Kína a „reformok és nyitás politikája” idején (1976-1989)
A Mao Zedong által 1966-ban kezdeményezett és halálával 1976-ban véget érő, kínai kommunista vezetésen belüli hatalmi harcokban a lényegében polgárháborús állapotot élő ország jelentősen meggyengült. Bár Mao kinevezte utódját, Hua Kuo-fenget, aki két évig vezette az országot, hatalmát nem tudta megtartani, és helyét a száműzetésből visszahívott és népszerűbb Deng Xiaoping vette át, akinek a „reform és nyitás politikája” új alapokra helyezte Kínát.
Ez az új politikai irányvonal miután mellőzte a korábbi ideológiai merevséget a pragmatizmus (gyakorlatiasság, haszonelvűség, célszerűség és reális helyzetértékelés) javára, az ország megnyílhatott a külföldi tőke és technológia előtt, fokozatosan átlépve a piacgazdaság felé, miközben maga is megjelent termékeivel a világpiacon. A kezdeti élelmiszer- és nyersanyag-eladásból származó bevételeken technológiát vásárolt, fejlesztette az iparát. További lendületet jelentettek a „különleges gazdasági övezetek”, amelyek a Párt által jól lehatárolt területen biztosítottak kedvezményes adózási és foglalkoztatási feltételeket a külföldi vállalatok számára. Első befektetői a kelet- és délkelet-ázsiai diaszpórában élő kínaiak voltak, akik bekapcsolták az országot a globális gyártási folyamatokba.
A dinamikusan fejlődő gazdaságnak köszönhetően a szegénység visszaszorult, új és mérsékelten jómódú városi középosztály alakult ki, ami egyre inkább a rendszer támogatójává vált. Ugyanakkor a reformok egyenlőtlen hatása miatt kiéleződtek a társadalmi feszültségek, valamint az infláció növekedése, a demográfiai robbanást megfékezni kívánó egygyermekes családpolitika, és a korrupció terjedése komoly kihívásokat jelentett. Ez a Párton belül is éreztette a hatását, amely egyre jobban megosztottá vált. Mindezek az 1989-es pekingi diáktüntetések során érték el a csúcspontjukat, és azt követő kemény katonai fellépésben, amely a Tienanmen téri vérengzésként vonult be a történelembe.
De hogyan is élte meg ezt az animációs ipar? A kulturális forradalmat követően sokan visszatértek a korábbi munkájukhoz, és a Shanghai Animation Film Studio az első két év során több mint egy tucat új animációs kisfilmet jelentetett meg. A feldolgozott témák és megvalósítási stílusok jócskán változatossá váltak. Az animátorok nem egyszerűen felfedezni kívánták a nemzeti témákat és történeteket, hanem azokban jobban elmerülni, ennek kifejezésére és megvalósítására is különböző technikákat kezdtek alkalmazni, sok köztük kimondottan innovatívnak is számított. Mondhatjuk, a kínai animáció elkezdett megérni és elindult a második csúcsa felé. Ekkoriban születtek az olyan filmek is, mint a Nezha Nao Hai (1979, hivatalos magyar címén: Nezha felforgatja a tengert), a Xue Haizi (1980, A hógyermek), a bábfilmes Laoshan Daoshi (1981, A Lao-hegy taoista papja), a tintafestékes Lu Ling (1982, Őzike csengettyűje), a Tian Shu Qi Tan (1983, A mennyei könyv legendája), a Jiu Se Lu (1981, hivatalos magyar címén: A kilencszínű szarvas), vagy a 32. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjnyertes San Ge Heshang (1981, A három szerzetes).
Technikai oldalról a korábbi évtizedes gyakorlat, amelyet „a hárompontos kiemelés technikájának” is neveztek, kezdett kikopni. Ennek az idealista és metafizikai szerzői-alkotási szemléletnek a korábbi fő zászlósa Jiang Qing volt a kulturális forradalom idején, és a következőt jelentette: ki kellett emelni minden karakter közül azt, amelyik pozitív, a pozitívok közül is a főbb „hősi” szereplőket, valamint azok közt is a leginkább központi figurát. Az új audiovizuális nyelvezetben nagyobb hangsúlyt kapott a zene, a vágás és a kamerakezelés, a ritmikusság. A Xu Jingda készítette 1983-as Hudie Quan (Pillangóforrás) például főleg a csendet és a panorámaképeket alkalmazta, amelyeket ütemesen váltott középtávú, közeli és szuper-közeli kameraszögek közt, miközben hagyta a néző elveszni az első szerelem magasztos romantikájában és lassú pillanataiban.
Ez a téma éppúgy újdonságnak hatott, ahogy a gyermekkönyvek adaptációja (pl. a korábban említett Xue Haizi), vagy a tényleges történések, események szatírája (pl. a kulturális forradalomban elkövetett vak és önkényes műemlékrombolásokat, könyv- és műtárgyégetéseket kifigurázó One Night at Gallery (1978). Külön érdekesség, hogy ekkoriban nagyobb szerepet a Kínában élő kisebbségek is, hiszen az 1981-es Shan Liang De Xia Wu Dong (A jószívű Xia Wu Dong) egy ujgur történetet dolgozott fel, vagy az 1984-es Huo Tong (A tűzgyermek), amely a következő évben elnyerte a Kínai Filmszövetség és a Kínai Irodalmi és Művészeti Körök Szövetsége által adományozott Aranykakas-díjat a legjobb animáció kategóriában.
Elsősorban művészeti és kulturális szempontból kiemelendő még a korábban említett Jiu Se Lu, amelynek eredetije az i. sz. 4-6. században keletkezett dunhuangi Mogao-barlangok falfestményei közül a leghíresebb. Ennek története a Ruru Jataka szútrán alapul, mely szerint a címszereplő csodás állat megment egy fuldokló embert a folyóból, aki hálából megígéri, hogy nem fedi fel a szarvas rejtekhelyét. Ám később mégis elárulja az uralkodónak aranyért cserébe, és mikor katonákat vezet a rejtekhelyre, újra a folyóba esik, a szervas pedig nem menti ki. A félórás rövidfilm ezt dolgozza át több dolgot is megváltoztatva, ám az eredeti buddhista mű üzenetéhez hű marad az igazságról, háláról és hűségről.
Bár eddig nem esett szó a tajvani és hongkongi animációs iparról, méghozzá okkal. Az előbbi bár az 50-es évek óta létezik, leginkább az amerikai és japán animációs ipar elsődleges külföldi partnere és „kirendeltsége” volt, és a 70-es években kezd megerősödni. Ám sokat elárul, hogy a 80-as éveket tartják a legkiemelkedőbb évtizedének, ami annak is köszönhető, hogy az amerikai animációs tévésorozatok 60-70%-át ők készítették ekkoriban. Erről majd egy későbbi részben fogok értekezni. Utóbbi viszont, a hongkongi animációs ipar a 80-as években jön létre, és egész évtizedes munkájuk 3 műre terjed ki, a Lao Fuzi (Idős mester) 3 filmjére 1980 és 1983 közt.
1984-ben útnak indultak a televíziós animációs sorozatok is, aminek egyik első és egyben kultikus címe a Heimao Jingzhang (Kormos nyomozó), amely mindössze 5 részt élt meg és egy 1982-1991 közt futott manhua adaptációja. Tematikáját erőteljesen áthatotta a 80-as évek közepén a bűnözéssel szembeni zéró tolerancia. A gyerekek bár szerették, a kritikus élesen támadták a túlzott erőszak, véres jelenetek, fegyverek ábrázolása és a durva szóhasználat miatt. A sorozat 1987-ig készült, Kínában a CCTV (Kínai Központi Televízió), míg Japánban az NHK sugározta. Terveztek egy 6. részt is neki, ám az sosem készült el. Kultikusságát jól fémjelzi, hogy 2006-ban újra műsorra került, 2010-ben pedig digitálisan felújították és filmmé összevágva megjelentették.
További animációs sorozatok voltak ekkoriban többek között a Hulu Xiongdi (1986-1987, Hulu testvérek), a gyerekeket higiéniára, tisztaságra és egészséges életmódra tanító La Ta Da Wang Qi Yu Ji (1986-1987, Kosztrézsi király kalandjai), az iszlám területek folklórját feldolgozó Avanti De Gushi bábsorozat (1979-1988, Az effendi meséje), ám ezek már 10-14 részt kaptak.
A cikk a Mondo Magazin 2026. áprilisi számában jelent meg.