A nemzeti rock zenében jártasak már találkozhattak a Hungarica felállásával többször is: 2007-es alapításuk óta szinte minden évben új stúdiólemezzel jelentkező együttes mondhatni a nemzeti rock zene Zorallja volt. A hasonlítás alapja az, hogy minden tagnak volt már saját csapata: az énekes Sziva Balázsnak a Romantikus Erőszak és valamelyest szólókarrierje is, míg a másik két tag, Mentes Norbert és Hoffer Péter a Moby Dicknél adta az ívet. A 2012-es lemezbemutató koncert után Sziva Balázs közös megegyezéssel elhagyta a csapatot, helyét pedig most is Fábián Zoltán, a Székely Vér egykori frontembere és gitárosa vette át. Most a Kárpát-medence Zorallja: az egykori Nagy-Magyarország minden szegletéből származó tagok alkotják a zenekart. De mielőtt belekezdenék a korongról formált véleményembe, kicsit tekintsük át min ment eddig keresztül a zenekar.
A Sziva Balázzsal készült lemezeken még látszott erősen a sebtében alkotás: a dalok elég monotonok voltak, viszonylag kevés jól kiforrott dallamalappal, szabad szólóval és a szövegek is elég egydimenziósak voltak. Elsősorban aktuálpolitikai reflektálás, amerikaellenesség, némiképp antiszemitizmus, G8-ellenesség, szenvedélyes patriotizmus (Hegeli félelemmel vegyítve), ami már-már erősen kimerítette a sovinizmus fogalmát – ezekről szóltak, de ennek ellenére visszagondolva, jó volt hallgatni őket. Mégis: igazán tetszetős, leborulós nótákat a jól átgondolt számok adták, mint az Ide születtem, A szabadság betűi és még pár másik. Besegített egy-egy dal erejére nekik többek közt Nagy Feró (Beatrice), Téglás Zoli (Ignite), Kalapács József (régi Pokolgép, Kalapács) és Varga Miklós is, de volt olyan koncertjük, amelyen személyesen Morvai Krisztina is megjelent a színpadon pár percre.
Gondolom ezt a potenciált akarták elsődlegesen kiaknázni, miután Sziva távozott. A dühödt erővel csapó, keményvonalas, egyszerű nótákat felváltotta a mérsékeltebb hozzáállás; nyugalmasabb ugyanakkor tartalmasabb album következett Test és vér címmel, amelyen a korábbi számtematikának jelentős hányadát sutba dobták és a tényleges patriotizmus felé fordultak. Megjelent itt is a lengyel-magyar barátság motívuma, amelyhez egy dal is készült kapásból háromféle verzióban: csak lengyelül, csak magyarul és keverten. Ehhez a számhoz Andrzej Nowakot kérték fel segítségül a lengyel TSA és Złe Psy rock csapatokból. Ugyanakkor ne felejtsük el a Nyerges Attilával (Ismerős Arcok) közös számot, ami talán a lemez egyik legszebbre és legjobbra sikerült száma lett.
Most pedig itt vagyunk A láng örökkön ég című lemeznél, amely a MAHASZ (Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) Top 40-es listájának előkelő 2. helyén nyitott rögtön(!). Az előzőhöz képest valamelyest visszalépés lett tartalmilag a korong. Nem lett sokkal rosszabb az elődjénél, bár első hallásra úgy tűnik, hogy a nagyját töltelékszámok adják és csak pár ragadja meg kapásból az embert, de erre is azt lehet mondani Isten igazából, mint az előző lemezre: hagyni kell érlelni és olykor újra meg újra hallgatni. A dallamvilág hozza az előző lemez színvonalát, bár attól visszafogottabb lett. Kevés ütősebb metálos hangzásvilágú számot raktak össze, helyette inkább a hard rock és a könnyedebb témák felé fordultak, Wéber Iréna is nagyobb teret kapott.
Külön öröm volt, hogy nem csupán egyszeri fellángolás volt a lengyel-magyar barátság felkarolása, hanem ténylegesen komolyan is gondolja a zenekar ezt a kicsit „kényes” kérdéskört. Mert ugye március 23. Lengyelországban törvényileg szabályozott ünnepnap, körülbelül mint a mi „magyar költészet napja” ünnepünk minden évben április 11-én. Egyetlen problémám a dologgal, amit korábban a Kárpátia tavalyi lemeze kapcsán is felvetődött bennem, amit nem írtam le, hogy noha emlékeztetnek erre a fontos pontra, a miértekre nem fektetnek kellő hangsúlyt. Hogy miért is van ilyen szoros barátság a két nép közt – ezt valahogy a köztudatra bízzák, ami meg nem jó ötlet, mert sokaknak lehet fogalmuk sincs a legtöbb dologról, amit mi tettünk értük, csak arról, hogy ők mit tettek értünk. Mindenesetre a Rozkwitały pąki białych róż című szám (ami szabad fordításban annyit tesz: Virágzanak már a fehér rózsák) már a szövegi tartalma, a megvalósítása, dallama miatt is képes volt könnyet fakasztani bennem körül három-négyszeri újrahallgatás után, amellett hogy olyan nosztalgikus múlt századeleji-századfordulós érzést keltett Wéber Iréna hangjával, míg Fábián Zoltán a rákövetkező véres évtizedek tragikus komorságát idézte fel.
Első hallásra felemásnak éreztem, jobban fülelve viszont egy baráti 7.5/10-et adok meg neki, ez az idő folyamával úgyis feljebb fog kúszni kicsit, úgy érzem. Továbbra is kellemes, sőt merem állítani, hogy kellemesebb lemez lett, mint a Sziva-korszak hasonló volumenű korongja, a Nincs más föld, nincs más ég. Kifejezetten ajánlom az érdeklődő füleknek, tegyenek vele egy próbát. És még valami, mielőtt kifelejtem: az összes lemez közül ennek tetszik a legjobban a borítóképe. Szívesen elfogadnám egy nagyobb plakát vagy poszter formájában magát a képet.
Annyit mindenesetre elértél, hogy a Test és Vért letöltsem, majd meglátjuk. 🙂