A soron következő alanyom nem épp friss filmélménynek nevezhető: olyan 10-11 évesen találkoztam vele először késő este a tévében, akkor is elaludtam rajta. Évekkel később megpróbáltam újranézni, szintén késő este a tévében, de az eredmény ugyanaz volt. Pár hete viszont az új Wolfenstein játék koncepciója miatt (avagy a Harmadik Birodalom megnyeri a háborút) az érdeklődésem újbóli középpontjába került, de most már siker koronázta a próbálkozást.
Amit érdemes leszögezni az elején, hogy Robert Harris író és újságíró regényéből született HBO-adaptációról van szó, amely bizonyos pontokon (legfőképp a végén) eltér az eredeti műtől, noha meglehetősen hű adaptációról beszélhetünk, aminek egyetlen nagy problémája van, ami részint megöli a filmet: a kiszámíthatóság.
Történet
A D-nap 1944. június 6-án az egyik legnagyobb katonai katasztrófájaként vonult be a történelem lapjaira, aminek következtében az USA kivonta csapatait az európai hadszíntérről és a csendes-óceáni régióra összpontosított. Churchillt száműzik a kudarc kapcsán, és VIII. Edward király visszakerül a trónra. Németország egyesíti a megszállt területeket Germánia néven és a ’60-as években is folytatja a harcot a Szovjetunió ellen. Az USA Japán feletti győzelmét követően hidegháborús helyzetet teremtett Németország és a kollaboránsai felé. J. P. Kennedy elnök megválasztása után fokozatosan enyhültek az ellentétek, és Hitler 75. szülinapja mellett az amerikai elnök és újságírók fogadására készül a Harmadik Birodalom.
A film maga ott kezdődik, mikor egy Berlinhez közeli tónál egy szemtanú látja, hogy valakik egy hullát akarnak eltüntetni. A békebeli időkre állami rendőrséggé avanzsálódott SS egyik nyomozóját, Marchot bízzák meg az üggyel, majd a szemtanú is hamarosan holtan végzi egy balesetben. Tovább bonyolódik az ügy, mikor „Charlie” Maguire, amerikai újságírónő is belekeveredik. Ekkor az SS-nyomozó és az újságírónő megpróbálják felgöngyölíteni az ügyet, aminek hátterében a Gestapo áll…
Milyen drága az apaföld?
A film úgy a közepéig érdekes marad, de aztán mindenki számára könnyen kiderülnek az indokok, illetve kiket próbál meg a titkosrendőrség eltüntetni. A bűn túl egyértelmű, valamint ahogy szóba kerülnek apróságok, mint egy-két helynév esetleg ismertebb név, az ember egyből kapcsol. Nem nagy spoiler, hiszen nem is kell túl sokat agyalni a kérdésen: ha fennállna a náci rezsim, mi lenne az a legnagyobb háborús bűn, amit mindenképp el akarna hallgattatni? Bizony, ez a holokauszt, illetve „a végső megoldás”, ahogy azt nevezték.
Azonban pont a titkosrendőrség és a Kennedy-látogatás háttérbeli középpontban tartása megtartja a lendületet, és a krimi kezd átcsapni egy langyosabb thrillerbe. A fő kérdést a kimenetel fogja okozni: vajon Kennedy-hez eljutnak-e a még meglévő dokumentumok, és ha igen, arra hogy reagálna, valamint mi lesz a két főszereplőnkkel. És ez az a pont, ahol igazság szerint kezd az adaptáció jócskán elválni a regénytől.
Kihagyás is volt, mint pl. March és Maguire zürichi útja egy magánbankba adatokért az egyik áldozatról, ami azért volt szükséges, mert a prológust másképp vezették fel a regényben. Ugyanis a film a későbbi eseményeket a D-nap bukásához köti, míg a regény a Heydrich elleni 1942-es cseh merénylet bukásához. Így jár sikerrel a Kék-terv, azaz a déli hadjárat, foglalják el a németek teljesen Sztálingrádot és szerzik meg a kaukázusi olajmezőket. Továbbá leplezik le, hogy lengyel matematikusok feltörték az Enigmát, ami győzelemre vezette a masszív tengeralattjáró-háborút az Egyesült Királyság ellen, ami nem csak meg nem történtté tette a D-napot, de jobban ki is fejtette Churchill menesztését és a németbarát VIII. Edward király visszatérését a brit trónra. További érdekesség, hogy 1946-ra a németek atombombához jutottak és V-3-as rakétákkal bombázták New Yorkot. De ezek még elfogadható módosítások, de a vége az már durva…
Miután rájönnek, hogy miért is történik mindez, Maguire inkább a semleges Svájcba megy annak reményében, hogy nyilvánosságra hozza „az évszázad sztorijának” számító tényeket. Ezzel szemben March elmondja a fiának, majd a Gestapo elfogja és megkínozza a székházuk alagsorában. Innen menti ki a főnöke, annak reményében, hogy elárulja a nő hollétét, azonban March a lerombolt auschwitzi tábor felé veszi az irányt. A regény vége az, hogy a közeledő Gestapo ügynökök érkezése előtt fegyvert ránt, így hagyva nyitva a történetet, minden konklúzió vagy epilógus nélkül.
Őszintén szólva, ezt a véget láttam volna szívesen: igazi drámai lezárás, nyitva hagyott a kérdésekkel. A film sajnos nem így tesz, a rendező inkább lezárta a saját szájíze szerint.
Vagyis a film ékes példája lehetne „a könyvhöz képest ez miért édeskevés” jellegű vitákhoz. Az eredeti mű ugyanis nem ilyen felületesen szaladja át az alternatív történelem sorait, és csak a lényeges dolgokat emeli ki, hanem folyamatosan utal vissza is a szereplők beszélgetéseivel, és építi fel a teljesen átformált világot és Európát. A film pedig ennek minimális bemutatására sem tesz kísérletet.
Vélemény
Bár a színészek játéka megnyerő (Miranda Richardson Golden Globe-ot is kapott az újságírónő megformálásáért, míg Rutger Hauert csak nevezték, de nem nyerte meg a díjat, nagyon jól hozza a német SS-nyomozót), valamint a történet is egy érdekes „mi lett volna, ha” felütést vesz alapul, és kétféle izgalomban is tartja a nézőt. Vagyis a célját elérte, mindenképp, így egy baráti 7 pontot tudtam neki adni (amit igaz csak alul kapart meg), de ezt igazából annak köszönheti, hogy nem tudtam a megnézésekor, hogy a könyv mennyivel kidolgozottabb, alaposabb és körültekintőbb. Jelen pillanatban egy kövér 5 pontra tudom díjazni, ellenben megnézésre mindenképp egyszer ajánlom. Már csak a koncepcióban felütött labda végett.