2025 márciustól kezdve lehetőségem adódott a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében társszerzője lenni egy, a budai bíráskodás történetét feldolgozó munkának. Mivel a pályázati elvárás szerint szigorúan az 1871. évi igazságügyi reformtól kezdve kellett a rendelkezésre álló szórványos és csekély ismeretanyagot feldolgozni és megírni, így közzéteszem a pályamunkából törölt fejezetrészem, amely Buda tatárjárástól a kiegyezésig tartó bíráskodási történetének összefoglalása. A fejezet célja eredetileg a városrész jelentőségét hivatott kiemelni, amely a kiegyezéstől és az említett igazságügyi reformtól kezdve folyamatosan csökkent, a 20. századi országos és nagyobb városi eseményekben alig-alig vett részt. Mondjuk ki: a pesti oldal és az egyesített városi bíráskodás erőteljesen az árnyékba szorította.
A végleges munka a Múltunk emlékei című kiadványban jelent meg, amelyet ITT elérhettek és elolvashattok.
Bár a budai oldal bíráskodásának történetéhez egészen a római korig vissza lehetne nyúlni, jelen történeti összegzésem során mindössze IV. Béla király uralkodásáig merészkednék vissza, nagyjából a vár és a város újraalapításáig a tatárjárást követően. A szimbolikus jelentőségű újrakezdés[1] mellett azért is látom értelmét innen nyitni, mert a város ezt követően szabad királyi városi címet kapott, és vált állandó királyi székhellyé is.
A XIII. század közepéig csupán korai királyi és egyházi központok és városkezdemények léteztek a környéken, amelyek a tatárjárás során Pesttel együtt felégettek a mongol seregek. A Várhegyen ezt követően épült fel a vár, valamint a Duna folyása mentén a hegy lábánál a mai Víziváros. Az újonnan betelepülő polgárság túlnyomó része német volt, így a vezető réteget, valamint a város bíróját (aki 1347-ig egyben a várnagyi tisztséget is betöltő rektor volt) is ők adták. Idővel a német és magyar nemzetiségek közt feszültség keletkezett a gazdasági fellendülés és az udvar beköltözésével, és 1439-ben az ellentétek zavargásig fajultak. Ezt azzal oldották fel, hogy a magyar és német polgárok 6-6 esküdtet választottak a tanácsba, a bíró személyét pedig évente felváltva választották.[2] Amennyiben a lelépő bíró ügye túlnyúlt a megbízatása idején, a tervezett ítéletet átadta az újdonsült bírónak, aki cserébe megkapta az esetleges pénzbírság egytizedét.[3] Budán és környékén a városi bíró mellett tárnokmester is bíráskodott 1214-től kezdve, ám Nagy Lajos király 1376-os reformjáig helyette a nádor és az országbíró is eljárhatott. Az 1378-tól kialakuló tárnoki szék felsőbb bíróságként működött a szabad királyi városok egy szűk körében, ahová a polgári ügyekkel lehetett fellebbezni. A szék Buda szokásjoga alapján ítélkezett.[4]
A város török megszállásával a szabad királyi városi címe megszűnt, a királynői udvar és a polgárság jelentős része távozott. A maradó magyar és más nemzetiségű keresztény lakosság a mohamedán városi-állami igazgatásnak lett alárendelve. A főbírói tisztséggel a szultán a korábbi kancellárt, Werbőczy Istvánt nevezte ki, aki azonban 1541 októberében elhunyt. A budai városi bíró eleinte ugyanaz maradt, aki a foglalás előtt volt, és az esküdtek is a korábbi elitből kerültek ki. Ez viszont idővel változott, mert a keresztények beköltözését a török tiltani kezdte, a templomokat fokozatosan elvették és dzsámivá alakították. Így vált lehetségessé az, hogy a későbbi budai bírák (immár a muszlim jog szerint kádik) közt olykor olyanokat is találunk, akik a szolgálatukért szpáhi rangot kaptak.[5]
Buda városának 1686-os visszafoglalását követően a város lassanként újjáépült. Megkezdődött a korábbi jogállás visszaszerzése mellett a lakosság fölötti bíráskodás jogainak elismeréséért is folyó hosszú küzdelem. Mivel a bécsi udvar a töröktől visszafoglalt területekre úgy tekintett, mint meghódított új szerzeményekre, a város csak 1703-ban kaphatta meg újból a kiváltságlevelét I. Lipót királytól hosszas tárgyalásokat és némi pénz kifizetése ellenében.[6] Ezt követően a közigazgatást, a bíráskodást és a gazdálkodás napi feladatait a magisztrátus látta el, élén a polgármesterrel (aki 1711-ig látott el igazságszolgáltatási teendőket[7]) és a városbíróval. A bíróságnak nem volt állandó székhelye, és a városnak a középkorihoz hasonló jogkönyve sem volt, így a római, az osztrák és a német jog mellett a magyar jogszokásokat vegyítve alkalmazták.[8] A vezetők megválasztása a kezdetektől fogva az év fordulójához kötötték, ami lehetett a különféle időszámítást használó naptári évek első és utolsó napjai, vagy húsvét hétfő. Ám a középkorral ellentétben a bíróválasztásra már nem évente, hanem kétévente, majd 1787-től kezdve négyévente került sor.[9]
II. József király az uralkodása idején a magyar tartomány kormányszerveit Budán központosította, így néhány évre Pestről a legfőbb bíróság, a Királyi Kúria is átköltözött az Úri és Országház utcák közti tömbbe.[10]
Az 1848-1849-es forradalmat és szabadságharcot követően 1851 és 1861 között működött a Budai Országos Törvényszék, amely polgári, büntető és telekkönyvi ügyekben járt el. Illetékessége alá tartozott a Buda környéki települések (vagy más néven Budakülvidék), a biai, szentendrei és ráckevei járások.[11]
Buda és Pest szabad királyi városok, valamint Óbuda összeolvadása mellett az 1872. évi XXXVI. törvénycikk arról is rendelkezett, hogy a következő év január 1-től egyesítésre kerülő főváros különleges jogállást is élvezhet. Ez annyit tesz, hogy a város jogosult továbbra is a szabad királyi városi cím használatára, a kialakult szokás azonban eltekintett ettől, és eleinte a jelentőségteljesebb főváros, majd 1892-től kezdve a fő- és székváros, majd a székesfőváros címet használta.
[1] A korai Árpád-korban az Aquincum római település helyére épült település viselte eredetileg Buda nevét, és a tatárjárás után a Várhegyen (avagy a pesti Újhegyen) és környékén kiépülő várost Újbudaként nevezték el.
[2] Végh, [cop. 2013]
[3] Erdélyi, [1936], p. 170
[4] Bán, szerk., 1989, p. 194-195.
[5] Magyar, [cop. 2013]
[6] Domonkos, [cop. 2018]
[7] Budapest Főváros Levéltára, [s.a.], p. 29
[8] Fónagy, [cop. 2013]
[9] H. Németh, 2018, p. 109
[10] Fónagy, [cop. 2013]
[11] Magyar Nemzeti Levéltár, [s.a.]