Egy csöppet eltűntem februárra, de hamarosan jelentkezem egy koncertbeszámolóval, amire tavaly óta várok, és már „early birdként” duplán is befizettem: Sabaton és Accept, március 5-én, ami a Hungexpo „B” épületébe került, miután a Barba Negrát az érdeklődés „kissé” szűkössé tette.
Na most, az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Accept együttest olyan nagyon nem ismerem. Persze, ott a Wiki, miszerint 1971-ben alakult német heavy / power metal banda, de igazából arra célzok, hogy a mostani (4., újra)felállásukat követően hallgatom csak. Azon belül is csak Blood of the Nations és a Stalingrad lemezeket, a Blind Rage viszont kimaradt. Szóval, ha nem gond, arról beszélnék majd a legkevesebbet, mivel feltételezem, régebbi nótákat is fognak játszani. A Sabatont ezzel szemben mondhatni betéve tudom.
Illetve a dolognak van egy apropója, ami a két jegyvételhez tartozik. A 2015-ös Fezent követően anyámnak megígértem, hogy már csak a katonai téma miatt is kiviszem egy koncertjükre. Akkor még itthon inkább csak én hallgattam őket. Mostanra mindenkit „megfertőzött a jóság”, még a papagájunkat is. Anya telefonja pedig az éjszakai műszakban ontja a zenét a munkatársaknak, köztük igen gyakran bekeverve ezt is. Az alkalom hozzá ideális is, hiszen pár nap, és most tölti az 55. életévét. Szóval így még arról is képet kaphattok, hogy az idősebb korosztály is hogyan élte meg.