Újévi fogadalmam reflektora

Alapvetően nem szoktam olyasmiket megfogadni, amiket nem tartok be (kivételt képeznek az olyan fogadalmak, amelyeket másokkal kötök és azok a maguk részét nem tartják be), főleg nem, ha az a…

Oszd meg másokkal is:

Korong – Hungarica: A láng örökké ég (2014)

A nemzeti rock zenében jártasak már találkozhattak a Hungarica felállásával többször is: 2007-es alapításuk óta szinte minden évben új stúdiólemezzel jelentkező együttes mondhatni a nemzeti rock zene Zorallja volt. A…

Oszd meg másokkal is:

A tunyaság (látszólagos) hatalma

Nem tűntem el, csak egyszerűen téma nincs, plusz elég lusta dög vagyok mostanában, bár ez a lustaság/tunyaság/restség, ki hogy nevezi elég látszólagos. Mostanában régebbi sorozatokat nézek nyakra-főre, hogy fogyjanak le…

Oszd meg másokkal is:

Google vs. Microsoft és én meg itt röhögök

A Google és a Microsoft szereti marni egymást. Láthattunk már olyat, hogy a Microsoft a Google adatgyűjtését fikázta egy ellenreklámmal, de itt a visszavágó. Zanzásítom a dolgot, mivel próbál kiszúrni…

Oszd meg másokkal is:

Szakzárás utáni híradó

Egy-két helyen már felbukkanóban megírtam, hogy az államvizsgát sikeresen letettem (összességében 4-esre), valamint a szakdolgozatomat is megvédtem. Ami ebből érdekes lehet sokaknak, az nem más, mint hogy mi lesz a…

Oszd meg másokkal is:

Ajánló: Numberphile

Általános iskolában még szerettem a matematikát. Ennek két oka volt: mert könnyű volt és értettem. Egyszer az emelt szintűt oldottam meg véletlenül a dolgozatfüzetben a normális helyett, amire két az…

Oszd meg másokkal is:

A jó szándékkal kövezett pokolba vezető út…

…attól még ugyanúgy a pokolba vezet, mese nincs. Mily érdekes, hogy a tragikomédia színezi, árnyalja és mossa azt egyre mocskosabbra az évek hosszú sora alatt ezeket a köveket. Mint egy…

Oszd meg másokkal is:

Hitviták a KATALIST-en: ETO vagy tárgyszórendszer?

Könyvtárosi jellegű témába invitálom most kicsit az olvasóimat az elmúlt napokban zajló KATALIST-es (a magyar országos levelezőlista könyvtárosoknak, olvasóknak, könyvbarátoknak, kiadóknak stb.) vita kapcsán. A téma pedig abból bontakozott ki,…

Oszd meg másokkal is:

Hiányérzet és ziccerhelyzet

Balról jobbra: Horn, Torgyán, Tölgyessy, Orbán, Surján, Kónya. Az idősebbek és a kilencvenes évek elején születtek emlékezhetnek rá, hogy a közszolgálati tévén volt egy politikai gúnyműsor, az Uborka. Nem tudom,…

Oszd meg másokkal is:

Valami véget ért…

Valami igen, most történetesen az év. Nem kell aggódni, nem robbantják szét a Földet a vogonok… egyelőre. Mindenesetre törülköző azért van nálam…

Oszd meg másokkal is: