A cikk a 2013 februári Konzol Magazin hasábjain jelent meg.
Most, hogy itt a február, mindenkinek új félév indult meg, az egyetemisták pedig túléltek egy újabb vizsgaidőszakot, szerintem bele is csapok a lecsóba, s egy kicsit komolyabb művet veszek elő, aminek története a mai napig folytatódik. Éppen ezért rendhagyó módon most nem konkrét művet, hanem franchise-t vesézek ki. Miután a terveket átdolgozó alkotó most január 25-én töltötte be a 74. életévét, így jöjjön az egyik legrégibb munkája, ami átível hosszú-hosszú évtizedeken át. Váltsatok jegyet, mert most felszállunk a Galaktikus Expressz 999-es járatra!
A Galaxy Express 999 először 1977-ben jelent meg mangaként a Shounen Big Comic magazinban. A teljes sorozat 21 kötetet számlált, azonban több részletre bonthatjuk. Az alaptörténet 12 kötetet számlál, ami ’77 és ’81 közt jelent meg. 1978-ban megnyerte a Shogakukan Manga-díjat, az anime változat pedig ’81-ben az Animage Anime Grand Prix díját. A történetet Miyazawa Kenji Night on the Galactic Railroad című regénye ihlette meg, azonban az űrgőzösön és a hosszú utazáson kívül más hasonlóságot nem nagyon vélhetünk felfedezni.
A 2500-as évekre az emberiség technológiai fejlettsége odáig fajult, hogy hihetetlen élessé váltak a társadalmi különbségek, jóformán eltűnt a középréteg. A hatalmas megalopoliszok legalján élő szegények a harmadik világot megszégyenítő szegénységben és koszban élnek, miközben a gazdagok és a tehetősek által kidobott hulladékok közt kutatnak. Nekik semmijük sincs, farkastörvények uralkodnak köztük is. A gazdagok és a tehetősebbek viszont elnyerve az örök élet lehetőségét, mechanikus testben élnek, emberi tudatukkal géptestekben. Olykor pedig saját szórakoztatásukra élő emberekre vadásznak…
Ebben a világban él a 12 éves Tetsuro, aki anyjával Megalopoliszba igyekszik annak reményében, hogy szereznek annyi pénzt, hogy jegyet tudjanak váltani a 999-es Galaktikus Expresszre, s akkor álmaik válhatnak valóra. Tetsuro minden vágya, hogy eljusson arra a bolygóra, ahol ingyen kibernetizálják a testét, s úgy tudja eltartani az édesanyját. Azonban Mecha gróf vadászcsapata meglepi őket, s megölik Tetsuro anyját, a fiúnak pedig sikerül elmenekülnie, azonban majdnem halálra fagy. Egy titokzatos és gyönyörű fiatal nőnél ébred, Maetelnél, aki felajánl egy bérletet a fiú álomvonatára, azzal a feltétellel, hogy ő is vele tarthat. A fiú elfogadja, de előbb még kegyetlen bosszút áll anyja gyilkosain, hogy ne legyen oka többé visszatérni a Földre.
Így veszi kezdetét utazásuk át a Naprendszeren és át a galaxison, egyenesen az Androméda felé…
Eléggé szerte ágazó a mű, mivel olyan ikonikus szereplők térnek vissza rendszeresen, akiket már bemutattam (Harlock kapitány, Emeraldas). Az ő történeteikkel együtt egy hatalmas halmazt kapnánk, így szorítkozzunk csak Maetel történetére.
A sorozat mellé megjelent 4 darab mozifilm és 3 speciál, valamint több apró bemutató és reklámanyag. Ez utóbbiak javáról lehetőségem szerint nem emelnék szót – teljességgel beszerezhetetlenek az internet forgatagában és nem is adták ki őket. Érdekességként megemlítendő, hogy az egyik ilyen bemutató csillagászati témában kis szerencsével egy japánbeli planetárium műsorán még megtekinthető.
Maetel előtörténete, a Maetel Legend (2000-2001) elmeséli az ő és ikertestvérének, Emeraldasnak a fiatalkorát, hogyan szakadtak el anyjuktól, La Andromeda Prometheum királynőtől, miként szöktek meg a kibernetizált bolygóról. Ennek a történetnek valamelyest újramesélése a Space Symphony Maetel (2004-2005), azonban több eleme inkább a Maetel Legend és a Galaxy Express 999 közé tehető, legfőképpen az a momentum, amikor Maetel már végleg feladja a reményt, hogy meggyőzze anyját céljainak helytelenségéről és végleg testvére és annak barátja, Harlock oldalára áll, akik az univerzumot védelmezik a gépseregtől.
A Galaktikus Védelmi Erők történetét mesélik el a The Galaxy Railways sorozatok (2003-2004 és 2006-2007), aminek a feladata a Galaktikus Vasúttársaság vonalainak és utasainak a védelme. Ez már teljesen új elem a történetben, Maetelnek viszonylag kevés szerepe van ezekben a sorozatokban, viszont a világképhez mindenképp remek adalékul szolgál ez a két sorozat a külön részével együtt.
A 113 részes sorozat alternatív elmesélése a 2 órás mozifilm 1979-ből, a sorozatot nagy vonalakban követi, viszont több új információt is kapunk az új koncepció által. A sorozat míg arra fektette a hangsúlyt, hogy bemutassa a világot, mivé is lett, hanyagolva a főtörténetet, addig a mozi kifejezetten erre támaszkodik. Megismerjük Maetel valós származását, a Titán öregasszonyának kilétét, aki a legendás Cosmo Dragoon pisztolyok egyikét adta a fiúnak és a szinte szimbólummá vált kalapot és köpenyt. Akit kevésbé érdekel a világ sorsa, s inkább a történetre kíváncsi, annak érdemes ezt a változatot választania. Ennek a mozifilmnek a folytatása az 1981-es Adieu Galaxy Express 999, ami a sorozat után játszódik és további titkok derülnek ki Maetel múltjáról, de nem utolsó sorban Tetsuroéról is. Korában úgy tűnt, hogy ezzel le is zárták a Galaxy Express 999 történetszálát, azonban az 1998-ban elkészített Eternal Fantasy mozifilm ezt megbolygatta, ami a két mozifilm, vagy ha jobban tetszik, a sorozat és az 1981-es film közé illeszkedik – azonban nem egyéb, mint az újított manga promóciója, amiből viszont keveset dolgoz fel.
A külön részek közül az első a Can you live like a warrior?, amit 1979-ben sugároztak a tévék és a sorozat 12-13. részének újramesélése, ahol a Galaxy Express 999-es járata egy olyan bolygóra érkezik, ahol egy vihar kővé dermesztette az embereket. Itt ismerkedik össze egy katonával, aki kifosztja, hogy a bérlettel ne csak elmenekülhessen a bolygóról, hanem megtalálhassa a gyógyírt kővé dermedt szerelmének felébresztésére is.
A második külön részt 1980-ban sugározták Eternal Traveller Emeraldas címen, ami a sorozat 22. részét regéli el másként. Emeraldas hajója megtámadja a vonatot és egy sivatagos bolygón kényszeríti leszállásra, majd kardpárbajra hívja ki testvérét. Azonban a valóság szörnyűbb, mint az elsőre látszik…
Ugyanebben az évben rövid mozifilmként látta meg a napvilágot a Claire of the Glass alcímre hallgató külön rész, ami a sorozat 3. részét egészíti ki, jobban bemutatva az üvegkristályos mechinikus testbe zárt lányt és annak történetét. A kisfilm szerepe nem más, mint meghazudtolni a robotizáltakról alkotott véleményünket a Leijiverzum világképében.
A harmadik TV-ben sugárzott külön rész is folyó évben került bemutatásra Can You Love Like a Mother?!! címen, a sorozat 51. és 52. részének újraértelmezése. A korábbi részekhez képest ez már jóval hosszabb (1,5 órás) darab, viszont jobban kibontja az eredeti történetet.
Talán mondani sem kell, hogy Japánban ikonikus sorozatról és franchise-ról van szó, ami mi sem példáz szebben, hogy Tsuruga városában a Galaxy Express 999 és a Space Battleship Yamato karaktereinek bronzszobrait avatták pár éve szerte a városban, életnagyságban. Az elmúlt évtizedben a sorozatot és a külön részeket kiadták DVD-n, a mozikat pedig Blu-Ray lemezen is. Azonban ennyiben nem fújt ki a franchise, hiszen kis szerencsével a japán webshopokban találhatunk figurákat a szereplőkkel, de sajnos elég ritkák (és ebből kifolyólag drágák is).
Érdemes még megemlítenem, hogy az évtizedben várhatóan valamikor lesz egy élőszereplős film is, de pontosabb információk még nincsenek róla. A legutóbbi is tavaly év elején volt, hogy befejezték a castingot, mivel nem találtak Emeraldas és Harlock kapitány szerepére megfelelő színészt. Azóta bősz hallgatás lengi körbe a projektet, amit a Leijiverzum rajongói egyre türelmetlenebbül bírnak, ahogy több már bejelentett, de továbbiakban meg nem erősített animét is (pl. Zero Desigze és a télre ígért, azonban elmaradt Space Pirate Captain Harlock CGI-mozifilm).
De ennyivel nem áll meg a tengeri határoknál a dolog: az Egyesült Államokban is megjelentek a franchise darabjai (a különleges célú darabokat leszámítva), de kevés kapott tényleges kiadványt ezekből (a külön részek például egyáltalán nem jelentek meg VHS-en és lemezen, annak ellenére hogy 1986-ban készült hozzájuk szinkron a Harmony Gold jóvoltából). A tévében a Hulu adta, viszont a licenc jogát a Crunchyroll és a Funimation Entertainment tartja magánál, akiknek oldalán angol felirattal elérhetőek a sorozat részei. A mangákat is kiadták, a Viz próbálkozott a mangák megjelentetésével, azonban sokra nem mentek, az eredeti mangasorozat továbbra is várja az angol fordítás elkészültét.
A Rin Tarou rendezte sorozat nekem nagy kedvencem, bár még a történet elején járok, mivel nem könnyű megemészteni a sorozatot. Nem is a szimbolikáját, mert olyanról nem igen beszélhetünk, hanem a világképet nehéz összerakni, hogy az eredeti szerző miként is vélekedik. A Claire of the Glass film például felborította azt, amit a Maetel Legend alapján leszűrhettünk magunknak, miszerint az a gépesített emberek a kegyetlenek és a lelketlenek és Leiji az érzelmeket a lélek létéhez köti. Ugyanakkor, míg a robotemberek a sorozatban az élők irtására törekednek és pár mellékszereplőt leszámítva ez mindig így van, ne higgyük azt, hogy az emberek különbek. A fajtánk is lecsúszott, hogy a legnagyobb nélkülözés közepette se képesek mindig önzetlenül cselekedni vagy a bajban szinte mindig rendre önös érdekből cselekednek. Ezt a kettősséget viszont a sorozat nagyon jól ábrázolja, rengeteget mesélve világunkról, nem ritkán olyan problémát érintve, amelyek ma is aktuálisak, vagy aktuálisabbak, mint korábban – némelyikre talán azt is lehetne mondani, hogy örökletes gond.
Aki bele kívánna kóstolni ebbe, annak elsősorban a mozifilmeket ajánlanám kezdésnek, aztán vegye elő a sorozatot. Bár sok azonosságot fogtok találni köztük, de a Toei Animations által készített töltelékepizódokért, amelyek folyamatosan tágítják a világot érdemes megnézni. Másodsorban nem egy olyan science-fictiont kapunk, ahol a látvány a lényeg meg a harcok és a szuperfegyverek. Sokkal többet fektetnek a drámaiságra, s erre azt lehetne mondani, hogy sikerrel.
Na ez az egyik olyan anime, amit már részben „körbejártam”, megvolt eddig a Queen Millennia, Queen Emeraldas, Maetel Legend, illetve a ’79-es mozi, de a fő sorozat még várat magára.
2002-es, 6 részes ONA, megéri a nézést? Csak mert ahogy látom, az egy remake lenne, a sorozat alapján. Bár van egy olyan gyanúm, hogy erősen zanzásított.
Olyasmi, egy zanza remake. Innentől ítéld meg te, megéri-e. Én elég indifferens voltam a sorozat és a mozik fényében.
Na igen, szóval 6×15 perc, egy 113×25 perces animéről, az igencsak szép kurtítás. Azért lehet, valamikor bevállalom majd, de inkább akkor a sorozat után.
Azért tegyük hozzá, hogy ha a manga tényleges sztorija érdekel, akkor az első két mozifilm a tied. Csontra feldolgozzák. Ha azok hosszát levetíted a sorozatra, rájössz, hogy mennyi minden filler a sorozatban. És az a vicc, hogy ezek jó fillerek. Hozzáadnak a sorozathoz, a világhoz. A Gundam fillerei annyira sótlanok voltak, a Devilman sorozat meg egyetlen fillerhalmaz ebből a korcsoportból, hogy „Uhh…” Szóval a mozit úgy nézd majd, hogy az „a gerinc”, csak maga a történet, a világ kifejtettségét a sorozat adja meg, az „a test többi csontja”. Ehhez jön a 3 special + a Glass no Clair kisfilm is, amiből az utóbbi elmélyíti a 3. rész első pár percét.
Persze, azt vágom, hogy a Toei animék, pláne a régiek, nincsenek meg filler nélkül. =) Viszont azt jó tudni, hogy itt is a bedarálható, élvezhető kategóriába esnek ezek.