Mitsudomoe kritika

Hmm, ez a téma eléggé bassza a csőrömet mostanság…

Nos, maga az alapfelállás se annyira új, mivel elég sok animuban láttam már ilyen tanár – problémás diák kapcsolatot, itt még annyi van, hogy a rossz diákok jelenleg lolik, és mindegyik valami megmagyarázhatatlan különleges képességgel rendelkezik (erre kitérek később, hogy mire gondolok).

Az alapfelállás…

Az első részt végiguntam, komolyan annyiról szólt az egész, hogy tökön akarták vágni a fazont, hogy a dokinéni megsajnálja, és így összejöjjenek. Az egész részben egyetlen jelenetnél nevettem egy picit, de végiguntam az egészet.Nekem egyből beugrott a Kodomo no Jikan, mikor olvastam az ismertetőjét (ezt se sikerült megnéznem még), de gondoltam adok ennek egy esélyt. Hiba volt.

Gondoltam folytatom, tehát a második részben kezdődtek a durvább dolgok, a hiperaktív liba megfázott, és annyi taknyot produkált, hogy takonyhídak lettek, de az a cucc valami gumiból lehetett, mert nem szakadt szét, semmi baj, ezt még bírtam… aztán az a másik, amelyik valami királynőként viselkedik, kapott egy fejbevágást, és elkezdett szökőkútat játszani a feje, itt se volt gondom. Jött a részt, ami kiakasztott… a tanár meg a dokinéni kávézni készültek, aztán hozták a pisimintákat… PERSZE, HOGY LEESIK, AZTÁN OTT TAPOSTAK RAJTA, de ez még semmi, ami kiakasztott, az az a jelenet volt, amikor a dokinéni KÁVÉJÁBA ÖNTÖTTE A PISIT… itt FACEPALM, és be is fejeztem a nézést, majd dobtam a sorozatot.

Amíg néztem két dolog jött le:
1) kurvára sablonos az egész
2) baromira próbál építeni a sorozat a gusztustalanságra, perverzségre, de a tartalom elmarad

A karakterekről…
Idegesítőek, talán a legjobb karakter benne a Hitoha, aki csöndben van, néha csinál valamit, de legalább nem idegesítően visítozó, mint a legtöbb karakter. Persze a nővérek szuperek, a hiperaktív Futaba dobálja a többieket meg egyéb baromságok, Mitsubának meg mindenki engedelmeskedik, ez is nyilvánvaló, hogy a fiúk székként viselkednek…

A grafikáról…
Nekem nem tetszett, mivel a felnőttek is úgy néztek ki, mint a gyerekek. Emellett semmi stílus, semmi elegancia, tehát pocsék.

A történetről…
Amíg néztem egyenlő volt a nullával, de olvastam, hogy később valami ismét sablonos dolog lesz… baj a családdal, ezek nem rossz lányok, csak rossz sorsuk van.

Ami megdöbbentett az eszméletlen népszerűsége a magyar körökben, ha megnézi valaki az AnimeAddicts-on a topicját, akkor láthatja, hogy tele van dicsérő üzenetekkel a sorozat története, képtelen vagyok megérteni, hogy mi tetszik az embereknek benne, valszeg bennem van a hiba, hogy az igénytelen dolgokat nem szeretem, mert ez a sorozat KURVÁRA NEM VICCES, csak gusztustalan és sablonos.

Értékelés: 1/10 (borzalmas, mély sebet hagyott pici lelkemben)

Senki nem se ajánlom, aki épeszű vagy nem egy 12 éves szintjén van, akinek minden gusztustalan vicces.

Egy kép búcsúzóul:

Mangóját még nem írtam le, bele fogok nézni, habár nem fűzök sok reményt hozzá…

Mod.: Akkor egészítsük ki a bejegyzést egy kicsit, mivel megkaptam, hogy demagóg vagyok. Nem, nem vagyok az. Jó ideje figyelem az AnimeAddicts-os topikjában a beszélgetéseket, és a hozzászólások minősége alapján jutottam erre az ítéletre. A három kategória, amit megfigyeltem:

1) aki szereti az ilyesmit (bizonyos értelemben zakkant, mert visszataszítónak tartja a legtöbb ember a különböző vér-pisi-takonyban való fetrengést), de attól függetlenül lehet értelmes… (kevés ilyet ismerek)
2) a fiatalokat (12-15 éves képes mindenen nevetni, ami gusztustalan, igénytelen stb.) tapasztalatból mondom, van egy a közelemben…
3) akiknek az IQ-juk eléggé alacsony ahhoz, hogy élvezzék ezt a fajta szórakozást…

Nem alaptalanul vagdalózok sose, szóval kikérem magamnak, hogy demagógnak neveznek!

Oszd meg másokkal is:

26 thoughts on “Mitsudomoe kritika

  1. Ahogy itt leírtad eme animét, szerintem én se fogok belenézni. Nem tudna lekötni, és a karakterek rajzolása nekem se tetszik x'D AMúgy se szeretem a vígjátékokat. Persze van pár kivétel, de az tetszett is.

  2. Szörnyű, nem ajánlom. Egyébként szeretem a komédiákat, még azokat is, amik elég elvontak, de ez szimplán pocsék…

  3. Minden viszonylagos, szerintem iszonyatos, de elfogadom a másik véleményét is. Leírtam pontokat, amik miatt nem tetszett. Érdekelne, hogy neked mi tetszett benne… nyugodtan leírhatod ^^

  4. Sokan manapság szinte már minden hulladékot megnéznek…de erre csak azt tudom mondani,hogy ízlések és pofonok.

  5. Jó lett az írás, így tovább^^. Én is így vagyok a Mitsudomoe-val, de ahogy Schumi mondta: „ízlések és pofonok”

  6. Na, elnézést kérek! A sorozatot lehet oltogatni (nem mondom, hogy nem érdemli meg), de a kedvelőit talán nem kéne! Nekem az összes barátom nagy rajongója a Bleach-nek, ami az én szememben a legf*sabb manga/anime a világegyetem történetében- de nem bírálom miatta őket.
    A Mitsudomoe nem váltja meg a világot, de aki fogékony a beteges poénokra, az igenis jól szórakozhat rajta. Kár, hogy nem nézted végig, mert pl. a 9. részben szereplő némafilmes epizód, vagy a Kék Duna Keringő dallamára a jégen csúszkáló Futaba egyszerűen feledhetetlenek.

  7. Hmm, nem láttál még olyat, aki igazán „oltogatta” volna a kedvelőit. Az egyik nagyon jó ismerősöm, ha belekezdene az „oltogatásba” ott kő-kővön nem maradna… ^^”

    Már elnézést, de ha egy sorozat az elején már ennyire gusztustalan és primitív, akkor miért nézzem tovább? Lehet később jó lesz, de eltántorít maga a tudat, hogy valami ennyit megenged magának. Egyébként meg érdekes, hogy pont az ilyen sorozatok a nyerők manapság, ez is sokat elárul a többség mentális állapotáról. Nagy átlagban látom a romlást az iskolában, a tévébeli adások színvonalában és az animés közösségben.

    Te toleráns vagy ezek szerint még, én is az voltam, de kiölte belőle a sok negatív tapasztalat ezzel a műfajjal kapcsolatban. Bocsánat, de én csak őszintén leírtam a véleményem… ennyi az egész.

  8. Kagamin: Ugyanezeket hallottam már réges-rég a Beavis & Butt-headről, a South Parkról és a Family Guyról is. Aki ezeket nézi, az csak primitív fogyatékos lehet. Én 1986 óta vagyok animés (a Fist of the Northstar óta), és bizony kissé kiégtem. Egyszerűen képtelen vagyok megnézni egy harcolós/démonos/robotos sorozatot. De ha feltűnik egy extrém/bizarr/humoros cím, abba egyből belezúgok. Aktuális kedvencem a Durarara!!, amit rajtam kívül senki sem hajlandó megnézni, de én bolondulok érte.
    Röviden: a rajongó nem azonos a rajongása tárgyával! Van olyan barátnőm, aki ero-figurákat gyűjt, de mégsem perverz. Egy másik fegyvermániás, de a légynek sem tudna ártani. Egy harmadik kizárólag kétütemes tuctucot hallgat, pedig egy metál zenekarban gitáros.
    Te párhuzamot vonsz a mű és a közönsége szellemi színvonala közé, ezt pedig demagógiának hívják. Az egyéni ízlésnek semmi köze az intelligenciához vagy a neveltetéshez- ha nem hiszed, kérdezz meg egy szociológust!

  9. Én csak 5 éve, de ez is elég volt, hogy eléggé intoleráns legyek a gyengébb cuccokkal szemben. De ha ennyire azt állítod, hogy nem kell zakkantság ahhoz, hogy valaki ilyesmiket nézzen meg, akkor bizonyítsd be! A környezetemben lévő emberek többsége ugyanúgy kibukott ezen a sorozaton, mint én.

    Egyébkét ahogy eddig láttam három réteget fogott meg ez a sorozat eddig:

    1) aki szereti az ilyesmit (bizonyos értelemben zakkant, mert visszataszítónak tartja a legtöbb ember a különböző vér-pisi-takonyban való fetrengést), de attól függetlenül lehet értelmes… (kevés ilyet ismerek)

    2) a fiatalokat (12-15 éves képes mindenen nevetni, ami gusztustalan, igénytelen stb.) – tapasztalatból mondom, van egy a közelemben

    3) akiknek az IQ-juk eléggé alacsony ahhoz, hogy élvezzék ezt a fajta szórakozást…

    A hozzászólások minősége alapján nekem ez jött le eddig, mert már jó ideje figyelem az AnimeAddicts-on a topikját.

    Egyébként már megint ott tartunk, hogy lehurrog valaki a véleményem miatt, mondhatom gyönyörű…

  10. I HATE— WHATEVER I WANT!Aki beteg, koraérett lolikat akar nézni az bámulja a Kodomo no Jikan-t.Fényévekkel jobb.Szeretnék egy közhellyel zárni: „A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van belőle.”

  11. Szóval aki nem úgy gondolja, ahogy te, az:
    1)zakkant,
    2)igénytelen,
    3)vagy fogyatékos. Más lehetőség nincs.
    Neked lehet véleményed, de ha valaki ki meri fejteni a sajátját, az már lehurrogás. Akkor minek írsz blogot? Azt hittem, ez a komment-lehetőség azért van itt, hogy mások is megszólalhassanak. Ha valaki kritikát ír, az számítson rá, hogy nem csak helyeslő véleményeket fog kapni. Te ledegradáltad a sorozat kedvelőit, én megvédtem őket, te újra lehordtad őket, én kifejtettem a véleményem, mire te megint legyaláztad a nézőket.
    Na jó, abbahagyom, mert csak elbeszélünk egymás mellett, és nem tudjuk meggyőzni a másikat. Várom a további kritikákat, remélhetőleg azokból is tanulhatunk valamit…

  12. Akkor mi lenne a megfelelő vélemény tőlem? Egyébként az első pontot félreértelmezted, de mindegy. Elég negatív kép alakult ki bennem az elmúlt évek során az emberekről, az animés közösségről.

    Mit mondjak akkor, hogy megtaláljuk a közös hangot? Elfogadom oké, hogy valaki szereti, de a hozzászólások stílusa, a helyesírás, a tartalom a többsége eléggé izé… vannak normálisok is a kedvelő között oké, de miért szeretik? Nem tudtunk rájönni, hogy miért…

    Most biztos lehetne az én ízlésemen is néhol kivetni valót találni, de elfogadom, bizonyos értelemben zakkant vagyok, de ezt tudtam eddig is… tehát az első csoportot nem sértésnek szántam, hanem egyfajta gyűjtőnek az amúgy normálisak számára… remélem így érted mire gondolok.

  13. @Yubei77: így igaz, a legtöbb ember hajlamos elbeszélni a másik mellett és tettetni az elfogadást/megértést.

    Ezenkívül ne várj objektív véleményt egy SZEMÉLYES blogon. Ha viszont pont arra vágysz, akkor ajánlom neked a HVG-t, a CNN-t, vagy a BBC-t.
    Ne várj korlátlan toleranciát sem, figyelembe véve egy blog jellegét.
    Arra ott van az AA fóruma… NOT!

    A szmájlizás pedig retardált dolog, főleg, ha olyan idős vagy, amilyennek állítod magad.

  14. de hülyék vagytok… ez az animék ásza!
    mondjuk én szeretem a gusztustalan/perverz/beteges poénokat, a karakterdizájn eleinte nem tetszett de megszerettem, kegyetlen jó ahogy mindenből félreértés lesz, nah a 3. részt kellett volna megnézned az a legjobb egyébként XD de inkább ne erőltesd, ízlések és pofonok, és Futabát eszméletlen MOEnek tartom már ő a kedvencem:D

    Nekem megy a kedvencekbe 🙂

    —egy 17 éves fiú—

  15. Azzal hogy egy mű kedvelőit leszólsz azzal te se leszel különb!Lehet elmebeteg zakkant egy anime,de ez a varázsa, akinek nem tetszik az ilyen stílus ne kezdjen bele (de ne 1vagy 2 rész után alkoss véleményt. A kritikák alapja h LEGALÁBB végig nézed a felét!ez nem egy Van Gogh amire csak ránézel és vagy tetszik vagy nem)Ha pedig arra szánod az időd hogy kritikát,hozzászólást,vagy bármit írsz amit nem a kis naplódnak szánsz, számíts rá hogy valaki szeret érte,vagy nem. Ne szólj le másokat azért mert más a humora mint neked. Ez van ízlések,pofonok.Ízlésed van mint mindenkinek pofonokat kapsz mert vagy egyetért valaki vele, vagy nem és húúú de rosszul esik ugye ha leszólnak érte?
    ami tetszett:(mert vannak gyengék benne elfogadom,első két rész nekem se jött be igazán ,de…rászántam több időt és végig néztem!)
    -Futaba és a kisfiú
    -Mitsuba és a kisfiú fára ragadt
    -Apuka menekülései
    -Hitoha kicseszése Mitsubával
    -Cickó körüli félreértések pl:Tanárúr igazgatónál
    -az elsősök ninfomán jelentésének félreértése
    (második széria)
    -Mitsuba tönkreteszi a futógépet
    -Futaba és a télapó
    soroljam? minek ha nem láttál csak 2 részt belőle?

  16. Sajnálom, de ebből a „kritikából” az jött le nekem, hogy itt egy olyan emberke próbál írogatni, aki még egyetlen animét sem látott… Pedig magát igen tapasztaltnak tartja. Úgy ír, mintha Szalai Annamáriát kérnék fel kritikusnak egy animéhez… 🙂

  17. Micsoda indulatok dúlnak némelyekben, az egész nem arról szól, hogy ki hány animut látott, hanem arról, hogy túl sokat engedtek meg maguknak a készítők, és ezt a gányolást a „testnedvekben” kifejezetten undorítónak tartom.

    Mellesleg már sokszor leírtam, hogy az ilyen szinten lévő hozzászólásokat fel se veszem, ha már legalább ráveszítek magatok, hogy beírtok valamit, akkor azt úgy tegyétek, hogy valami érvet hoztok mellette, mert az „ilyen ti hülyék vagytok” meg „csak két részt láttál belőle” eléggé gyenge.

  18. Csak arra céloztam, hogy miért kell csodálkoznod ezen a megvalósításon? Nem kell arra koncentrálnod, bár lehet fixált vagy rá ezek szerint. :)Olvasd el Bogyo-t, ott a lényeg.

  19. Tudod nekem mi jött le? Hogy itt a sorozat rajongói próbálnak engem meggyőzni, hogy ez milyen nagyszerű dolog, mikor nem az. Én se erőlködök, hogy titeket meggyőzzelek, hogy xy sorozat milyen jó, ti se próbáljátok nekem bemesélni, hogy ez annyira kiemelkedő.

  20. HERPDERP, oké, névtelen fanbojok, akkor innentől ehhez a cikkhez nem kérek több hozzászólást, elegem van abból, hogy lassan több mint egy éves témát erőltettek.
    Attól még nem fog változni a véleményem a sorozatról, hogy megpróbáljátok beadni, hogy ez a világ legjobb sorozata meg felhoztok valami gyenge érvelést, másrészről írtam már, hogy barom dolognak tartom ezt a „te ennyi meg annyi animut se láttál” meg „nem bírod beismerni, ha tévedtél” szövegeket, másrészről a folyamatosan szmájlizás is retardált dolog, ezt még senki nem mondta? Ha komoly emberek lennétek, akkor felvállalnátok az AA-s nickjeiteket, és nem névtelenül keménykednétek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük