Hentai Kamen (live action, 2013)

Nem kell távol élni az internettől, hogy tudjuk honnan jön a legtöbb őrült ötlet. Az internet éppúgy melegágya a meglehetősen „mi a f**?!” érzést keltő pillanatoknak, mint Japán. Talán nem meglepő, hogy ebből az országból került ki ez a film is, ahol az örök fiatal főszereplők, kislányok élnek, és a Cthulhu-mítosz által körülírt munkakörben létbizonytalansági válságba került csápos szörnyek épp a pornóiparból befolyó pénzből igyekeznek éhes szájakat etetni otthon, rejtett városaikban, míg el nem jön az ő csillagzatuk leigázásunkra.

A Hentai Kamen bizony tagadhatatlanul a japán filmipar egyik 2013-as évi terméke. De mielőtt elásnánk könyörtelenül, csupán az alapján, hogy balra tekintünk a képre, érdemes megemlíteni, hogy egy, már idestova 20 éves történettel állunk szemben, aminek gyökerei mélyebbre nyúlnak vissza. Egészen az amerikai képregény-világig, de azért ne menjünk olyan messzire. Maradjunk csak a japán képregény-iparnál.

Hentai Kamen karakterét ugyanis Ando Keishuu teremtette meg 1992-ben. A perverz és nem kicsit meghökkentő szuperhős a Shuueisha által kiadott Weekly Shounen Jump számaiban tűnt fel hétről-hétre, egy éven át, összesen 6 kötetnyi anyagot hozva létre. Ezután még kétszer visszatért a lapokon: 1-1 kötetben 2008. februárjában és 2013. április 4-én, vagyis két nappal a mozi bemutatása előtt.

De most lássuk mi is rejlik a bugyimaszk mögött… Történetünk főszereplőnk szüleinek megismerkedésével kezdődik: miként ismert meg egy domina egy rendőrt. Bár kezdésnek nem valami érdekes, annál jobb alapot szolgáltat a továbbiakban. Shikijou Kyousuke ugyanis látszólag egy átlagos középiskolás, akinek rendőr apja már jó ideje elhunyt, anyja pedig dolgozik (igen, még mindig dominaként), majd aztán megtörténik vele a csoda. Nem, nem egy darab kriptonit kólintja fejbe, de nem is örökli meg Batman örökségét, hanem szimplán egyszerűen szerelmes lesz a frissen átiratkozott lányba, Aikóba. Még ugyanazon a napon megtudja, hogy Aikót túszejtők elkapták, a rendőrség pedig tehetetlen. Erős igazságérzetére hallgatva pedig magánakcióba kezd: beoson az épületbe, leüti az egyik túszejtőt, felöltözik a ruháiba, de mikor a maszkért nyúl, véletlenül egy használt női bugyit húz az arcára és ez felébreszti benne a perverzek energiáját… Így szülve meg a Bugyiálarcost, azaz Hentai Kament.

Az alapfelállás rengeteg helyről ismerős lehet és nem véletlenül. Aki valaha is volt gyerek a kilencvenes években, pláne ha fiú volt, annak nem ismeretlen a Marvel és DC képregényeinek hangulatát és alaptörténeteinek klisé tára se (ha meg lány, akkor volt bátyja, akinek voltak ilyen füzetjei). Adott ugyanis egy szokásos ifjú, aki a szerelmét megmentendő válik először szuperhőssé és titkolni kell előtte és a világ elől titkos identitását. Közelebbről megnézve, a kidolgozott test is ezt idézi, inkább a nyolcvanas évek stílusában, míg a szemeket fedő lencsék erősen a Pókember ruháján látható lencséket idézi fel. Pókira való kiutalás pedig a filmben is feltűnik egyszer, ahogy hősünk a belváros magas házai közt lengedez egy ostorral. Szóval ebből a szempontból felfogható kicsit az amerikai képregénykultúra fricskájának is felfogható, némi japán sajátossággal meghintve.

A film végig képes volt tartani az átlagos szintjét (voltak remek pillanatai, de hajlamos volt leülni percekre), s megjáratta perverzünkkel a szokásos hősi identitásválságot is, amikor egy őt utánzó megcsorbítja a hírnevét. Mert hát enélkül nem hős a hős, bár a legtöbb szuperhőssel ellentétben itt volt alapja ennek a szálnak, mivel Kyousuke folyamatosan tagadta, hogy perverz, annak ellenére, hogy a környezete és a média is kikiáltotta a szuperhősi oldalát messze nem szokványos külleme miatt. Céljában tiszta volt, egyedül az imposztor tudta megtörni, ami mintegy belső démonként szólt hozzá harc közben. Szemben mondjuk a legtöbb önsajnáltatással, amin a legtöbb amerikai képregényhős átment úgy, hogy azonosulni se volt velük esélyünk komolyabban, itt Kyousuke bot-egyszerű céljain érezzük a vívódását ezekben a pillanatokban. „Ellenségekből” se volt hiány (a javát mondjuk nem nevezném annak): túszejtők, öngyilkosok (őket is valakinek meg kell mentenie ugyebár), iskolai gorillák, más maszkos perverzek, ám ezek java pillanatok alatt lapátra került.

A színészi játék és a hangok eléggé elmentek, nem voltak kiemelkedően rosszak, ahogy az effektek se, bár a film legvégén eléggé lejjebb adtak és inkább egy Power Rangers reflektálást kaptunk ezen a téren. Megvolt a mangák feldolgozásakor előforduló szokásos túljátszás, bár ez itt nem volt olyan erősen zavaró tényező, mint a legtöbb japán filmben.

Mindenképpen az érdemére kell jegyezzem, hogy nem olyan sok helyen vetítették a mozit, de messze jobban teljesített, mint ahogy azt a jegyirodák várták: az első héten a bevétel a várt összeg tízszeresét kasszírozta be. És eredetileg egyből DVD-n kívánták megjelentetni… Ugyanakkor érdekességül szolgál, hogy nyáron, július 18-án a New York-i Ázsiai Filmfesztiválon közönségdíjas lett.

Hogy konkrétan én mit gondolok róla? Nos, egyszer mindenképp megéri megnézni a szuperhős meglehetősen polgárpukkasztó megjelenése miatt és már a japán abszurditás végett is. Persze, akinek nincs gyomra az ilyen végtelenül leegyszerűsített szexuális humorra, amit a téma takar, az inkább messze kerülje el. Egy kellemesebb esti szórakozásnak egész jól elmegy, mivel se nem túl pörgős, de nem is eszement lassú. Összességében egy 7/10-re tudom értékelni, elsősorban a merészsége miatt, ami olyan jeleneteket is magával hozott, amit a legtöbb komédiában már valamilyen formában viszontláthattunk (főleg a német és amerikai tinikomédiákban, mint a Csajok a csúcson, Hangyák a gatyában, Amerikai pite stb.), ám ott nem működött kifejezetten a dolog és inkább volt ciki, kínos, zavaró, mint mulatságos.