A cikk a 2012 októberi Konzol Magazin hasábjain jelent meg. Előzetes és történelmi háttér Számos módon feldolgozták már a háború borzalmait: ott van Theodor Plievier 1945-ös dokumentumregénye, a Sztálingrád, ami…
Gheorghe Funar neve sokaknak ismerős lehet, aki figyelte a román történelemről tett nyilatkozatokat az elmúlt két és fél évtizedben. Ő volt az a nagyszerű egyén, aki a felásatta a kilencvenes…
Kivételesen rövid és tömör leszek egy viszonylag friss filmélmény kapcsán. Az összeesküvés címre hallgató 2001-es brit-amerikai koprodukció nem kis feladatot vállalt magára: bemutatni az 1942-es wannsee-i konferencia eseményeit. A film…
Megszokhattátok, hogy politikai és történelmi kérdésekben nem vagyok épp polkorrekt, és ez így van jól. Még mindig a Terror Háza múzeum igazgatónőjének, Schmidt Máriának szavait tartom a kérdésben szem előtt:…
Sosem azzal van baj, ha megemlékezünk valamiről. Vannak események, dolgok, amelynek mindenképpen létezniük kell a köztudatban. Léteznie és ismerve lennie. Legalább fogalmi szinten, hogy mi is volt az, oldalállástól függetlenül.…
Már jó párszor tettem utalást a filmre a holokauszttal foglalkozó írásaimban, hogy érdemes lenne talán az áldozatok oldalának véget nem érő fröcsögése és mantrázása helyett a bűnösnek kikiáltott oldalt is…
Idestova 85 éve, hogy Lengyelország felszabadult a 123 évnyi felszabdalt állapotból, valamint a második Lengyel Köztársaság megalakulása. Az eseménynek van egy kulcsfontosságú jelentősége az I. világháború során, ez pedig hogy…
Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok… politikusok és azok, akiknek van esze és gerince! A mai nap a hülyeség látványosan továbbgyűrűzött narancsszínű kis köntösében. Tegnap Navracsics Tibor tett szegényes történelmi,…
kép forrása: dumaujvaros.hu Imádom a mitológiákat, olyan mesések… ilyen a holokauszt témaköre is, ami sokkal inkább frusztráló, mint érdekes. Rengeteg téveszme, tévhit és baromság kering „a XX. század legnagyobb népirtásának”…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem