Ez az elég érdekes és rövid indie játék már korábban is felkeltette az érdeklődésemet, de kijátszani csak a karácsonyi időszakban sikerült. A címe és a premisszája már eleve vonzza az ember figyelmét: előbbi leginkább Hitler nevének szerepeltetésével, míg utóbbi azzal, hogy a volt Führerrel kell pszichiátriai fogadóórákon beszélgetve feltárni az őt emésztő frusztrációt, a múltbéli sérelmeket és diagnosztizálni a komplexusait. Emiatt (is) hamar kereszttűzbe került a kommentelők részéről – de erről kicsit később.
A játékról
Kezdjük azzal, hogy mi is maga ez a játék bővebben. Bár a premissza tökéletesen összefoglalja és jellemzi azt, maradnak fehér foltok a történetben. A 27 éves cseh fejlesztő noha komoly utánajárást végzett a minél jobb történelmi és a pszichoanalitikai hitelesség eléréséért, mégis valamiért úgy érezte, muszáj figyelmeztetést kiírnia az elején, hogy az egész nem tiszteletből és csodálatból készült, hiszen maga is elvesztette a felmenőinek egy részét a náci rezsim idején. Elég olcsó mentegetőzésnek tűnik, de indoknak a figyelmeztetőszövegben egy nagyon jó érvet hoz fel: meg kell érteni a gonoszt annak legyőzéséhez.
Éppen ezért választotta 1925-öt a játék idejének. Az előző év volt az, ami jelentős volt Hitler életében,hiszen ekkor volt a landsbergi börtön vendégszeretetének élvezője. A játék során az ezt megelőző időszakot táratjuk fel vele, hogy meséljen a múltjáról, a pártról, eszméiről, családjáról. Ezek mindegyike egy-egy hosszú monológ, amit végig kell ülnünk figyelve, majd pár választási lehetőség közül választva terelgetni a beszélgetést. Ha ügyesek vagyunk, akkor meggyőzhetjük arról, hogy hagyja ott a pártot, adja fel a Mein Kampfot és végül, hagyja ott végérvényesen a politikát. Ha kevésbé vagyunk ügyesek, akkor csak felhergelhetjük: megerősíti a hatalmát az NSDAP-ban, kiadja a művét és utolsónak, megalakítja az SS-t.
A hitelességét tekintve nem sok kívánni valónk marad utána. Szóba kerül az abúzív apa, a korán elhunyt anya, annak zsidó származású kezelőorvosa, akit noha tisztelt, mert igyekezett megmenteni a rákos asszonyt, képtelen volt bármit is tenni érte. Említésre kerülnek a káplárévek, amikor gáztámadás miatt hadikórházba került, majd szimulánsnak kezelték, illetve az is, miként hatott rá az akkori német közhangulat, gyakori vélekedés a hátbaszúrt anyaországról és a csatolt antiszemita érzelmekről.
Ami nekem mégis hiányzik ebből a képletből, az a korabeli droghasználat, amit egyáltalán nem említ semmilyen szinten a játék. A háború után Hitler morfiumfogyasztása, a kedélyjavítónak felírt herointartalmú gyógyszerek szóba sem kerülnek, amelyek egyébként kialakították a későbbi függőségét. (Akkoriban sokak küzdöttek a gyógyszerekben lévő kábítószer iránti függőséggel, pár híresebb magyar alak épp Csáth Géza vagy Kosztolányi Dezső. Hitler pedig a háború idején elsősorban metamfetaminfüggő volt.)
A fogadtatás
Hogy milyen szemellenzős is az átlagember, azt igazából a fejlesztőt ért támadások függvényében kell néznünk. Ha számításba veszem, hogy mennyi személyes fenyegetést kapott a játék reklámozásától kezdve, akkor eléggé világossá válik a korábban említett mentegetőzésnek ható figyelmeztetőszöveg. A fejéhez vágták, hogy náci szimpatizáns, antiszemita illetve egy olyan kifejezést, amivel eddig magam sem találkoztam: „race realist”, ami utána nézve lényegében a fajelméletet tudományos rasszizmus útján igazolni kívánókat jelöli. Ezeket mind úgy koapta, hogy a játékot még csak hirdette.
Később a játék Steam témái között is jelentek meg érdekes kommentek, mint az, amelyek például azt pedzegették, hogy már akkor megölnék a leendő náci diktátort, amikor az még nem követett el semmit, nincs tudatában a tetteinek folyozmányaival. És ha valamit a játék jól csinál, akkor az Hitler szürke, unalmas emberként való ábrázolása, akit számos sértettség, frusztráció és gyűlölet vezérel, de a tettein még lehet alakítani, és addig még ártatlan azon vádakkal szemben, amivel a nevét képzettársítjuk. Ugyanazzal a gyűlölettel, amivel megvetjük a nevét, de más zsarnokokat felemelünk a saját reményeink érdekében – ahogy a német nép is tette azt nyolc évvel később, 1933-ban.
Itt jön képbe a korábbi gondolata a fejlesztőnek: meg kell érteni a gonoszt annak legyőzéséhez. Arra a kritikus gondolkodásra volna szükség, megtéve egy lépést hátrébb, értelmezve a közeget és a helyzetet, amely ma javarészt kiveszett, és hasonlóan a tömegek érzelemalapú irányítása zajlik.
Végső soron?
Bár vannak kimondottan jó pontjai a játéknak, érdekessége, valamelyest újító gondolata is (például maga a tálalás, mert pszichiáterszimulátor eddig talán egyáltalán nem termett), de hiányossága is akad bőven. Az egyiket fentebb már szóvá tettem, hiányzott a drogtéma, de ugyanakkor keveseltem az anyagot is, amivel dolgozott, a választási lehetőségeket és a fogadóóra beszélgetésének terelhetőségét, illetve a hatások kombinálódása is elég erősen éles, nincs átmenet, árnyalódás. Továbbá még annyit tudok hozzátenni, hogy a történelmi alapozás is hiányzik, gyakorlatilag előkövetelménye az értékelhetőségnek. Tisztában és tudatában kell lennünk a korszellemnek, ami az első világháború utáni viharos éveket fémjelezte, és sokan még a saját hazájukét sem ismerik ezen a téren igazán, nemhogy Németországét.
Hogy akkor kiknek ajánlható? Elsősorban azoknak, akiket érdekel a téma, illetve oktatójelleggel a közoktatás végzős tanulóinak. Nagyjából félóra alatt átvihető egyszer.
Érdekes alkotás. Meg is lep, hogy be merte vállalni ezt a fejlesztő, annak tükrében, hogy borítékolható volt a közönség reakciója.
Ha már Hitler és a játékok, azért akadnak fura alkotások a mezőnyben. Múltkor Steam egy Hitleres randi/szex szimulátort ajánlgatott. Na az már tényleg átlép egy bizonyos határt.
Oktató anyagnak tényleg érdekes volna, bár nem hinném, hogy a manapság erőltetett tantervbe ezt engednék-e beletenni, főleg, hogy sajnos manapság kötelező kérdés nélkül gyűlölni Hitlert, a motivációi megértésére tett bármi kísérlet sokak szemében csak a náci ideológia legalizálására tett kísérletnek hat.
Láttam, és nem egyedüli, mert kettő is van belőle. Egy tényleges randiszim és egy kimondott pornójáték. Őszintén szólva, nem lepődök meg rajta, és valóban igaz, hogy túl van egy határon, de még annyit sem lehet felhozni a védelmükben, hogy akarnak is valamit közölni a fura köntösbe csavarva. Pedig lehetne, ha kicsit sarkosan is, de legalább annyit, hogy „ha egy notórius palinak sikerül összeszednie magának egy randit, akkor neked is menni fog”.
Illetve volt olyan Doom mod, amelyben te magad voltál Hitler, feléd nézett a pisztoly, és egy irodaszerűen berendezett szobában voltál. Az egyetlen dolog, amit tehettél, hogy meghúztad a ravaszt és vége a játéknak és kvázi „meg is nyerted” azt.
Ami a tanmenetet illeti és a mai hozzáállást, abban nagyon igazad van. Különösen az utóbbiban, és ugyanezt éreztem az Extra Credits csatorna idevágó videójában, ami azt mondta, hogy a II. világháborús játékok általánosító karakterábrázolása miatt a nácik, mint ellenfelek elvesztik a súlyukat és nem a szörnyűségeikről emlékszik meg, ugyanakkor kérdés nélkül egy kalap alá veszi azt is, akit erőszakkal soroztak be és nyomtak rá egyenruhát, és azt is, aki hithű volt. Ebben is van igazság, de a tálalás és a levezetés szörnyen demagóg és apologetikus volt a modern hozzáállással kapcsolatban, és inkább szólt annak védelmében, mint ellene.
Nem hallottam még korábban erről az Extra Creditsről. Az ide vágó videóját tudnád linkelni? Pörgettem a videó listájukat, de nem találtam meg. Egy videójukba azért belenéztem, az a Hobbitról szólt. Animáció terén valóban jópofák, de eléggé unalmasnak találtam a narrációt.
Kerestem a videót, és elsőre úgy tűnt, hogy eltávolították, de csak nem nyilvános. Az egyik reakcióvideóból találtam rá, konkrétan erről. A narrációjuk igazából embere válogatja. Nagyon benne akarnak lenni a rövidebb videós formátumban, miközben jókora információmátrixot igyekeznek lesűríteni. Szóval nem csodálom, ha unalmasak. Egy pont után nekem is az.