Eddig sokat értekeztem régi animékről, új animékről, stílusilag és műfajilag igyekeztem tartani a változatosságot, és valamelyest pozitív hangnemben írni arról is, amelyeket nem kifejezetten ajánlok megtekintésre (nem mintha írtam volna olyanról, amire azt mondtam volna, hogy tűzre az összes kópiáját). Kicsikét untam a banánt, hogy folyton művekről adok értekezést, úgyhogy kirúgok a hámból… vagyis kicsit kitérek a szokott mederből.
Nehezen tudom hogy kezdjek hozzá, mert annyira az életünk része lett, hogy napjában mindenhol találkozunk vele, szinte 0-24-ben. Az újságban, a TV-ben, az utcán, a rádióban, interneten… igen, ezek a reklámok. Ott vannak mindenhol és néha az a legbosszantóbb, hogy a java kéretlen, nem vág érdeklődésünkbe és mégis mondhatni a képünkbe nyomják őket. Arról meg hadd ne említsek szót, hogy a legjava elég pofátlan vagy egyszerűen kivitelezésében szörnyű. Ne higgyétek, hogy az a fajta vagyok, aki mindig vígan dalolgatja, hogy „Jóska, Gyurka, véres hurka, milyen jó a májas hurka!”… De tudjátok, szerintem az a jó reklám, ami valamivel képes megragadni az embert. Legyen az mondjuk Ásóka (brrr… a mai napig kiráz tőle a hideg), vagy a már-már agyonhumorizált nemi betegségekkel kapcsolatos reklámok, vagy a katicás autóreklám… Na jó, most már tényleg leállok a témáról, mert még a végén reklámesztétikai esszét kaptok anime rovat címén.
Elég rákeresni az interneten, hogy japán reklám, elég sokat kapunk találatnak. Néha elképesztően blőd, máskor pedig különösen humoros kis szösszeneteket kapunk terítékre. Persze, az animéknek is szüksége van a reklámra, de nem a CM (commercial) és a PV (promotional video) kis előzetesekre célzok, hanem a kifejezett célzattal létrejöttekre. Igen, mondjuk egy autóreklám vagy egy turisztikai kisfilm. Ezek egész jellemzők, de mondjuk november 6-án jött ki egy böngészőhöz animés reklám. Igen, még ezeknek is van. Aki pedig azt hiszi, hogy ennek és a product placementnek nincs státuszjelentősége a reklámiparban, az nagyot téved. Tény, hogy a keleti és a nyugati anime rajongókat meg lehet fogni animés figurák reklámjaival vagy kis szösszenetekkel, de nem ritka, hogy konkrét sztorit írnak rá.
Kezdjük talán a turisztikai animékkel. Már megszokott, hogy egyes városokat pontosan visszaadnak egy-egy mindennapi életről szóló animében, vagy egy olyanban, ahol kifejezett realizmust nem várnánk el annak fantasy vagy sci-fis jellege miatt. Több ilyen turisztikai anime van: Yama no Susume, The Four Seasons, Honey Tokyo, Kobe to Watashi. Például ilyenek.
Lássuk ezeket sorra: a Yama no Susume egy 12 részes rövid futásidejű sorozat (5 perc per rész), ami a hegymászást hivatott egy manga alapján népszerűsíteni. Persze ehhez elengedhetetlen kelléket használnak: aranyos kislányokat, mert azzal talán a legtestesebbet is rá tudják venni egy kis természetjárásra. Ennek a sorozatnak kifejezett története nincs: egy kisebb trauma miatt tériszonyos lány és barátnője nekivágnak a városuk közelében lévő Takao-hegynek. Az előbbi kislány lassan leküzdi ezzel a tériszonyát, míg a barátnője élvezi ezt az időtöltést. Ugyanakkor a hegymászás alapjait is elmagyarázzák, hogy a japán hegyeket milyen felszerelésekkel érdemes járni, főleg ha az ember hosszabb időre gondol elvonulni a várostól.
A The Four Seasons ezzel szemben egy 4 részes, egyenként 8 perc hosszú reklám, ami Saitama prefektúra életét kívánja bemutatni négy évszak során. Ebben kapunk egy romantikus, egy komikus gag, egy könnyed fantasy és egy családi történetet. Amikor kirakták az internetre ezeket a kisfilmeket, angol, francia, koreai, japán és kínai feliratokkal lehetett és elvileg ma is meg lehet nézni.
A Honey Tokyo a Studio 4°C alkotása, egy 11 perc hosszú reklám Tokió metropoliszának turisztikai és kulturális látványosságairól sci-fi köntösben. A történet szerint egy jövőből jött nő, Honey azért jött, hogy elvigye a mi időnkből a színeket a szürke jövőbe, azonban egy srác eltéríti erről a szándékairól és helyette bejárják Tokió nevezetességeit és pár eseményét. Ez évekig megtekinthető volt Tokió város honlapján körülbelül 6-7 nyelvre lefordítva.
Ezek mind pozitív példák voltak a jól kivitelezett turisztikai reklámokra, de most jöjjön a feketelevese ennek az ágazatnak. Nem egyedüli példa, de őt emelem ki. Ez a Kobe to Watashi, vagyis „Én és Kobe”. Mielőtt konkrétan szót emelnék erről a „mesterműről”, hadd kérdezzek meg egy dolgot. Ki emlékszik arra, hogyan is indult a South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan film? Igen, énekeltek és úgy mutatták be a várost, ahol játszódni fog az egész. Nos, ezt a húzást játssza el a mindössze négy perces reklám. A fő különbség, hogy míg a South Park esetében egy fiktív városról beszélünk, ott még toleráljuk ezt a dolgot. De nem egy valós, térképen is bizonyítottan létező, 2010-es adatok szerint másfél milliós várost tálalva nekünk így, mint lehetséges turisztikai célpontot. És akkor még szót se említettem az egyedül érkező kislányról, aki azt se tudja merre menjen, de egy vadidegen kakasfejű kabalával nekivágnak a településnek. Énekelgetve és gyakorlatilag komédiába illő hatalmas lépteket téve egy, a lábuk alatt bolygóként forgó járda alatt. Konkrétan ez a reklám iskolapéldája lehetne annak, hogy mind a megcélzott személyt hülyének nézi, mind a reklám tárgyát nevetségessé teszi. Amikor megnéztem, komolyan elkezdtem gondolkodni, hogy nem kevertek-e semmi vicces dolgot a sütimbe – csupán ennyire nem hittem annak, amit a képernyőn látok.
Menjünk tovább kicsit, de egyenesen azokra, amiknél az utcán szokás utánuk fordulni, ha dögösek, de nem csajok/pasik. Igen, az autók vannak terítéken. Kaptunk nyugatról, az USA-ból elég autópornót, főleg ami a Halálos Iramban-szériát illeti vagy mondjuk a Tolvajtempót. Na, a japánok ennyire nem veszik komolyan a témát. Ők megoldják másként.
Innen is lehetne címeket mondani bőven: Live Action Doraemon × Toyota, Peace Eco Smile, Next A-Class, Houkago no Pleiades. A Live Action Doraemon × Toyota annyiban eltér a felsoroltaktól és a rovattól, hogy az 5 részéből csak az első eleje animált. A Doraemon-univerzumot nem mutattam be, ezt későbbre tartogatom, mert roppant nagy. A lényege, hogy egy jövőből jött hibás, kékszínű ember formájú macskarobotot a tulaja visszaküld az sokadik ükapjához, a tesze-tosza Nobitához, akitől a család szerencsétlensége származik. Nobita, Doraemon és a barátai az első reklámban beszélgetnek a jövőről, hogy ki milyen lesz, míg a tényleges reklám része már élőszereplős és 20-30 évvel később játszódik. Külön érdekesség, hogy Doraemon szerepébe felkérték Jean Renót, aki pirosra festett orral, kék overállban és az unottas képével alakít egy életvidám macskarobotot. Ez már önmagában egy epic húzás. És valamennyire jót tett a Toyotának is, annak ellenére, hogy vannak néha hibás szériáik.
A Peace Eco Smile szintén a Toyota reklámja, csak ezt már teljesen a Studio 4°C készítette. A béke és a környezettudatosság jegyében készült 6 részes, egyenként 3 perces mini-sorozat, s első sorban a Toyota Priusokat és a Camry-t reklámozza a főhősei által, miközben az ellenségnek Lexusa van. Szóval van egy alapkonfliktus, de ez még nem elég, mert ezzel az erővel akár az Initial D is lehetne, ami egy utcai autóversenyzős sorozat. Nem, ehhez a felálláshoz kapunk egy földönkívülit, Pes-t, aki beilleszkedni kíván az emberi életbe. Vagyis egy kicsit érdekes módját választották a reklámozásnak, ahol a reklámozott termék nem kiemelt szereplője a reklámnak, ezáltal nem egy logót vagy egy firkát éget be vele a fejünkbe, hanem egy sztorit, egy hangulatot, egy érzést.
A Next A-Class már a Production I.G. munkája, ami a Mercedes A-osztályú járgányaihoz kíván egy 6 perces kis történetet szülni. A közeljövő Tokiójában, amit teljesen átépítettek a vertikalizáció és a forgalmi dugók elkerülése miatt, két jármű vívja este az éles harcát: egy Mercedes furgon és az új A-osztályú kocsi. Ez már inkább kicsit egy Need for Speedes hatást ragad meg, az „élvezet vezetni” életérzést, s talán a legtöbb vezetni vágyó fiatal álmát, az utcai derbizést emeli ki. Ehhez pedig adott egy dögös sportkocsi, egy jó csaj… meg egy gagyi cél, ami a furgon tulajának legjobb tésztás levesének (rámenjének) megkóstolása.
A Houkago no Pleiades már enyhén szólva is teljesen kilóg a sorból. A Gainax és a Subaru közös projektjeként létrejött kis boszorkás (mahou shoujo) anime ugyanis a díszen kívül, másra nem használ autót, helyette a Subaru névvel és a cég logójával szórakozik kisebb-nagyobb áthallásokkal. Ezt nem kívánom részletezni, elég ha annyit mondok róla, hogy a tipikus boszorkás történet, ahol (megint) egy kis földönkívülit támogatnak, a hazajutásért (és nem, őt sem hagyják telefonálni, ugyanis Japánban is magas a távolsági hívás költsége egy másik csillagrendszerbe).
Így a végére jöhetnek az informatikai reklámok. Ennek két formája van: az állóképes és a mozgófilmes. Ez utóbbira konkrétan két példánk van, az egyik a Madobe Nanami no Windows 7 de PC Jisaku Ouen Commercial!! (és pont ezért fogom most röviden csak Madobe Nanaminak nevezni, mivel mostanság a japánoknál valami fétis uralkodhat az extra hosszú és egyébként megjegyezhetetlen címek felé), a másik pedig a november 6-án bemutatott Internet Explorer: The Anime feat. Inori Aizawa című szösszenet. Ezek ketten nem egész egy perces holmik.
Az állóképes figurákkal való reklámozás a 2000-es években lett az ipar húzó reklámágazata (annak ellenére, hogy először az Apple használta a ’90-es évek közepe-vége felé kiadott Mac gépéhez az egyedi anime reklámkaraktert). Ebből ismerjük Hatsune Mikut, aki megkerülhetetlen lett szinte, hála a gépzene terjedésének. A Vocaloid 2-es szintetizátorprogram fő reklámarca több társat is kapott az évek során, akik a lenyomott billentyűzeteket egy-egy női hanggal helyettesítik, így téve lehetővé, hogy az amatőr zeneszerzők is szabadon és vígan szárnyalhassanak. Rengeteg Hatsune Mikus videó és zene található meg különféle videoportálokon, szóval bárki kedvére választhat. A másik jellemző az OS-tanok megjelenése: ezek az operációs rendszerek reklámarcai a Microsoftnál 2000 óta, valamint egy extra feature a japán kiadásban (pl. az XP-s OS-tan a rendszert mérte: ha túl nagy lett a melle, akkor az jelezte, hogy valami sok memóriát zabál). A Windows 7 reklámarca lett Madobe Nanami, akinek a hangját Mizuki Nana, egy animések közt ismert szinkronszínésznő adta. Érdekességként megjegyzem, hogy hivatalosan a Vista és Windows 8 nem kapott ilyen reklámarcokat. Ezekhez művészek és rajongói alkotók készítettek fanartokat, ahogy a 2000 előtti Microsoft operációs rendszerekhez, vagy mondjuk a Mozillához, Linuxhoz.
A mozgóképes reklámoknál haladjunk időrendben: a Madobe Nanami reklám akkor jelent meg, mikor a Windows 7 is. A célja nem kifejezetten az operációs rendszer reklámozása volt, annak tudásából és az Aero felületből mutatott egy kevés feature-t, de inkább a DSP1-es kiadású Windows 7-hez való asztali PC összerakását magyarázta el piszok egyszerűen. A karakter a reklámban kifejezett hátteret nem kapott, csupán annyi derül ki róla, hogy egy informatikai boltban dolgozik, mint eladómunkatárs. Mert szerelőnek nem valami jó: kihagyott egy csavart és leesett a gép burkolata…
Az Internet Explorer: The Anime feat. Inori Aizawa viszont a Microsoft legújabb húzása a kicsiny kék „e”-betű népszerűsítésére. Ehhez kapott egy reklámfigurát, akinek a háttérsztorija szerint egy sokat szenvedett kislány, mert rendszeresen bántalmazták társai, de ő bizonyítani akar juszt is (ez konkrétan a hivatalos Facebook oldalon tették ki, mivel a reklám erre nem tér ki). Inori Aizawa, karakterünk egy kis boszorka, azaz Internet Explorer-tan, aki néhány macskaszerű harci robot elől menekül, majd felveszi a harcot. A poén itt kezdődik, a harcban, ugyanis a reklám azokat hangsúlyozza, ami egyébként az Explorernek sosem volt az erőssége: a 32 ablak/lap megnyitása (ilyenkor előszeretettel omlott össze), a védelem és a tűzfal a különféle spamrobotok, botok, hackerek támadásai ellen. A reklám amúgy egész gyorsan véget ér, mivel elég pörgős kis akció zajlik benne. Az alapötlet maga talán megérne egyetlen egyrészes nagyobb sztorit, azonban ismerve az IE képességeit és annak véges határait, böngészőtechnológiai elmaradottságát, a reklám elég komolyan megtévesztő („Bár melyik nem az?” – kérdezhetném ugyanakkor).
És ha már animés reklám, az Anime Tenchou-ról se feledkezzünk meg, az Animate bolthálózat figurájáról. Aki kitört a kereteiből és a Gainax által készített félig rajzolt, részben élőszereplős reklámján, így már kapott mangát, saját mozifilmet és a Touhou Project játék szereplőivel is összeeresztették (ezt a filmet viszont csak és kizárólag egy japán rendezvény alkalmával láthatta a közönség és az előzetesén kívül más nincs a neten belőle). Persze Anizawa Meito nem egyedül van, több társat is kapott, akik mind egy-egy Animate részlegért felelősek és segítik hősünket a rivális cég vezetője elleni küzdelemben.
Nos lényegében ennyi lett volna a reklámokra szánt „rövid” bemutatóm, amivel ezek 70%-át sikerült lefednem minimum. Az az igazság, hogy a reklámaniméket a legnehezebb értékelni, mert nem csak magát a művet kell néznünk, hanem a kiváltott hatásokat, magát a terméket vagy célt, amiért létrehozták. Viszont nem kezelhetőek teljes értékű műként, rengeteg hiányosságuk van, mivel egy koncepcióból születtek csupán és arra építkeztek.
A cikk a 2013 decemberi Konzol Magazin hasábjain jelent meg. Ez volt a lap utolsó megjelent száma.