A bejegyzés egy egyetemi feladat részeként született.
A csütörtökön megjelent hivatalos közleményükben a brit hadsereg új generációs kémek toborzásába fogott. Fiatalokat keresnek az Xbox-generációból, akiknek ugyan egyetemi végzettségük nincs, de otthonosan mozognak az internet és a videójátékok világában, valamint képesek felhúzni a kesztyűt egy esetleges kibertámadással.
James Bond nyugdíjba vonulhat a gyakornoki képzések hírének hallatán, amit William Hague belügyminiszter a Bletchley Parkban tett nyilatkozata erősített meg. A hely onnan ismert, hogy a II. világháború idején Alan Turing nem csak itt építette meg a Kolosszust, az egyik első szuperszámítógépet, hanem arról is, hogy ugyanez idő tájt törték fel az Enigma kódolóberendezést, ami megpecsételte a totális tengeralattjáró-háború, majd a világháború európai frontjának sorsát.
A brit Kormányzati Kommunikációs Központ (GCHQ) száz tehetséges fiatalt keres, akik nem hagyományos egyetemi képzést kaptak – ők két éves tanfolyamon vesznek részt kommunikációs, mérnöki és biztonságtechnikai ismeretekből, majd munkát vállalhatnak a GCHQ-nál és a titkosszolgálatoknál.
A lépést az indította meg, hogy az Anonymous egyes sejtjei túlterheléses támadást indítottak a Home Office (az Egyesült Királyság biztonságért és bevándorlásért felelős állami hivatala) és az MI6 ellen. A támadásuk sikertelen volt, a honlapok hamar újra üzemképesek lettek, így következőnek a CIA oldalát bénították meg mindössze egy órára. A támadást a TVShack.net honlap alapítójának amerikai kiadatása miatt kezdték meg. A TVShack.net alapítóját ugyanis szerzői jog-sértéssel vádolják, annak ellenére, hogy honlapján a TV-adásokat csak rendszerezte, de nem hosztolta (tárolta).
Egy másik Anonymous-művelet is folyamatban van a CISPA ellen, ami a SOPA és a PIPA utódjaként emlegetnek. Ez a törvénytervezet lehetővé tenné a cégeknek, hogy az amerikai kormánnyal felhasználói adatokat osszanak meg, amely elsősorban az adatvédelmi törvények „elbulldózerelését” jelentené. Eddig ennek kapcsán csak a Boeing, a TechAmerica és az USTelecom oldalait támadták.
Ezek után nem csoda, hogy Hague szerint „a kiberbűnözés és az azzal járó fenyegetés egyre növekvő kockázatot jelent”, így tehetséges fiatalokkal igyekeznek feltölteni a kódfejtői állományukat.
Személyes megjegyzés:
Sajnos még azt az időt éljük, hogy a már technológiailag életképtelennek minősített szerzői jogi törvényeket nem igen óhajtanak felülvizsgálni és módosítani (törekvések vannak, de az ellenlobbi nagyon erős a cégek részéről), valamint a XXI. századi felfogásnak minősített szabadságot a kormányok és a cégek másként kezelik, mint a felhasználók vagy a közember, annak ellenére, hogy az internet lehetőségeinek kiaknázásával rengeteg kiadást meg tudnának spórolni (főként lemezköltségeket és a szállítási díjat). Ilyen kiaknázási lehetőséget nyújtana a PPV-szolgáltatás (pay-per-view) és a streamelés összekapcsolása. Nem beszélve arról, hogy a YouTube portálon már a videókkal pénzt is lehet keresni, ahogyan az AdSense szolgáltatással.