Ed és Lorraine Warren neve már a blogon sem ismeretlen, hiszen a Démonok között filmek által világhíressé tett házaspár történeteinek egyik rövidebb könyvét már bemutattam nektek. Ez volt a Deliver Us From Evil, ami magyar keresztségben a „Szabadíts meg a gonosztól” címet viselné. Ott megjegyeztem, hogy pár könyvet beszereztem, amit a nevükkel fémjeleztek (szám szerint 4-et), és ebből a kis kupacból egy újabbat végeztem ki.
Persze, a sztorikat továbbra is érdemes fenntartásokkal kezelni, és erről részletesen is értekeztem az első ilyen kapcsán. Most sem változott ez a fajta hozzáállásom, bár jó volt látni azt a konzisztenciát, amit szinte minden esetben lefektettek, hogy miként is néz ki egy démoni megszállottság, milyen jelenségekkel jár egy „túlvilági fertőzés”, ami a helyszínt illeti. A megmagyarázhatatlan eredetű, hirtelen feltűnő jelek, karmolások, a rendellenesen lehűlt szoba, kopogások, hangok, árnyalakok, lidércnyomások… lehetne sorolni hosszasan ezeket, elég változatos az, mint azt ahogy Ed is fogalmaz az egyik ilyen interjú alatt, „miként akarják a démonok, szellemek a dominanciájukat kifejezni”.
Hogy pontosan mit gondolok erről, meg úgy en bloc a témáról, vagy magáról a horrorról, azt már az előző könyvnél szépen felnyaltam. Így ez már nem kimondottan kritika lesz, inkább bemutató, hiszen nem kívánom még egyszer leírni mindazt, amit már ott megtettem – már persze, ha nem muszáj.
De most vissza a könyvhöz. Az előzőnél szóvá tettem, hogy rövid formában megírt történeteket kapunk elbeszéléses, mesélős formában, néha egy-egy interjú beékelődik, amit nem akartak részletesebben megírni. Ez a módi most sem változott, az alig több mint 200 oldal során 14 esetet ismerünk meg. Van köztük tényleges démoni megszállásról szó, de itt nagyobb hangsúlyt kaptak a szellemek és szellemjárások, a gyilkossági esetek megoldása, és persze a nagyláb is feltűnt. Ha ez utóbbi nem ráncol kapásból homlokot, nem tudom mi – viszont egész jó kis magyarázat született rá. Erről picit később.
Az egyik sztori, amire kitérnék, az a West Point katonai akadémia szellemjárásának esete. Ezt a „Deliver Us From Evil” során már részben megismerhettük, de nagyon röviden. Most kicsit hosszabb lett a történet. Nocsak, mégis meg lehetett írni mi volt? Vagy csak az előző segédszerző trehányságából fakadt az egész? Mert itt nem zárják azzal, hogy a katonaság megtiltott volna bármit is, hanem az, hogy a The New York Times meg akarta szégyeníteni a hadsereget, és ezért lehozták a sztorit. Máris kicsit másképp fekszik az a leányzó…
Na, és a nagyláb. Ezt konkrétan megmosolyogtam, mert amilyen egyszerű a magyarázat, annyira zseniális. Konkrétan nem találtak semmit az esetben (egy nyomor közt tengődő kis erdei bádogfalu, főleg hajléktalanokkal), viszont az, hogy mindenki látta vagy látni vélte, egyfelől semmit se találtak a keresések során, de még semmi nyomát se találta a látó feleség, ha ez esetleg valóban szellem lenne. A megoldás egy tibeti buddhista miszticizmusban keresendő: a nagyláb egy tulpa, azaz egy nem valós, illúziószerű kivetülés, amit az agy hoz létre, lényegében saját magát átverve. Többek közt ilyenek azok a bizonyos „képzeletbeli barátok”, ugyanakkor felróhatjuk, hogy a legtöbb apokrif állat is ebbe a csoportba tartozik.
A gyilkossági ügyekben nincs semmi extra, csak a szokásos sablon, amit már egyik-másik filmből ismerhetünk: a megszállottan gyilkost kereső rendőrnyomozó, egy megoldatlan ügy, látszólag elvarrt szálak, és persze a spiritiszta, aki megoldja a rejtélyt egy rávezetéssel.
Szóba kerül az Amityville-i horror, amiben itt röviden értekeznek, hiszen ezt már javában ismerhetjük a filmekből: mindig érkezett valami a témához adódóan, nem beszélve arról, hogy megágyazott a kísértetház történeteknek is becsületesen. Itt igazából tisztázzák a dolgot: az eseten két eseményt értenek mindig. Az egyik a gyilkosság, amikor a héttagú DeFeo családot az egyik fiú megölte egy puskával, a másik a hónapokkal később beköltöző Lutz családot ért szellemjárás. A másik, amire kitérnek az írói szabadsággal átitatott, amúgy komoly kutatói háttérmunkát tanúsító regények, mint az esetből született regény, vagy Az ördögűző regényének gyakorlati haszna és ártalmai. Itt kicsit ironikusnak éreztem a dolgot, hiszen ugyanilyen könyvet tarthat az ember is a kezében. Haszna közt említették a tényleges kutatómunkát és azt a pontosságot, amivel bemutatták ezeket, elhintve az emberekben a másvilág létezését; viszont ártalomnak a túldramatizálást, amit az ezek szereplői megélnek, illetve azt, hogy tapasztalataik alapján voltak, akik készpénznek vették ezeket.
Egy történet volt ebből a kötetből, ami viszont jobban megfogott: a Smurl családé. Ahogy olvastam, felsejlett bennem, hogy talán a Démonok között 3-nak ez is lehetne az alaptörténete. Tekintve, hogy az első filmben volt ördögűzés, gyilkosság, boszorkányság, erős démoni jelenlét régmúltba fűződő szálakkal, és a második filmben már konkrét démonnal viaskodtak egy világszerte híressé vált ügy kapcsán… Hova lehetne fokozni ezt még? Hát ide.
A megszokott receptet követi a dolog: középosztálybeli amerikai család beköltözik egy házba, ahol hamarosan megmagyarázhatatlan jelenségek történnek. Különös, rothadó szag terjeng, üres szobákból hangokat lehet hallani, kopogások, és az egyik lány alakokat lát lebegni a plafonon. Eddig semmi extra sincs benne, de innentől már egész szépen működne a sztori a vásznon: a lekapcsolt elosztószekrény és a falból kihúzott dugvilla ellenére a tévé szikrázni kezd, amint elszórják a szenteltvizet a szobában, a tükrök leugranak a falról és hatalmas robajlás, morajlás közepette meg a döngetés. Ezt követően lesznek a démonok is erőszakosabbak: kifejezetten megkísértik, és beszorítják az egyik lányt a zuhanyzóban, az apát meg – lehet kapaszkodni – az egyik a paralízis alatt megerőszakolja. (Jó, bevallom, nekem a Horrorra Akadva 2 idevágó jelenete ugrott be elsőnek, amit a Poltergeist alapján parodizáltak.) Bár lehet ez már elég „over the top”, vagyis túl lenne a határon, de no, abban a formában, ahogy megírja, még nem igen láttuk ezt a mozivásznon. Legalábbis tényleg félelmetes formában. Ekkor csinálják meg az ördögűzést, ami 2 napnyi nyugalmat teremt a családnál, mire újra megindul az egész.
Magára a könyvre igazából nagyrészt ugyanazt tudom mondani, mint az előzőre. Tartogat tényleg egy-két jó kis filmtémát, hanem is feltétlen a horror formájában, de thrillerként biztosan. Mert hát valljuk be: ez a szellemjárásos, démonosdi is olyan alapvetően, mint a vallás és Isten. Lehet hinni benne, ami szép és jó egy bizonyos keret közepette (mert hát a bigott térítőket senki sem szereti, de nem ám), de az ember, amíg maga nem tapasztalja meg a létét, igazából csak hisz. Ahogy valaki a vallás nyomán hisz az Istenben, úgy hihet valaki az ilyen sztorik nyomán is a másvilágban. De hogy tudja is, hogy ezek léteznek, azt kevesen mondhatják el magukról (ha meg a holtakat is beszámítjuk, akkor igazából sokan, de halott ember jó eséllyel nem beszél).
A megírás stílusa itt már kiforrottabb, nem olyan „izélős” vagy épp sótlan, mint a korábbi próbálkozás, hanem meglepően lendületes, még akkor is, ha egyébként nem igazán viszi túlzásba a hosszabb bekezdéseket (azaz, szinte semennyire). Könnyed olvasmány, de igazából meg is marad ezen a téren.