A cikk a Konzol Magazin 2012 októberi számának hasábjain jelent meg.
Japán történelmi irodalmi örökségeit feldolgozni sosem egyszerű, főként, ha egy versantológiáról van szó. Mert nem mindegy az előadásmódja ezeknek a műveknek, s volt már rá precedens, hogy a nemzeti érzelműek és a nacionalisták gyalázatnak minősítették az elkészült munkát vagy annak bizonyos pontjait. Ugyanakkor ott feszeng a kérdés, hogy miként lehet 5 soros versekre történetet építeni?
Erre adott választ Sugita Kei 2010-ben indult azonos című mangája, amely immár 3 kötetet élt meg, valamint egy másik műve, az Uta Koi: Ibun – Uta Hen. A mangaka-asszonyról nem lehet sokat tudni, lévén, hogy eddig ezek az egyetlen művei. A művek alapjául szolgáló antológia, az Ogura Chouhyakunin Isshu a Heian-korban keletkezett 1200 táján s Fujiwara no Teika állította össze. A mű 100 híresebb waka költeményt tartalmaz, 100 különböző, költőként is elismert embertől. A magyarra fordításán Both Sára dolgozott, azonban a hazai kiadás megjelenésére még egy kicsit várni kell (2012.08.13-i állapotok szerint).
Történet
Tatsuta folyón
úszik tova ezernyi
karmazsin levél.
Ősidők istenei
se láttak még ily csodát.
(Ariwara no Narihira verse,
a fordítást magam végeztem)
Kifejezett történetünk nincs. Minden egyes részben valamelyik költő versének keletkezése kerül elmesélésre egy meglehetősen szabad értelmezés szerint. A költők lesznek ezen részeknek a főszereplői, illetve azok, akiknek hatására született azon költemény. Például a fentebb olvasható waka története az első rész első felében kerül elmesélésre, Ariwara no Narihira és Fujiwara no Takaiko szerelmi történetében. A részekben segédkezik az eredeti antológiát összeállító Fujiwara no Teika, mint narrátor, akihez a harmadik résztől csatlakozik Ki no Tsurayuki is, a Kokin Wakashu gyűjtemény összeállítója, aki érdekes részleteket mesél el a korról, a művek összeállításáról, s a kor irodalmi életéről, vagy olykor napjainkban nem igen tárgyalt Heian-kori politikai fiaskókról, amelyek hatással voltak költőink életére.
Megvalósítás
Maga, az anime grafikája meglehetősen egyedi. A karakterdizájn egyértelműen josei jellegzetességeket hordoz, ugyanakkor realistább ábrázolású, mint napjaink legtöbb műve. Ugyanakkor érdekesség, hogy nem használ harsány színeket, sokkal inkább tompábbakat alkalmaz, a karaktereket pedig vastag, fekete szegéllyel öleli körül. Most így leírva elsőre furán hangzik a dolog, de higgyétek el, nagyon szép. Szerintem.
A hangok terén sikerült nevesebb gárdát összehívni a szinkronszínészekből. Többek mögött már évtizedes karrier áll, míg az újabbak is rendesen kitesznek magukért, hogy jól formálhassák meg a karaktereiket. A háttérzenét nem nagyon hallunk (vagy csak nekem nem ütött fület), viszont az opening és az ending nagyon jó. Míg az előbbi lassabban indul, majd pörgősebb popra vált, addig az utóbbi egy pattogósabb hip-hop darab. Személy szerint az OP elsőre is nagyon bejött (és kismilliomodikra is, mert már rongyosra hallgattam a TV-edites MP3-at), míg az ED-hez kellett egy kis idő, hogy megszokjam és megszeressem egy kicsit.
A sztori szempontjából szerintem jó, hogy epizodikus a mű, ugyanis előfordulhat, hogy egyik kedvencebb karakterünket többször is viszontláthatjuk, csak míg a saját részében főszereplőként, a többiben mellékszereplőként tér vissza, s még többet tudunk meg róla, jobb összképet kapunk a személyéről. Ezzel is érzékeltetve, hogy van, hogy nem a történet a lényeg, hanem a karakter maga, aminek az alkotása áll a középpontban.
Vélemény
Összességében egy nagyon kellemes darab, laza délutánokra kellemes szórakozást nyújtó drámaibb, romantikusabb josei az érettebb korosztálynak. A japán történelem és irodalom, költészet iránt érdeklődőknek ideális mű.