A szokatlan dolog, az az elvetett lista, első blikkre. Ugyan azt mondtam, hogy semmit se dobok, még is van jelenleg 11 cím rajta. Ezek nagyja olyan, hogy további elérhető részek hiányában került ide, vagy ragequit volt vele kapcsolatban, s majd egyszer folytatásra kerül, csak nem tudom mikor… Vagyis ez a „túl hosszú időre felfüggesztettek listája”…
A tervezettbe a nagyon vártak mellett a ténylegesen megnézni kívántak vannak vezetve, amelyek ilyen-olyan oknál fogva érdekelnek vagy pusztán azért vannak ott, hogy könnyen megtalálhassam majd később őket.
A MALgraph
Viszonylag gyakran animézek, s még így is rengeteg cucc van a merevlemezeken, valamint itt a vizsgaidőszak, 3 vizsgával, szóval a következő hónapban ez mocskos mód meg fog változni várhatóan… De a mindenkori linken az érdeklődők megnézhetik…
Pontráta
Pontozásban talán a „vajszívű” a legtöbbet emlegetett jelző velem szemben, de az sem ritka, hogy piszkos mód szőrösszívű vagyok. Ennek egyetlen oka van: a pontrátám.
10/10 – Olyanok kerülnek ide, amik maradandó élményt garantáltak minden szempontból: értéket adtak, rávettek arra, hogy maratonban nézzem végig őket a fáradtságom ellenére, volt hangulatuk és mondani valójuk. Eddig 51 cím érdemelte ki ezt a szintet, közülük a top10 első 5-7 tagja be van betonozódva.
9/10 – Nálam a 10/10 sem a tökéletesség szimbóluma, így itt olyan címek szerepelnek, amelyekkel 1-2 erősebb ellenvetésem van csupán.
8/10 – Nagyon jó volt, élményt garantált, kedvet hozott, megmozgatott kicsit, vagy pusztán szórakoztatott.
7/10 – Pusztán jó volt, de semmi különösebb extrát nem tartalmazott.
6/10 – Az „egyszer elég volt belőle” jobbik felének gyűjteménye.
5/10 – Átlagos holmi, ami nézés közben is csak egy dolgot indikált bennem: „minek nézem még?” Itt már sárga szintű riasztás felé kacsint a pain-o-meter…
4/10 – A pusztán jobbik rosszak különleges esetei, amikor se nem jó, se nem rossz, de nem is átlagos, hanem elég vegyes a szájízem velük… a rossz javára. A pain-o-meter narancs riasztást ad ki.
3/10 – Erősen csalódás volt a dolog a legtöbb téren, de még tudott valamit mutatni. A pain-o-meteren kiadják a vörös riasztást…
2/10 – Piszkos mód csalódás, erős fájdalomérzet kíséretében, amikor már több a baj egyetlen téren, mint az érdem összesen. Erősen vonzza a látványosan kárba veszett lehetőségeket. A pain-o-meter hangszórója bekrepál a sok vijjogástól…
1/10 – Azon dolgok gyűjteménye, aminél inkább előbb vállalok be egy KGB-s kínvallatást, miközben valami fülre káros dolog szól, minthogy még egyszer összesodorjon vele a sor valamilyen formában. A pain-o-meter ezen a szinten megsemmisül… beáll az agyhalott állapot, mint az utolsó védelmi funkció.
Szokásom fél és negyedpontokat is adni, de inkább az egész számok halmazán gondolkodom…
Hosszkérdés
Egyik szaktársam anno egy éve talán, hogy megjegyezte, hogy a rövidek miatt akkora a listám, amekkora. Akkor is csak azt tudtam mondani, mint most: „azt hamarabb kivégzi az ember”. Bár most neki álltam visszatérni a sorozatokhoz, főleg a cián-zöld tartományok darabjaira, azonban így is a különrészek, recapok, specialok húzzák a rövidebbek szintjeit. Mert hát ha én egyszer elkezdek egy univerzumot (franchise-t), akkor én végignézem, ha 2 év múlva, de akkor is…
A túl hosszú darabokat, ha egy dolog számít (s az a hely), akkor kerülöm, de mindegy, mert szabad terület van bőven, akkor bizony letöltöm és megnézem. Sajnos az évadonkénti letöltésekben megszívtam párszor, főleg mikor egy évad valami 60 rész is volt, s csak 2-3 részletben tudtam leszedni…
Stúdiók, készítők és egyéb állatfajok
Annyira nem vagyok oda a stúdiók kérdéséért, lévén mindnek vannak jobb és rosszabb munkáik, de rendszerint egy dologban azonosak: tök nyolc mit tolnak elém, csak fogyasztható legyen. A MALgraph-os kedvenc-nem kedvenc listában az az érdekesség, szegről-végről helyes, bár a súlyozása nem teljesen. Osamu Tezuka mindkét stúdiója például ott szerepel (Mushi és Tezuka Productions), a Bandai Visual esetében jó látni a régebbi cuccok egyik főbb képviselőjét, a többihez különösebb hozzáfűzni valóm nincs a tetszős listáról. Kár, hogy pár név nincs rajta, akik mondjuk tényleg jók.
A nem tetszős része pedig kész röhej. Az egy dolog, hogy sok hentait nézek, de azért mégiscsak vicces, hogy a kevésbé tetsző dolgok 70%-a hentai stúdió (!). A KyoAni helye nem véletlen, ők a K-On! franchise miatt szenvedik a mocsarat, illetve pár másik címük speciáljai végett (pl. a Nichijou Special), de részükről a kiemelés elég erős szerintem. A Primastea jobban megérdemli (mind a 4 címével): ők a Hinako OVA-kért felelősek, valamint a Kuttsukiboshiért, aminek a második része szörnyű lett az elsőhöz képest is. Az Obtain Future pedig… na ők felelősek a Boku no Pico és a Shounen Maid Cuuro-kun OVA-kért, ami összesen 5 címet foglal magába, s mindhez volt „szerencsém”… Szóval volna ezen a részén mit alakítani, hogy valóhűbb legyen…
Ízlések és pofonok… na meg a színek!
Ez a mondat konkrétan Törpapa száját hagyta el egy régi Hupikék Törpikék oktatójátéknál, ahol a számítógépes festést is oktatta a cucc… Na de nem ez a lényeg: a műfajok… Nos, izé, ezzel szegről-végről egyet kell értenem, bár a sci-fi sajnos most a rosszabbnál rosszabb ’70-es és ’80-as évekbeli koreai animék miatt lezuhant, eddig hevesen veszekedtek a harmadik helyért a katonasági (háborús) témával. A nem tetszős részről a hentai helyével nem vagyok megelégedve, oda más illene, de abból még úgy fest nem láttam eleget… S nem, nem a yaoira gondolok, az jól van ott a helyén. Zenei klipeknél meg nem tudtam mindent maradéktalanul értékelni, sok elég ócska volt, látványra nem fogott meg, vagy semmit se tartalmazott. Volt pár gyöngyszem, de nem sok.
Bár az is vicces, hogy a drámát és a romantikát koránt sem szeretem ennyire, inkább a fantasy és a sci-fi az, ami megmozgat…
The old-fashioned nerd
Hát igen… Mondani sem kell, az első animét 1907-ben készítették. Annak is a kópiája egy bolhapiacon került elő pár éve. A MAL ezzel szemben még mindig görcsösen ragaszkodik a legkorábbi dátumához, az 1917-hez, mivel innen több kópia maradt fent, mint korábbról. A háború bombázásai által több korábbi anyag megsemmisült, így a kezdeti japán animációgyártás évei gyakorlatilag épp úgy kalandos felfedezésnek számít, mint Indiana Jones első három kalandjának egyike… főleg ha az ember nézi, s fogékony a kor dokumentális részére.
A ’40-es évek törését az erős háborús propaganda beiktatása töri meg (azon túl, hogy van még cím, ami húzhatná lejjebb a ’20-as és ’30-as évek átlagát), majd a ’60-as évekig újabb emelkedést mutat (avagy látszik, hogy sok mindent ekkoriból se láttam még…). Az ingázás a viszont innentől kezdve folyamatos, ahogy egy barátom nevezte egy tanárja után szabadon: „szigorúan monoton változó”. Most még a 2010-es évek elején járunk, van hova hullania vagy emelkednie még annak a mutatónak…
„Pontozásban talán a „vajszívű” a legtöbbet emlegetett jelző velem szemben, de az sem ritka, hogy piszkos mód szőrösszívű vagyok. Ennek egyetlen oka van: a pontrátám.” -> Néha én is úgy érzem, hogy bizonyos művekkel talán túl elnéző, még másokkal kicsit talán túl kemény vagyok, de hát ez már csak ilyen. Mindenesetre még mindig jobb, mint a „semmire se adok 7-nél kevesebbet, nehogy véletlenül valakit megsértsek”.
„azt hamarabb kivégzi az ember” -> Pontosan. Tanulás, munka mellett sokszor 1-2 ova is bőven elég, egy fárasztó nap után.
A túl hosszúaknál egyrészt a hely, másrészt az, hogy minél hosszabb valami, annál nagyobb az esély arra, hogy vontatottá, unalmassá válik.
A stúdiós témánál osztom a véleményt, hogy alapesetben bárki csinálhat jót/szart, de azért az ember egy idő után csak rájön, kik azok, akiktől olyat várhat, ami nagy eséllyel tetszeni fog neki, vagy épp ellenkezőleg.
A túl hosszúaknál valóban fennáll az esély a laposodásra, vonódásra, de itt elsősorban a régiekre céloztam, amelyek 24+ részesek voltak, olykor 36+ is. Mondjuk azok a shounenek néha élvezhetőbbek, mint a mai darabok színe java, agyonfillerezve, Studio Pierrot-minőségben.
A stúdiók esetében igen, de van, hogy elég csak egy rosszabb hullám. Mint anno a KyoAninak is voltak jobb darabjai, majd „összeházasította magát a moeblobbal, sorra gyártotta ezeket, míg nem lett egyetlen értelmes munkája ebből, de azt meg a rajongók nyírták ki” – hogy Kvakond őszi szezonos animék kritikáját idézzem többé-kevésbé pontosan. Mindig ott van a kisördög, hogy „vajon most jó lesz esetleg?”. Hentainál a kérdés egyértelmű. Nálam például nincs hentai cím 8-as értékelés felett, mert egy se volt rá képes, hogy maradéktalanul élvezni tudjam. S ennél a műfajnál a hosszúság (ha van sztorivonal, vagy annak egy halovány szikrája) kritikus. A Collaboration Works munkáinál van ez. Az első nagyon jó szokott lenni, a második résznél meg már szívod a fogad, hogy ezt összecsapták. Nem egy munkájuknak az alapját is ismerem, így ezt tényleg bizonyossággal mondhatom.
A KyotoAni számomra, az FMP folytatások óta nem alkotott olyat, ami akár egy kicsit is megmozdított volna bennem, bármit.
Az Air, Kanon, Clannad trio enyhén szólva nem nyűgözött le (olcsó melodráma) aztán jött ugye Haruhi és a LükeSzar, amik után azt hittem, a színvonal már nem eshet lejjebb, de sajnos tévednem kellett. Ugyanis jött a KejjOn, amivel a stúdió végleg elásta magát nálam.
A Hyouka, Nichijou ezek után érthető, miért nem érdekelt, miután is megnéztem róluk pár képet. =) Előbbinél olyan szinten Kejjonos lett a dizájn, hogy azon se csodálkoznék, ha ugyan az a brigád lenne, csak ezúttal egy másik animében. =D
A Hyoukát nem sorolnám a jobbak közé. Nagyon átlagos sztori, gyér történetvezetés, ha már rejtélyt akarnak megoldani, ahhoz pedig nagyon gyérinfóadagolás. Azon szabályosan aludtam. A Nichijou volt az, amit a rajongók kinyírtak. Gondolj egy animét, ami még az Azumanga Daioh!-nál is fárasztóbb humorú, több szereplővel, s vigyél bele egy kis szürrealizmust. Egy vígjátéknak az nagyon jó volt, de nem fogom őket emiatt pártolni.