Kétségtelen, hogy a téli szezon egyik különleges meglepetésével állunk szemben. Sulis életet láttunk már eleget, hirtelen felkapottak lettek a félemberes és szörnylányos cuccok is, és ha ránézünk a szereplők listájára, akkor halk sóhajjal mondhatnánk azt is, hogy „ismét a háremtéma”. És tudjátok, egyszerre lenne igazunk is, és nem is…
A velünk élő rémek mégsem olyan szörnyűek
A történetünkben a félemberek mindig is velünk éltek. Nem voltak halhatatlanok, nem voltak nem eviláginak ható különleges képességeik. Mindössze a természetes genetikai mutáció eredményei magától az evolúciótól. Az emberek a középkorban üldözték őket, megvetették, választékos módokon megölték. Boszorkánynak, szellemnek kiáltották ki őket, nem épp hízelgő legendákba, mítoszokba foglalták fajtájukat. Azonban a XX. század társadalmi változásai nem maradhattak el itt sem: ahogy a szüfrazsettek kiharcolták a nők férfiakkal egyenlő polgárjogát számos téren, vagy ahogy az afroamerikai lakosság tette ezt, törte meg a megkülönböztetés rendszerének béklyóit, kialakítva ezzel a politikai korrektség alapjait, a félemberek jogai is így teljesedtek ki. Mára a társadalom szerves részeit képezik, akikkel szemben a régi szemléletek, fenntartások továbbra sem kíméletesek.
Takahashi Tetsuo egyszerű biológiatanárként tanít az egyik iskolában. Noha szakdolgozatát még nem sikerült leadnia, mivel a témaválasztását ámbár jóvá hagyták, erősen megkötötték a kezét: a félemberekről szóló szakdolgozatához nem készíthet interjút a téma alanyaival. A politikai korrektség jegyében ugyanis a bürokrácia bűnbánati kálvária és vezeklés gyanánt ugyanis erősen óvja őket. Interjú nélkül pedig olyan lényegi információktól esik el, amitől a kész munkája sose lehet teljes, sem érdemi. Szerencséjére viszont nem is egy, hanem egyenesen négy félember érkezik az iskolába az új tanév kezdetén: a diákok közt a vámpír Takanashi Hikari, a hóasszony Kusakabe Yuki, a fejnélküli (dullahán) Machi Kyōko és a vágydémon matektanárnő, Satō Sakie. A tanár úr ezért elhatározza, mindannyiukat meginterjúvolja a szakdolgozatához, a beleegyezésükkel és „kizárólag a munkakapcsolat fényében”. A beszélgetések során elkülönítik mítoszt és valóságot, fény dereng egyes biológiai sajátosságaik okaira, és kicsit vájkálnak egymás lelkében, hogy egyes hajlamaik miből erednek. Ezért a társaság olyan erősen összeszokik, hogy egész különleges kapcsolat alakul ki köztük.
Csábításmentes vonzerő
A különlegessége alighanem ebben mutatkozik meg: sokkal hétköznapibban, mégis elmélkedősebben veszi ugyanazt a kérdéskört, amit korábban a Monster Musume no Iru Nichijō ecchibe fullasztott és egy idő után részint a túlkínálat miatt el is felejtett magáról. Ugyanúgy téma a másodrangúság, azonban itt inkább egy múltból velünk élő lidércként van jelen, nem olyan valós a kirekesztés és kirekesztettség, és ami végett némi megkülönböztetés jár a félembereknek, nem egyéb, mint logikus lépés. Olyasmikre célzok, mint a mi társadalmunkban a fogyatékkal élőket érintő különleges jogok, aminek az a végső célja, hogy az együttélés zökkenőmentesebb legyen, ne érjen senkit se az állapota miatt hátrány. És itt a kulcsszó: állapot. Szereplőink is inkább állapotnak érzik másságukat, ki áldásnak, ki átoknak, vagy épp mindkettőnek. Ettől viszont sokkal emberszerűbbek, kézzel foghatóbbak, megnyerőbbek.
Az iskola itt csak a közeg, ami lehetővé teszi az egy légtérben tartózkodást szereplőinknek. Ugyanakkor a kialakuló viszonyok miatt ad egy pluszt is: a matektanárnő, aki hatalmas áldozatokat hoz azért, hogy ne jelentsen a csábereje problémát senkinek se, kényszerűen elidegenedett az emberektől, most viszont kezd feléjük megnyílni. Ez pedig az amúgy is pubertáló tinédzserekkel teli iskolában nem épp egyszerű folyamat. Különösen, hogy Takahashi tanár úr önuralmának köszönhetően egy rég eltemetett érzést szabadított fel magában. A fejnélküli Machinak a tanár úr különjogot kérvényez, hogy az iskolába járása könnyebb és a vele hurcolt fejére nézve biztonságosabb is legyen. A vámpír Hikari ezzel szemben az incselkedő szokásainál és hajlamainál megragadva kezd el ragaszkodni a „tanár bá” iránt. A hóasszony esetében ugyanez a saját magától és másságától való félelem leküzdése. Mindez pedig a lányokban elindít egy kiskamaszos rajongást a tanáruk felé.
Ezek okán egy kifejezetten érett sorozatot kapunk a műfajának, történetelemeinek megszokott kliséire építve, de lerántva a mindennapok szintjére, mégse unalmasan adva elő a másság problematikáját. Nem kezd tolja az erőltetett légkeverő-javítást (fanszervízt), a testiségeket, „a külsővel akarom megnyerni a nézőt” mentalitást, hanem kizárólag a karaktereket építi fel szépen, hosszasan a cselekmény által az azonosulásért. És ugyanez igaz a mangára is, amiből készült. Talán nem meglepő, ha nem is ért el túlzottan nagy sikereket: a legjobb eredménye is az Oricon toplistájának 13. helyezése volt az első kötetnek. A 2. kötetből alig adtak el többet, amivel egy helyet vesztett, majd a 3. kötetből hiába fogyott majdnem duplaannyi, csak a 21. helyezésre volt elég. Ennek ellenére mégis úgy látta az A-1 Pictures, hogy ez bizony megér egy sorozatot. Különösképpen, hogy az alkotónak, Petosnak ez az első munkája, és eddig csak 4 kötet jelent meg, ami 12 részre neccesen ugyan, de elég.
Egyszerűségében szeretnivaló
A manga kidolgozottsága sem valami komplex, túlcsiricsárézott, hanem letisztult, a hátterek egyszerűek, a tanár bá pedig elég vázlatosnak tűnő kialakítást kapott. Viszont az érzelmek kifejezése már jócskán kidolgozottabb. Az anime képi megvalósítása is valahol ezt az irányelvet követi, de azért tartva azt, hogy mégiscsak 2017-et írunk. A hátterek hozzák a színvonalat, nincsenek felesleges effektek, harsány színek. Semmi sem csillog, a felületek mattok, tompák, mégis élénkek. Így pedig kifejezetten kellemes látványt nyújtanak.
Hangok terén főleg rég(ebb)i motorosokkal találkozik az ember. Suwabe Junichi, mint a Fate/Stay Night sorozatok Archerjének vagy a Gate 2 évadának Itami Yōjija tér vissza a tanár bácsi szerepében, míg Hikasa Yoko (a K-On!-ból Akiyama Mio vagy Rias Gremory a Highschool DxD szériákból) adja a tanárnő hangját. A diáklányok hangjait ezzel szemben olyan adják, akik az elmúlt 1-2 évben kezdtek feltűnni kisebb-nagyobb szerepekben. Az OP-ED páros is kifejezetten kellemes, és a sorozathoz hasonlóan energikus.
A történetről, a karakterekről meg már így is ódákat zengtem korábban, de tisztán látható, hogy az egész sorozat igazi ereje bennük rejlik, a fejlődésükben, egymással való kapcsolataikban, problémáikban, ténykedésükben.
Kikapcsoló
Nem titkolom, mert nincs is mit ezen. Úgy vagyok vele, mint a Thor filmben a címszereplő: megtetszett ennek a nedűnek az íze, és a bögrémet a földhöz csapva kérem a folytatást. Mikorra ezen sorokat olvassátok, a sorozat már lefutott, és pár bögrével kevesebb van itthon. Ha képernyőn egy darabig nem is, de mangában biztos követni tudjuk majd az eseményeket. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kicsit másra vágyik, mint amit megszokott.
A cikk a Mondo Magazin 2017/04-es számában jelent meg.