánosítás. Ne mindenki trehány vagy bunkó paraszt az US-ben sem. Sőt mióta főnök váltás volt eléggé megszaporodtak a felfüggesztett projektek újragyártásai. Na meg azóta nem volt még egy szájkarate se részükről. Na meg ha valakit hát Ranmát lehet tisztelni 100%-ig az US-ben mert nem érdekli, hogy milyen ember az illető lehet az akár US tag is akkor se kivételez senkivel. Ha szabályt szeg kiteszi!!! Lásd én is pampogtam anno AA-n elég sokat ahogy te is szoktál, Ranma szólt, hogy kuss vagy repülök. Nem érdekelte hogy több éve haverok vagyunk. Szóval ezeknek a pontoknak van értelme, az más kérdés, hogy kiket érdekel mert szerintem szegény Ranma csak töri magát feleslegesen. Az olyanok mint a „nem nevezem nevükön csapat”, bocs „csoport” xD tuti, hogy nagy ívben leszarja az egészet sőt mások is és be sem fogja senki tartani. A másik dolog az időbeosztás. Lehet itt magyarázni, hogy suliba járok melózok de tapasztalatból mondom, hogy én is és sokan mások is van hogy űzik mindkettőt mégis tud haladni rendesen szóval ez csak kedv kérdése ki, hogy halad. Annak meg tényleg semmi értelme, hogy legyen ezer meg egy csapat mert a szerencsétlen fanok ismernek két oldalt max azt annyi, ergo az új csapatok 90%-a akkor is meghal ha nem akarják mert nem lesznek látogatottak. És ugye a kis csapatok a munkájuk felteszik AA-ra is ergo le se fogja az oldaluk senki se szarni. Lehet, hogy regel pár ember de azok 90%-a fel se megy az oldalukra. Lehet itt beszélni mindenről meg mindenkiről de egy dolog biztos. Ranma feleslegesen töri magát:
Mert ez a magyar mentalitás:
Küzdünk a jóért de a szart választjuk!
Egy dologban értek veled egyet. Én is kiszállok a fansub iparból mert kurvára unom a trollokat meg a csapatok közti harcokat mikor közös a célunk elvileg. Na meg egy idő után (már 6 éve csinálom) megunja az ember az egészet.
Ennyi lettem volna. Amúgy Kurosaki voltam ha valaki nem tudná 😀
„Oh, kimaradt: a követendő példa meg mindig vita tárgya lesz. AA példát mutat? Itt van felettünk egy cikk, ami szerint nem. Namida? AS? US? Mindenkit szidtak már, hát mi számít követendő példának? Valahol meg kell fogalmazni, nem?”
Valakinek oda kéne állni, és elvonatkoztatni.
„Ahogy megnéztem a kezdeményezéseket, ráismertem, hogy azok szerint pont az Aurora sub lenne a „legetikátlanabb”.”
Úgy dolgoztunk, ahogyan kedvünk volt, mellesleg ennek semmi köze az etikához, hányszor robbantottunk ki csapatként vitát? Egyszer sem, én vagyok az, akinek többször sikerült, és nem ők.
„Pl. riczsilver betartaná nagy részét, mert szerintem biztos, hogy van, amivel ő is egyetért, csak szvsz nem akar elpártolni a spanjától”
Nem hiszem, Ricz nem olyan, ha baromságokat írnék, akkor megmondaná nekem azt, ezt becsülöm benne.
„Írtad, hogy nem érted, miért akar valaki minden megalapozottság nélkül fansub csapatot indítani. Megmondom: mert lelkes és akarja csinálni.”
Nem, az nem én voltam, én azt írtam, hogy ki mondja meg, hogy mi az a szint, ami már jó, összekeversz valakivel…
„Azért azt se felejtsd ki, hogy te se vagy jobb, mint bármelyik és bármekkora csapat, legyen az új vagy régi vagy őskövület. Eleve azzal kezdted a posztod, hogy pont egy US tag akar szabályt írni. Ez általánosítás.”
Sikeresen félreértelmezted a sorokat, arra céloztam, hogy az US kívülről úgy néz ki, mintha belül se lenne túl sok szabály, de ezek szerint már megváltozott a helyzet, nekem régebbről volt velük tapasztalatom.
„Na meg egy idő után (már 6 éve csinálom) megunja az ember az egészet.”
Én is hat év után untam meg, lehet valami ebben a számban.
Szánalmas egy iromány, tele irigységgel, és és magyar fikázós mentalitással. De ezen nincs is mit meglepődni.
„Szánalmas egy iromány, tele irigységgel…” De ezen nincs is mit meglepődni.”
Kedves névtelen fikázó, mire vagyok én irigy? Inkább az elkeseredettség (hogy ilyen megjegyzéseket kapok) lenne a jobb szó, de nyugalom, mivel velem már nem kell számolnotok, hiszen úgyse vagyok már a „szakmában”.
„…és magyar fikázós mentalitással.”
Gondolom észre se vetted, hogy te vagy itt, aki ezt pont megvalósítja! XD