Jóformán frissen jöttem haza a Puskin moziból, ahol a Stephen Hawking és első felesége, Jane Wilde kapcsolatáról szóló romantikus filmet néztem meg párban. Mivel alapból Hawking amolyan példakép a számomra, de legalábbis erősen inspiratív személy, különösen érdekelt a film, bár eredetileg később terveztem megnézni. A kritika csak a döntést segítette, hogy inkább ezt tiszteljem meg egy mozijeggyel, ne várjam meg lemezen vagy torrenten, mert ha jó, akkor azzal lealacsonyítom a heti „üdvöske”, az ezernyi sebből vérző alapanyagú, egyébként csupán mezei nagy költségvetésű pornófilm, A szürke 50 árnyalata szintjére. És most előre bocsátom: ez a film abszolút megéri a mozijegy árát.
A történet ott kezdődik, hogy ismeri meg Jane Stephent egy buli alkalmával 1963-ban, onnantól pedig a világhírű fizikus munkáját és leépülését egészen 1990-es különválásukig az ő szemével látjuk, az események sorát általa éljük át. Viszont amit a vásznon látunk, nem egyszerű életrajzi romantikus film, hanem egyben dráma is. Jane ugyanis vállalja azt a kockázatot, hogy a betegsége ellenére vele marad és támogatja. Mikor Hawking megtudja, hogy csak 2 éve van hátra, indulatos és zárkózott lesz, amiből leendő felesége segíti ki, és tanulja meg először valamelyest, végül teljesen elfogadni az állapotát, ami folyamatosan csak romlik.
Ezen teljesedik ki a két színész mesteri játéka: noha Hawking belső gondolataiba nem látunk bele, sokszor érezzük, hogy min megy keresztül, az egyre jobban lebénuló arca, teste ellenére. A küzdelmeit olyan szinten hozza Eddie Redmayne, hogy az embernek akaratlanul is az az érzése támad, hogy ő maga is ugyanezen megy át. Sőt, mikor Hawking megnézte a filmet, e-mailben megírta a rendezőnek, hogy többször úgy érezte, mintha tényleg önmagát látná a vásznon. És ez azért már tényleg valami… Jane részéről pedig tapintható a feszültség: négyszer roppan össze a karakter a film folyamán. Először akkor, mikor megtudja mivel küzd a szerelme, és az elég indulatosan viselkedik. Ez még elég enyhe roppanás, de az ekkor belőle kitörő indulat elfojtja Hawkingét, és téríti ki a későbbi útra. A második a leépülés komollyá válása során, mikor a professzor már nyelni sem képes. Ezt a pontot nyilvánvalóvá is teszi a film. A harmadikat kissé elfojtják, de jelen van: ilyenkor a harmadik Hawking-gyermek, Timothy körül forog, mikor az anyósa kérdőre vonja, hogy nem-e a család segítő barátjától van-e az a gyerek. A negyedik pedig a végső, amit már a különválásuk követ.
A két központi karakter játéka mellett van egy másik erőssége a filmnek: ez pedig az, hogy romantikus film terén szó szerint hiánypótló darab. Méghozzá azért, mert mondjon bárki olyan filmet, ami arról szólt, hogy egy testileg nyomorék ember iránti vonzalomról, feltétlen támogatásról szól őszintén és tisztelettudó módon, hogy ők is emberi lények. Nem megy el túlzásokba a szerelmi szál. Hawking leépülésének a keserű témája kellő mennyiségű és minőségi humorral van megtámogatva (hol egy-két poénosabb megjegyzés vagy röpke snitt), aminek köszönhetően nem hagyja, hogy nyomasztóvá váljon a film.
Összességében? Igen erős darab, ajánlott megnézni. Noha sokan kritizálták, hogy elég erősen a professzor párkapcsolatával foglalkozik, de na… Mit várjunk, mikor Jane saját, kiadott visszaemlékezéseit tartalmazó könyvből készült, szóval nem fog szólni Hawking professzor korszakalkotó elméleteiről, amik végett világhírűvé lett. Ezen negatív hangok ellenére mégis kritikai siker lett, 22 díj mellett 5 Oscar-díj nevezést kapott: a legjobb kép, a legjobb forgatókönyv, a legjobb zene, valamint a legjobb színész és színésznő kategóriákban. Én konkrétan 8,5 pontot adok rá, valamint zokszó nélkül csak ajánlani tudom. Egy biztos: ez DVD-n is megveszem.
Pár érdekesség a végére:
– Hawking hangja jogvédett az egyedi felolvasó program miatt.
– A film végén az eredeti szinkronban Stephen Hawking hangját halljuk. Az utolsó jelenetet vele tervezték leforgatni, azonban elmenni nem tudott Londonból, valamint a stáb sem tudott oda menni, így Hawking elküldte az utolsó sorokat, amit végül a film végleges verziójába bevágtak.
– A forgatókönyvet 10 éven átformálódott mire a vászonra került, valamint a forgatókönyvíró 3 éven át győzködte ane-t, hogy engedélyezze a könyvének megfilmesítését. Ugyanakkor meghagyta, hogy a nemi részekre a film ne térjen ki, és ezt maximálisan tiszteletben is tartották.
– Eddie Redmayne hosszasan, megfeszítve készült a szerepre. A tükör előtti gyakorolástól kezdve, magával Hawkinggal és vagy 40 ALS-pácienssel folytatott beszélgetésen át, egészen addig, hogy több kilót is leadott. Még a szünetben is tartotta a testhelyzetét, ami miatt csontkovácsot kellett kihívni hozzá. Valamint külön menettervet készített arról Hawking mely testrésze mikor bénult le.
Zseniális film. Maximálisan egyet értek a kritikával. Én még megemlíteném hogy Felicity Jones megérdemelné az Oscar-t simán ha nem lenne ilyen erős a mezőny mert szerintem még Eddie-t is lejátszotta a képernyőről. Régóta nézem már a filmjeit de ennyire jól még sosem játszott.
Egyébként a filmet nagyon sokan félreértelmezték mert a legtöbbet Hawking docufilmet vártak kb.
Pedig ez egyértelműen ki volt jelentve hogy Jane könyve alapján készül tehát romantikus dráma és nem tudományos film. Aminek én nagyon örültem mert annyi Hawking film van már hogy Dunát lehetne rekeszteni vele. Nem mintha nem érdemelné meg mert zseniális ember de Jane legalább annyira megérdemelte hogy bemutassák hogy NEKI IS nehéz volt ezen átmennie. Elvégre bármikor ott hagyhatta volna a férjét mert eleve arról volt szó hogy csak 2 évet él meg de ő mégis kitartott 30 évig a férfi mellett szóval nem csoda hogy ha a végére elfogyott már minden ereje.
Nálam sima 9/10-es film.
Ha kicsit hosszabban taglalták volna még akkor 10/10
Olyat is ismerek, aki rendesen romantikus filmet várt, de a kapcsolat kiépítését hiányolta. Hát na, két olyan emberről beszélünk, aki nem átlagos, hogy ezzel üssük el az időt. És drámából tényleg jól kiépített. Bár hosszabban nem kellett volna. Jó, még 5 évet lehetett volna húzni, amíg tényleg el nem válnak és újraházasodik Stephen az ápolójával (mert ez történt), de szerintem itt már erősen viharosan személyes volt a dolog, ami elszúrhatta volna a filmet. Így csak ennyi érzek jónak belőle. És persze, így minden elismerésem a nőt, Jane-t illeti.