Aranyifjúság: Golden Boy

A cikk a Konzol Magazin 2013 márciusi számában jelent meg.

Mint azt a múlt számban rolmi elárulta nektek a bevezetőben, februárban Lengyelországban jártam kicsit és persze, vittem magammal naftát bőségesen arra az esetre, ha esik, havazik vagy egyszerűen az időjárás kedvezőtlen ahhoz, hogy szakmai gyakorlatom után felderítsem magamnak a várost. Ez is egyike volt azoknak, amiket magammal vittem, s valahogy nem bántam meg, hiszen hasonlóan jópofa vígjátékot tudok bemutatni vele, mint a Kamen no Maid Guy-jal, vagy a januári felhozatalommal.

A Golden Boy alapja egy 1992 és 1998 közt futott manga, amit Tatsuya Egawa írt és rajzolt. 10 kötetet élt meg, a hatodiktól pedig már átcsúszott kicsit a pornografikus kategóriába, de azon túl nem változott. Az „Aranyifjú”-ként fordítható cím igen sokat sejtet, hát még a plusz infó róla.

Az összesen 3 órás OVA (6×30 perc) egy 25 éves hallgató újdonsült életét mutatja be. Oe Kintaro ugyanis otthagyta a jogi egyetemet, mivel igen hamar mestere lett ennek a tudományágnak, azonban tudását nem kamatoztatta, hanem szüntelen tanulni vágyását éli ki: biciklijén járja az országot, mindenhol eltölt egy kis időt, hölgyekkel ismerkedik össze és boldoggá teszi őket. Persze, mivel elköhintettem, hogy a képregény a hatodik kötet után pornografikus, mi másra gondolhattatok… Pedig nem. Elszántnak elszánt, perverznek és kanosnak is nagyon az (nem győznék bólogatni egyetértésemben), de sokkal segítőkészebb, mint ezek együtt véve és szereti megméretni magát. Bármilyen verést és megalázást eltűr, azonban célját mindig úgy éri el, hogy az adott lányt megfigyelve, valóságos pszichológiai jegyzeteket írogat róla és teljesíti azok aktuális vágyát, majd egyszerűen lelép, anélkül, hogy bármilyen más testi érintkezés is lett volna egy-két jól irányzott pofonon túl.

Rajzolását és animációját tekintve nagyon igényes munka a korában, amire a legtöbb mai fiatal animés csak húzná a száját, hogy „öreg”, meg „ronda, mert nincs benne CGI” (nem viccelek, ezekkel a válaszokkal találkoztam a leggyakrabban!). Sokszor igen groteszkül humoros torzításokat alkalmaznak a karaktereken, ami nem csak az éppen aktuális érzelmeiket és gondolataikat tükrözi viszont remekül, de egyszerűen már olyan idiótának hat tőle a karakter, hogy az már szemfacsaró. Zenéjében és a hangokban is igen decens és kellemes mű. A sztorija pedig epizodikus, a hat rész hat leányt mutat be, mind különbözik, mások az álmai, de Kintaro örök: a tapasztalatéhsége csillapíthatatlan. Kapunk úszóbajnokot, animátort, motorozó kishercegnőt; szóval a lányok felhozatala is változatosnak mondható.

Egy dolog van, amit ajánlani tudok mellé: „biztonsági zónát” a szobán belülre azoknak, akik nem múltak még el 16. Egyébként egy estés szórakozásnak szerintem remek, ahogy kívülről szemléljük az elkeseredett próbálkozásokat.