Ed és Lorraine Warren neve már a blogon sem ismeretlen, hiszen a Démonok között filmek által világhíressé tett házaspár történeteinek egyik rövidebb könyvét már bemutattam nektek. Ez volt a Deliver…
Talán páraknak nem okozok túl nagy meglepetést azzal, hogy van egy kis affinitásom az okkultizmus, paranormális jelenségek irányába. Tulajdonképpen nem meglepő ez a dolog, hiszen immáron 16 éve nézek horrort…
A horror műfaja nem valami hálás dolog. Ahhoz, hogy az ember féljen, ma már nem elég berakni Frankenstein teremtményét, zombikat, vámpírokat, farkasembereket a képbe, de lassan már a földöntúli veszedelmekből,…
Kivételesen most olyan kis képregényt vettem elő, amivel pár hónapja ismerkedtem meg, de rendszeresen olvasok. Hadd mutassam be nektek az Ermát, amelyet Brandon J. Santiago DeviantArtján olvashattok el. Mit kell…
Most olyan bejegyzést olvashattok, ami egy korábbi posztom folytatásaként, ahol egy játékötletet vetek és vázolok fel, viszont a korábbival szemben most ki is fejtem a mechanikáját. A dolog hátteréről annyit…
Nem kisebb vállalkozásba kezdtem ezzel a poszttal, mint a The Walking Dead című sorozat első 4 évadának összefoglalására, véleményezésére, holott az évadok egyenként megérnének egy-egy bejegyzésnyi misét. Ehelyett inkább rövidre…
Van egy műfaj, ami elsősorban az embert tinédzserkorában kezdi el érdekelni, mert korábban az ilyen filmek neki még „tiltott gyümölcsnek” számítottak. Ez pedig a horror műfaja, amely a romantika korában…
Aki ismer, az tudja, hogy a poszt-apokaliptikus világokkal kenyérre lehet kenni, ha azok rendesen fel vannak építenek. Ehhez reszeljünk pár deka túlélő horrort, egy csipet komoly és mélyebb tartalmat (mondjuk…
Korábban írtam már az Evil Dead filmtrilógiáról és Raimi vizsgafilmjéről, a Within’ the Woods-ról, s ott említettem, hogy sorra veszem a Gonosz Halott-franchise többi elemét, azonban játékok helyett úgy gondoltam…
A soron következő bejegyzésem a Konzol Magazin májusi számában jelent meg az Anime rovat berkein belül. A szöveget változatlanul hagytam, ellenben új képeket tettem be feliratozva. A cikk helyhiány miatt…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem