Művészfilmekről a legnehezebb írni, hiszen nem csak teljes mértékben érteni kell magát a filmet, a szimbólumrendszerét, hanem ráérezni, mit kíván kifejezni, mi az, amit közvetíteni akar. Emellett lehet vitatkozni, hogy ki mit látott benne, mit értett meg és mi volt neki fehér folt, így a nagy okosságok megmondása helyett arra szorítkoznék, hogy személy szerint nekem mit mondott.
Kicsit a készítőről
Yamamura Kōjinak van egy sajátos vizuális kifejezési stílusa, ami első és talán sokadik ránézésre is nehezen fogadható be az átlagos néző számára. A független animátornak és rendezőnek az első nevesebb műve az Atama Yama volt, de igazán nagy figyelmet az animált művészfilmesek körében Franz Kafka „A vidéki orvos” című történetének 2007-es adaptációjával nyerte el. Ezt követte a Kodomo no Keijijōgaku, a Muybridge no Ito is. Azóta javarészt rövidfilmeket készített, és most az Ikuta no Kita az első hosszabb munkája, ami már az egyórás játékidőt is átlépi.
Több tucatnyi észak
A filmet a legegyszerűbben úgy lehetne jellemezni, hogy életképek halmaza. Megannyi embert és sorsot láthatunk, akik mind másképp élik meg az északot. Mindannyiukra jellemző a magány, a kilátástalanság, megbánás, de ugyanakkor a zárkózottság és az elszigeteltség is és ezeknek különféle aspektusai, és ezt ki mivel és hogyan igyekszik feledtetni önmagával. Ki az értelmetlen munka mókuskerekébe temetkezik, ki szuttyog magában, ki öngyilkosságba réved, ki pedig mások manipulálásában éli ki magát, miközben őt magát is manipulálják.
A paraván mögött – személy szerint
Bár elég egyértelmű így ezek alapján, hogy tulajdonképpen egy-egy élethelyzet mit akar mutatni, de ha nincs egy átfogó gondolat mögötte, hogy miért ezek, akkor az egész szétesne darabjaira. A téma önmagában nem lenne elegendő ehhez, nagyon laza kötőszövet, és itt kezd el az ember gondolkodóba esni, hogy mit is látott tulajdonképpen, mi fűzi össze jobban ezeket.
Most pedig rátérnék a saját olvasatomra, ami lehet, hogy foltokban helyes, de nem zárom ki a lehetőségét annak sem, hogy teljesen tévúton járok: az elmúlt pár év eseményeinek emberekre gyakorolt hatását látom megjelenni, amit a koronavírus-világjárvány és a karantén jelentett. A manipulálós részben példának okáért konkrétan az ál- és rémhírek terjesztését, azok befogadóinak kihasználását vélem felfedezni, amelynek sora a megosztások révén a sötétség homályába nyúlik, hogy honnan is indult az egész. Az is, ahogy az egészségügyi dolgozók igyekeznek tartani az állapotokat és a látszólag értelmetlen erőfeszítés ellenére sem hagyják abba a munkájukat. Emellett, hogy emberek képtelenek szakítani életmódokkal, habitusokkal, míg másokra rettentő teherként nehezedik a kialakult helyzet.
Végszó
Érdemes lenne jelenetről jelenetre végigmenni a filmen, hiszen tényleg egy jó beszédtéma lehetne a boncolgatása, de ehhez többször is meg kell nézni, és bár vizuálisan rendkívül impozáns, a zenéje egyszerűen fergetegesen remekbe szabott, kell hozzá egy hangulat és befogadókészség is, és figyelem a részletek iránt is.
Megjelent a Mondo Magazin 2023. februári számában.