Nem az én műfajom az évösszegző írása. Éves munkát összefoglaló jelentést se szívesen írtam eddig, annak ellenére, hogy amúgy muszáj volt. Mert megkövetelte a KLIK, mint fenntartó és az iskola is. De az a munkám részét képezte, az addigi eredményeimet a feladatom elvégzését, valamint a meglátásaimat a kottatár fejlesztését és fejlődőképességét illetően. Ez pedig a magánélet, amire sokan nem kíváncsiak, annak ellenére, hogy idén a munka, a magánélet és a hobbi talán szorosabban is összefonódott, mint eddig.
Az első félévben sok minden nem történt: kicsit több mint másfél tanéves, heti 20 óra munka keretében sikerült egy nagyobb iskolai kottatárat (mintegy 5000 példányút) újjászervezni, új alapokra fektetni, és úgy hagyni magam mögött, hogy az utódomnak a jelentés elolvasása is bőven elég támpontot adhasson, hogy mi a cél, és mik a már megkezdett irányvonalak.
Igen, időközben (mondhatni, tragikus hirtelenséggel) fel kellett mondjak a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában június elején, ugyanis júliustól másik munkahelyre kerültem, heti 40 órában, illetve más bérezési besorolásban. Kiléptem a közalkalmazotti bértáblából, és egy másikra cseréltem azt. Nem kertelek, bírósági könyvtárba kerültem. Másfajta közeg, komolyabb szakértelmet, hozzáértést és attitűdöt követel. Legalábbis az első kettőt biztos, attitűdben pedig noha a munkatársak ugyanolyan barátságosak, azért itt jobban érezhető a hierarchia a protokollok végett. A legfontosabb mindenek előtt a kölcsönös tisztelet – ez minden munkahelyre igaz, és az iskolára is igaz volt a tegezések közepette. Itt viszont már szükséges magázódni is, és csak ettől lesz másabb. Az ember a munkáját tekintve viszont – értelemszerűen – komolyabb odafigyelést kell tanúsítson az szigorú ügymenetek végett.
Elismerem, elsősorban a saját érdekem vezérelt, hogy elmenjek az iskolából. A magasabb fizetés és a szakmai előrelépés lehetősége, egy szakmabeliek közt prominensebb, megbecsültebb szakterületen ráadásul. Szerettem az akkori munkatársaimmal, tanárokkal együtt dolgozni, jó pár emlékezetes és megmosolyogtató anekdotát sikerült szülni abban a két évben. Lehet mondani rám, hogy önző voltam, hogy egy ilyen munkakörnyezetből elmentem, de mindig is azt mondtam, kicsit lehangolva: „Egy fiatalember havi nettó 40 ezerből nem tud egzisztenciát teremteni. 120 az alap, amit kapna 8 órában ezen a területen. Részmunkaidőben ez részarányosan csökken 60-ra, majd lejönnek az adók, a járulékok, és marad annyija, amennyit mondtam. És mondjon bárki bármit, kell az egzisztenciaépítés lehetősége, a stabilitásérzet, mert az a szégyen egyik formája, ha valakit a szüleinek kell felnőttként eltartani, mert ő maga képtelen rá.”
Időközben, április végétől mellékállást vállaltam, mint feliratkészítő. Az AXN Hungary megbízásából 3 évadnyi NCIS: Los Angeles epizódnak kellett a halláskárosult magyar feliratát összeállítanom a meglévő szinkronszöveg alapján, a kötelező szabályoknak megfelelően. Heti 5 részt (ami 10 animeepizódnak felel meg) kellett leadnom – így a fansubot kicsit el kellett hanyagolnom, de legalábbis visszafognom. Augusztusra végeztem vele, és a szeptembert, ahogy volt, ellumpenkedtem, pihengetéssel töltöttem, de még így is megfáradtan kezdtem el az amúgy húzós őszi szezont. Közben volt a munkahelyváltás, és bebizonyosodott a kettőt együtt nem tudom úgy vinni, 8 óra munka + 3 óra napi utazás mellett ez is menjen.
De ennyit a munkáról. Jöjjön a hobbi, amit érintőlegesen említettem is. Ehhez hozzájött, hogy az R/RFs oldala áprilisban egy, a szervert ért szolgáltatói büntetés miatt lelőtték. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szerverbérlés májusban lejárt, az Aninetes oldalak pedig mind Gabunál vannak az utolsó legfrissebb állapotukban. Onnan, tőle próbáljuk már hónapok óta visszaszerezni többen is az adatainkat, és lényegében már elég kevés hiányzik ehhez – a végérvényes megvalósulás még jó kérdés. Azóta a csapat a B-tervként használt blogra költözött ki.
Mondós téren folytattam a cikkírást, ezt részint láthattátok, nyáron kikerültek a frissebb cikkek, és mire ezeket a sorokat olvassátok, az újabbak is kikerültek ide. Emellett kaptam felkérést a Pixel Magazintól, hozzájuk a Blazblue animéről született egy rövidke összevető kritikai írás a játékkal, viszont ebből nem lett folytatólagosság. Legalábbis nem szóltak, hogy mikorra legyen a következő. Valamint, Catrinnek említettem, hogy beszállok az Animagazinhoz is mellékesen, a Kontroller rovat feltámasztásával. Eddig kettő cikk jelent meg: az egyik a kínai SuperStar, a másik a mobilos Fate/Grand Order, valamint előkészületben van az Akiba’s Trip: Undead and Undressed, valamint a jelenleg még early access-ben elérhető The Falling Sun (ami ugyan nem japán játék, de a témáját és a settingjét tekintve még belefér véleményem szerint).
Ezen kívül: Mondo mellékesben volt két videoverseny, amire neveztem, mert Timinek megígértem, hogy ha nem zsűriztet, akkor videózok neki. Csak úgy, kimondott cél nélkül. Megjelentem pár kerekasztalon, illetve felvetettem egy cikk/előadás/beszélgetős show ötletet Acheonnak és Lugginak, amit elvégeznék. Ez utóbbi kettő még kidolgozás alatt áll, hogyan állna össze, de a tematika adott: 100 éves animetörténelem, miután az első biztos (nem feltételezett) megjelenési évvel bíró japán rajzfilm 1917-es. Ha pedig már kerekasztal, előadás, cikkötlet, akkor érdemes az idei egyetlen előadásomat is említeni a PlayIT-en, amit a Cosplay.hu-sok felkérésére vezettem le a játékok filmes adaptációiról.
Továbbá elkezdtem a DEVstance-ot, ahol szakmaibb, professzionálisabb hangvételt kívánok megütni. Oktatni az online közösséget, hogy mit jelent ebben a közegben viselkedni, illetve a fansub csapatok számára tutorialokkal, tananyagokkal szolgálni vezetést, csapatmenedzsmentet, konfliktuskezelést, munkamegosztást, munka minőségi kivitelezését illetően. Főleg elméleti oldalról, és rengeteg téveszmét eloszlatni arról, mi és hogyan zajlik, vagy kell, hogy lefolyjon.
A tényleges magánéleti részt pedig, mint gondolom az nem érdekel senkit, talán annyiban letudom, hogy egy klasszikusnak számító könyv és film címével jellemzem: „Nyugaton a helyzet változatlan”. Vagyis semmi érdemleges nem történt, az egy lépés előre, egy lépés vissza jegyében változott egész évben a „frontvonal”. Inkább munkafronton történtek jelentős változások, amik megnyugtatnak – akarom mondani, megnyugtatnának, mivel attól még ugyanúgy azt érzem, hogy féllábbal állok a világban, és csak egy mankó tart meg, mint Deák Bill Gyulát. Talán jövő év már ezt fogja hozni, bár én már nem várok semmit. Ahogy Cromwell mondta (és vált a kedvenc idézetemmé minden körülményre tekintettel): „Bízz Istenben, és tartsd szárazon a puskaport!” Vagyis megmaradok annál, hogy felkészülök a legrosszabbra, miközben a legjobbakat remélem. De azért a szarkasztikus/cinikus opti-pesszimizmusomból nem adok alább. Arról senki se álmodjon…