Ezúttal is voltam, egyfelől Iskariotesszel az AoiAnime és az Animagazin párosától, illetve Majláth Ákossal, aki gyerekpszichológus és a Vágatlan Verzió Podcast tagja. Kivételesen inkább könyvtárosi minősítésben, de ennek a videóban lesz is értelme. Elsődlegesen azokról a gyerekeknek szánt művekről igyekeztünk beszélni, amelyek nem csak a gyerekeknek szólnak, hanem a felnőtteknek is, valamilyen tanítójelleget hordva magukon. Ehhez turkáltam kicsit a japán gyermekirodalomban és a kodomo animék között is, és bár nem minden egy Rita to Nantoka vagy Omae Umasou Da Na, azért sikerült elég illusztris és kemény műveket is előhalászni. Lett volna még amúgy a tarsolyomban, de a kerekasztal után találtam rá pont a Pika Donra, ami egy 50-es években szerzett képeskönyv a hiroshimai atombombáról és hatásairól (és a 70-es évek végén egy közel 10 perces rövid anime is készült, amiről majd később írnék egy külön posztban).
Személy szerint élveztem, bár lehetett volna még beszélni, kicsit jobban belemenni egyik-másik témába, mint a generációs traumák vagy az érzékenyítés témaköre, de ugyanígy jobban elmélyülni a művekben, melyik miről szól és mit akar tanítani. Vagy nem akar semmit és inkább káros a fejlődő jellemre.