Kagamin posztja, eredetileg a Gunjou Blogon jelent meg.
Éreztétek már úgy egy sorozat befejezésénél, hogy megszopattak a készítők? Hülye kérdés, biztos, de ezt az élményt nálam új szintre emelte a Denpa Onna to Seishun Otoko című animu. Miért? Majd meglátjátok…
Már az OP-ból volt egy sanda gyanúm, hogy melyik studió volt, aki ezt elkövette… Na tippeljetek, még nem tudjátok? Természetesen a Shaft volt, eddig csak náluk láttam ilyen elborult képvilágot.
 |
| Erio Touwa (E.T.) személyesen… |
A történet teljesen átlagosan indul (ahogy megszokhattunk), mivel a főhősünk, Niwa Makoto, szülei elmentek egy üzleti útra, így rábízzák a srácot a nagynénjére. Hmm, milyen eredeti, mintha még nem olvastam volna hasonlót sehol! Itt találkozik a „palacsintával” (én ezt a nevet találtam ki a futonlányra), Touwa Erioval, aki történetesen az unokahúga, és egy elég furcsa teremtés. Kicsivel később (fél vagy talán egy résszel) megpillanthatjuk az amúgy igen moera sikerült Eriot, aki saját bevallása szerint egy földönkívüli. Szerintem ennyi elég is az alapszituból, nekem az elején úgy tűnt, hogy ígéretes darabról van szó, de nézzük azokat hibákat, amik mindent elrontottak…
 |
| A „palacsinta” |
Miután adtak az egésznek egy elég érdekes kezdést, a dolgok számomra tetszetősen folytatódnak, egy elég durva biciklis kaland után Erio újra elkezd beépülni a közösségbe. Nos, itt reméltem, hogy azt hozzák ki az egészből, hogy „fiú jön, meggyógyítja lány lelkét, aztán hurrá”, ha ezt jól hozzák össze, akkor egész jó kis sztorit lehet ebből kerekíteni.
 |
| A nagynéni, Touwa Meme (40)… nem annyinak látszik, mi? |
De nem így lett, a főszálról elfeledkezve inkább az animu egy bizonyos pont után teljesen megrekedt. A sorozat izgalmassá tételén a két állandónak mondható mellékszereplő sem segített, a mindig furcsa cuccokban rohangáló és iszonyatos névmemóriával rendelkező Maekawa-san és az elég furcsa természettel bíró Ryuuko sem. A részek előrehaladtával egyre inkább a slice of life rész erősődik, ami ennél a darabnál korántsem előnyös dolog, lényegében egy bizonyos pont után az egész borzasztóan unalmassá válik.
 |
| „Te Niwa-kun, ez összeesett a melegvízben, emmeg belegázolt ruhában!” |
Végül valamelyest elindul újra az addigra már a mindennapokba teljesen belefulladni látszó történet, méghozzá egy űrruhás loli, Yashiro segítségével, aki földönkívüli espernek (különleges képességű ember) vallotta magát. Ez volt az a pont, ahol reméltem, hogy választ kapok arra, hogy mégis mi a fenét néztem én eddig, de sajnos csak annyit tettek ezzel az új különccel, hogy integrálták az eddigi slice of life-ba. Miután az eredeti sorozat befejeződik úgy, hogy lényegében semmilyen választ nem kapott az ember, ezt az érzést még az OVA-val továbbrontják, mert ott egy kedves fordulattal még abban is elbizonytalanítanak, amit eddig tudni véltünk (nem csak minket, a főhősünket is). Őszintén? Elmehetnek a fenébe, utálom az ilyenszintű cliffhangereket!!
 |
| Hol vannak azok a diszkrét fénycsíkok? Manapság mindenből lehet cenzúra… 🙁 |
A sorozat openingje volt talán a legemlékezetesebb része ennek az egésznek, nyávogós meg minden, de imádtam, és a szövege egyszerűen állati, az ED-re és a többi zene egyszeűen felejthető, semmi extra. A grafika pedig nagyon tetszett, mondjuk azért is kezdtem el nézni a sorozatot, mivel igencsak hasonlított a Boku wa Tomodachi ga Sukunaira a karakterdizájnja (Burikié mindkettőnél az ügyeletes artist).
 |
| Fába szorult féregről hallottam, de hűtőbe szorult nagynéniről… |
Értékelés: 7/10 (találtam benne valamit, ami tetszett) megelőlegezve azt, hogy a történetnek lesz valami értelmesnek mondható befejezésem, mert ez így elég gyenge volt, de úgy érzem, hogy a potenciál megvan benne.
Ami azt illeti, az OP kedvencem lett, de a sorozat egy erős WTF-en kívüli semmit nem indított el bennem, mert a végén már azt se tudtam, hogy miről akar egyáltalán szólni, csak megy és megy a mutató.
Dettó.