Eleusis: A félelmetes Görögország

A horror műfaja nem valami hálás dolog. Ahhoz, hogy az ember féljen, ma már nem elég berakni Frankenstein teremtményét, zombikat, vámpírokat, farkasembereket a képbe, de lassan már a földöntúli veszedelmekből, mint a szellemek, démonok is kezd olyan sok lenni, hogy jól kell adagolni minden apró pontot, elemet, hogy az embert legalább megérinteni képes legyen a félelem érzete. Valahol ezért tetszett a Paranormal Activity is, mely minden bárgyúsága ellenére képes volt a végével meglepni, mintegy kirázva az álmatag szobakamera figyelésből, ahogy épp nem történik semmi érdekes – majd hirtelen jumpscare. És igen, a jumpscare noha ma a legolcsóbb formája az ijesztgetésnek, bizonyos esetekben mégis üdítő képes lenni. A „Démonok között” volt egyébként a másik ilyen természetfeletti film, amin konkrétan kivert a víz, ellenben az Insidious-okon inkább már csak röhögtem.

Viszont van egy garantált recept, amivel meg lehet fogni az embert, beszippantani, és ráhozni szépen lassan a frászt. Voltaképp nem is régi, hiszen Lovecraft is erre építette a novelláinak nagy részét: az ismeretlenre. Az ember a legjobban attól retteg, amit nem ismer, nem lát előre. Most mindegy, hogy az ötvenes években ez egy nukleáris háború víziójaként szerepel, vagy ma egy csillagközi fenyegetés képében… esetleg valami a temetetlen múltból… Az Eleusis játék sztorija is erre az ismeretlenre épít.

De mielőtt belevágnék, kicsit bemutatnám mi is ez. Az Eleusis egy 2013-as görög indie játék a Nocturnal Works-től, ami az Unreal engine-t használja. Belső nézetes kalandjáték, méghozzá a klasszikus fajtából, belső nézetben. Te magad alakítod a tehetetlen főhőst, aki csak sodródik az árral, képtelen megvédeni magát, és a környezetet kell használni a visszavágásra, meglapulásra. Igen, nem újdonság ez: a Slender – The Arrival, a Penumbra játékok és az Amnesia: The Dark Descent is pontosan ugyanez.

DemoPreviewImage

A történetünk Görögországba kalauzol el minket, ahol Athénból hazafelé tartanánk a kocsinkkal, azonban lerobbanunk. El kell mennünk segítséget szerezni, és így botlunk bele egy névtelen, csendes, öreg kis faluba. Azonban hamarosan be kell lássuk: a csendes falu éjszaka kihalt, és az első komolyabb interakciónkat követően kiderül, hogy van egy fogvatartott fiatal lány, aki a segítségünket kéri. Az általa megadott nyomból kiindulva csakhamar egy koporsóban találjuk magunkat, készen az élve eltemetésre, amit még sikeresen megúszunk. Ezt követi nyomozásunk a lány és a falu rejtélye után…

A játék érdekessége, hogy valós helyszínen játszódik, Eléfszinában (ez Eleusis magyar neve). Az Athéntól 30 kilométerre lévő kisváros az ókorban fontos kultikus hely volt, Démétér és Perszephoné istennők misztikus központja. Valamint a játék témája az ún. eléfszinai misztériumok, ami a hátteret, mozgatószálakat szolgáltatja, így ismrkedve meg az ókori Görögország történelmével, kultúrájával és vallási tagoltságával.

Eleusis-Review-391724-7

A játék mechanikáját tekintve egyszerű. Meghatározott tárgyakkal léphetünk interakcióba, egyes esetekben meghatározott feltételek mellett. Ilyenek egyes pontokról a tudomásszerzés, vagy egy másik tárgy megléte az inventory-ban. Így kell tárgyakat keresgélnünk, írásokat olvasgatni, nyomokra lelni. Mindezt a faluban és annak közvetlen környezetében.

A nehézségi szinttől függően találkozhatunk ellenfelekkel is. Ha túl sokáig maradunk távol a kijelölt útvonaltól, farkasok támadnak ránk, akiket egy-egy követ felkapva megdohatunk, ezzel ijesztve el őket. Az úton viszont időnként kultisták járkálhatnak, az ő esetükben érdemes a kezünk ügyében lévő fényforásokat (ami lehet elem- és petróleumlámpa) kikapcsolni, és egy közlei bokorban meglapulni… Vagy mondjuk kereket oldani. És higgyétek el: kelleni fog ez a taktika, mert rengeteget fogunk egyik helyről a másikhoz csámborogni. (Az ilyen fenyegetések kivehetőek is aká, azonban akkor a játék istentelenül könnyűvé válik, és félelmi tényező sem jön szóba, hiszen nem lesz, ami az életünket fenyegesse.)

ss_72b90eb8e6825f8d2167a5ac9231d8f55af606db.1920x1080

A grafika pedig, Unreal motorhoz híven, gyönyörű. Egy gyengébb gépen is lazán elfut, minden különösebb kompromisszum nélkül. Ehhez társulnak a jól összerakott hangok. Bár ettől függetlenül, míg a Slender kísérleti változatában a megszerzett papírok után hallható bádogütögetések mentek hamar az agyamra, addig itt a trappolásunk hangja. mintha folyamatosan az avarban járnánk csoszogva, direkt rugdalva a leveleket.

A játékot pedig nagyon könnyen végig lehet vinni, nem kell hozzá több 4-5 órától, de akkor is jó eséllyel eltévedtünk párszor, vagy nem tudtuk hova kellett menni és miért. És igen, lesznek ilyen pillanatok is. A point and click vagy a The Longest Journey / Dreamfall játékokhoz hasonlóan voltak olyan feladványok, megkeresendő dolgok, amik a műfajnk ismerkedőknek nem lesz evidens, sőt, ha nem akartam volna minden pontot bejárni, nem is futottam volna bele, találtam volna meg. Szóval aki belevág, azért nem árt, ha könyvjelzőz egy leírást a böngészőjébe, ha esetleg elakadna.

ss_b9c3e560082b2792bc632ab30099fef1b46c161b.600x338

Összességében tetszett és kellemes éjszakai kikapcsolódás volt ez a játék, aminek a dicsfényét egyedül a vége tudott beárnyékolni. Ugyanis történetesen két befejezésünk van a nagy felismerés pillanatában, hogy mi is ez az egész, amibe belecsöppentünk. És mindkettő antiklimatikus, lényegében ugyanazokat a kérdéseket vetette fel bennem, amikre azóta sem sikerült választ találni. És őszintén szólva, ez árnyékolja be igazán a játékról alkotott képemet, mivel nem zárja le a történetet se rendesen, és inkább csak nagyobb teret enged a plothole-oknak. A kifejezetten jó indítás után gyatra befejezés… Sajnos, de így is azért bőven ajánlott. Nem egy nagy megfejtés, nem is fogja megváltani a világunkat, személyünket, de egy egész éjszakás kellemes kikapcsolódást azért biztosít.

Akit érdekel, a Steamen is megvehető, azonban szerintem a 12 eurós árát nem igazán éri meg. Érdemesebb inkább kivárni egy nagyobb akciót, van olyan helyekről venni, mint az Indiegala, Bundle Stars, Humble Bundle, ahol gyakoriak a leértékelések, bundle-k.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük