Talán nem is gondolnánk, hogy az animék és a mangák egyik atyja immár több mint 50 éve alkot. Az ő nevéhez fűződik a mecha műfajnak két komolyabb variánsa, a pilótavezérelt…
Magát az eredeti játékot Éjjeli Vakond bemutatta, és bár a „Mi lesz most Janival?” Felelős Vakondban elmondta a véleményét a Remastered verzióról röviden és tömören, úgy éreztem a végigjátszásakor, hogy…
Az utóbbi pár hétben nagyon nem követtema játékipari fejleményeket, így egyszerre ért hirtelen meglepetésként és hideg zuhanyként a THQ Nordic Barcelona fejlesztőcsapat bejelentése: 2021 decemberére kilátásba hozható egy Gothic remake…
Fanyalogva álltam hozzá, pozitív csalódás lett. A kezdeti infomorzsák és előzetesek nem voltak túlzottan meggyőzőek egy eredeti történetalappal bíró sorozat előfutáraiként. Aztán az első rész után képernyő elé szegezős élménnyé…
Az internet urai a macskák. Cicás videókból sose elég, mindig harap rá a nép. A lényeg, hogy legyen aranyos, cirmos, pihe-puha bundás és csöppet esetlen, mert az olyan megkapó. Animés…
„Gondolja, hogy ha az ember őszintén megbánja a rossz tetteit, visszatérhet abba az időszakba, amikor még boldognak érezte magát, és ott marad örökre? Ilyen lehet a mennyország?” (Halálsoron c. film)
„A halál nem szembekerülés, hanem egy egyszerű esemény a természet folyamatos ritmusainak sorában. Nem a halál, hanem a betegség az igazi ellenség, az a veszedelmes kényszer, amely szükségessé teszi a…
Bizonyára feltűnt már nektek, ha egy anime esetében olvastátok, hogy visual novelből készült. Vagy az, hogy a Steam áruházában is megszaporodtak az ilyen jellegű játékok. Mi ez a rejtélyes médium,…
Egy valóra vált álom, ha nem is hercegnőként élni, de legalábbis híres előadóművészként vagy színészként, hogy ezzel vívjuk ki a nagy Ő figyelmét miránk… Úgy van, ez a jó öreg…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem