…avagy amikor Japán terminátorokat készít: Black Magic M-66

A 80-as évekre szeretünk rózsaszín nosztalgia szemüvegben visszatekinteni, hiszen a popkultúra több ikonikus alkotása ebben az évtizedben született meg, illetve ekkor jelentek meg olyan toposzok, amelyek hosszú időre meghatároztak franchise-okat és zsánereket. Illetve ekkor voltak olyan specifikus műfajok és témák, amelyeket azóta próbáltak megidézni, felújítani, de ritkán hozzák azt a hatást, mint akkor, és újranézve az eredetiket, ritkán hozzák azt a hatást, amit várunk tőlünk, nem mellesleg domborodnak a hibáik. Talán mondanom se kell, a jelenlegi alanyunk is ebből az időszakból származik, így magán hordozza annak klasszikus jegyeit is.

Black Magic M-66 [DVD x264 768x576 AC3] [km]_001_64373

Rövidzárlaton

Egy meg nem határozott országban nagyban félnek a (vélhetően kommunista) északiak katonai jelenlététől, illetve a beszivárgó ügynökeik szabotázsaitól. Egy tudóscsoport kifejleszti az ország legmodernebb és legkifinomultabb önjáró gyalogság-elhárító fegyverzetét: egy humanoid halálosztó robotot. A két prototípust épp tesztelésre szállítják át egy másik telephelyre, mikor a helikopter lezuhan, és a becsapódás következtében az ezeket szállító szarkofágok kinyílnak. Mire azonban a hadsereg kiszáll, hogy lezárja a terepet, a prototípusoknak nyoma veszett és a kutatók szerint megkezdték a beléjük táplált célpontok levadászását. Lezárják Central City környékét, és mint az lenni szokott, ekkora műveletet nem lehet titokban tartani: egy szabadúszó újságíró, Sybel is megneszeli a sztorit…

Az évtized nyomai

A 80-as és 90-as évekre jellemző B-filmes toposzok már a leírásban is eléggé szembeötlőek. Megvan benne a félelem egy másik országtól, amelyet itt kellő figyelemmel nem akarnak megnevezni, de északiak és jó eséllyel kommunisták. Ennek ellenére, bármennyire is Koreára kezdenénk asszociálni, Central City neve nem épp egy távol-keleti városra jellemző, miközben maga a város egyébként a Blade Runner (Szárnyas fejvadász) filmek hangulatát idézi fel. Ezen kívül voltak ott halálosztó gépezetek, kezdve a híres Terminátortól, gyakorlatilag a Robotzsarun át az 1986-os Chopping Mallig. Persze, szinte minden esetben kimaradhatatlan adalék volt a rendőrség, vagy épp a katonaság valamilyen formában. Hasonló klisévé vált toposz lett a tudomány felelőtlen képviselőinek jelenléte is, és még hosszasan lehetne sorolni ezeket, amelyeket a Black Magic M-66 gyakorlatilag magáévá tesz.

Black Magic M-66 [DVD x264 768x576 AC3] [km]_001_24380

De nem csak a korabeli amerikai B-filmek jellegzetességeivel rendelkezik, hanem néhány ekkortájt divatos animés vonásokat is kölcsönöz. Kialakításában például a célpontként betáplált személy az akkori trendeknek megfelelően aranyos és gyámoltalan, vagy a prototípusok elfogásával megbízott katonai csapat őrnagya is olyan erőteljesen maszkulin, amilyet a Violence Jack vagy a Hokuto no Ken művekben láthattunk. Emellett egy enyhe cyberpunkos beütés is megfigyelhető, egyfelől Central City épületeinek, valamint a halálosztó prototípusok dizájnján.

Magányos farkas” a képkockák mögött

Kis érdekesség, hogy a mű – noha csak látszólag – az amerikai piacra volt szánva, valójában egy adaptációról beszélhetünk. Az eredeti mangát ugyanis Masamune Shirow jegyzi (egyébként az OVA társrendezője is volt, továbbá ő felelt a sztoriboardért és a forgatókönyvért egyaránt), akinek olyan ikonikussá vált művei jöttek ki ebben a kultikus évtizedben, mint az Appleseed, a Dominion Tank Police vagy a Ghost in the Shell. Erre a háromra egyaránt jellemző a cyberpunk műfaja, a sci-fi töltet, valamint a 80-as években felfutott, majd különálló műfajjá vált tematika, a „buddy movie”. A Black Magic M-66 pedig szépen beleillik ebbe a sorba, Sybel történeteivel, ámbár ezen munkáinak nagyon az árnyékában maradt.

Black Magic M-66 [DVD x264 768x576 AC3] [km]_001_9437

Magáért beszélő eredmény

Azonban míg ez a három cím központi szerepe a rendvédelemé és egy nyomozócsoporté, addig ez már leginkább az első Terminátor film cselekményének váza. Bár, ahogy mondani szokás, „jótól lopni nem bűn, ha jól használod fel”. Az eredmény viszont sajnos valahol nagyon középszerű lett. A történetvezetés az elején eléggé hektikus, a játékidő mintegy negyedében csak expozíció van, amit megtold a következő negyed, ahol a mű felkészül a sztorijának második felére. Az első fele emiatt eléggé vontatott, nem érezzük rendesen, hogy valójában mennyire is veszélyesek ezek az elszabadult prototípusok, és feleslegessé váló apróságokat tudunk meg róluk. Ezeknek egyetlen célja van igazából: a „cool faktoruk” emelése, hogy mennyire is erős gépekről beszélünk.

Karakterek tekintetében igazából mindenki csak papírformaként van jelen. A rajzolásuk segít megkülönböztetni, de igazából nem látunk bele egyikük fejébe sem, hogy ugyan miben másban lehetnek még különbek annál, amit tapasztalunk. Ez is klasszikus B-filmes vonás, hogy a szereplők leírása igazából egy mondatban elintézhető – ez alól pedig a tényleges főszereplő, Sybel sem kivétel.

Black Magic M-66 [DVD x264 768x576 AC3] [km]_001_46785

A rajzolás maga viszont egész jó, az AIC és az animate film stúdiók hozzák a kor színvonalát, és egyes állóképek nagy gonddal lettek kidolgozva. A karakterdizájn eléggé segít belőni a kort, hogy mikor készült, és a gépek megvalósítása a páncélzattal elég egyszerűre sikerült, viszont ami a páncéllemezek alatt található, azok viszont rendkívül pofásnak tűnnek. Az animáció pedig jól összerakott, a harcok és a menekülés jól megkoreografáltak, amelyek igazából az egész műnek a fénypontjai.

A szinkronhangok közt pedig sok veteránt láthatunk viszont, akik a mai napig megjelennek kisebb-nagyobb szerepekben. Ilyen például a Sybel hangját adó Sakakibara Yoshiko, akit talán a legtöbben a Hellsing animék Integrájaként ismerhettek. Az üldözött célpontot megszólaltató Yokoyama Chisa több kisebb-nagyobb régi retro műhöz köthető, ma már inkább kifejezetten gyerekeknek szánt animékben kap szerepet. Valamint olyan nagyobb nevek is megjelennek kisebb, pár soros szerepekben, mint Wakamoto Norio (többek közt a Dragon Ball Celljének vagy a Gintama-sorozatokból Matsudaira alakítója) vagy Nagai Ichirou (a Dragon Ball Karinjának, vagy az Uchuu Senkan Yamato-franchise Sadou doktorának hangja).

Black Magic M-66 [DVD x264 768x576 AC3] [km]_001_56822

Az utolsó szó jogán

Egy kellemes esti kikapcsolódásnak tökéletes a maga 48 percével. Maradandó élményt nem fog hagyni, és ezt nem is szabad elvárnunk tőle. A 80-as évek szerelmeseinek viszont kifejezetten ajánlott mű.

A cikk a Mondo Magazin 2019. júniusi számában jelent meg.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük