Long Live The Queen!

Mindenkinek vannak sötét titkai. Még nekem is. Nem titkolom, a mostani posztom tárgyát szó szerint imádtam. Ahogy neki álltam, valami 9 órán át próbálkoztam, hogy kivigyem teljesen elsőre. Este kezdtem, hajnalig tartott ez a cukiságroham. Persze, ha tömény, mindent elsöprő cukorbomba lett volna, mint a K-On! anime volt, de főleg annak második évada, akkor nem zabáltam volna. Akkor mi a titka? Meg is válaszolom: a morbiditás. Adott egy aranyos küllem, ami alatt elég komor a tartalom. Láttunk már ilyet, a Madoka Magicára, illetve a Black Rock Shooter animékre akarják nagyon ráhúzni, több-kevesebb sikerrel, ami valahol rendben van, de azokban a picsahiszti minden pozitívumot elsöpört. Lehet nem is annyira a morbiditás fogott meg benne, csak az egyik komment vele kapcsolatban Steamen: „No matter what you do, you will die. A LOT.” (Nem számít mit csinálsz, meghalsz. SOKSZOR.)

A Hanako Games tavaly adta ki ezt a Ren’Py-motorra írt interaktív nevelőszimulátor visual novelt, amelyet idén angolul is kiadtak. Nagyjából 8-9 euróért Steamen megszerezhető. Kalandoroknak ajánlott, s mindjárt el is regélem miért.
Történetünk szerint Elodie az elsődleges várományosa Nova királyságának trónjára, akit az apja, az egyik hercegség feje támogat. 39 hét alatt a játékosnak fel kell készítenie Elodie-t az uralkodásra. Ezt a hálával nem éppen fűszerezett munkáját vért verejtékezve kell elérnie, mert a kiscsaj irányítása nem egyszerű. Oda kell figyelnünk arra, hogy mit tanul (magunk adhatjuk meg a reggeli és délutáni óráinak anyagát heti szinten), milyen a kedve (mindegyik domináció és szint más és más tanegységnek ad boostot vagy büntető-pontszázalékot), illetve miként viselkedik, nyilvánul meg. Rengeteg eseménysor múlik a tanulmányainkon és azok szintjén, mennyire vagyunk képesek uralkodni a szituáción. Ezek java halálhoz vezet, vagy egy halált előidéző eseménysort indít el, ne adj’ Isten később megnehezíti a dolgunkat polgárháborúkkal, csatákkal. Valamint lesznek orgyilkosok, banditák, dühödt nemesek is, akik az életünkre törnek. Röviden, egy igen szövevényes helyzetbe csöppenünk bele, s nagyon erősen meg kell fontolnunk mit is lépünk.
Aranyos küllem az elején még adja magát.
Szó szerint, ha leülünk elé játszani, tesztelgessük először és készítsünk jegyzeteket, hogy mikor mit kell csinálnunk, mikor mi aktiválódik, a hangulatunk milyen összefüggésben van a bónuszpontok százalékával és mire hatva, mert a komment nem viccelt. Tizenegyféleképpen halhatunk meg: mérgezésben, karddal leszúrva, lenyilazva, betört koponyával, kiszívott életerővel, vízbe fúlva… és kétszer ennyi pont van, amit előhívhatunk. A játékunk módja dönti el, hogy milyen véget is írunk: jók leszünk és jó királynővé érünk, vagy kegyetlen és gonosz zsarnokként uralkodunk mindenkit terrorban tartva határokon innen (ehhez a cruelty pontokat kell magasban tartani, amit a játékos nem lát, de vadászattal és halált hozó ítéletekkel növelhetünk).
A rajzolás, japán olvasós játékhoz híven animés és talán ez a legkevésbé meglepő. Viszont süt róla az aprólékos kidolgozás és az igényesség, ami a hangulat megteremtésében játszik szerepet. Ez nagyon ott van, a zene is segít, ami noha folyamatosan újra meg újrajátszódik, a sokadik próbálkozás után már idegesítővé is válik (ahogy az ilyenekkel az szokott lenni). Hangeffektek nem igen vannak a játék során, vagy legalábbis nekem nem tűntek fel.
Itt adhatjuk meg mikor mit tanuljon egy álló héten keresztül reggel és délután.
A Steamen a közösség adta meg neki a lehetőséget, éppen ezért metaértékelése nincs, viszont tipikusan az az eset, amikor a könyvet valóban nem szabad a borítójáról megítélni. Akik szeretik a szövevényes, kicsit titokzatos történeteket, azok is éppúgy megtalálják vele a számításaikat, mint azok, akik egy kis hercegnő-nevelésre vágyakoznak. A játék nehéz, kihívásokkal teli és megmozgatja az embert azért, hogy ezeket küzdje le. Bár nem épp valami ad az erőfeszítésekért valami nagy jutalmat, de az achievement-gyűjtők, a „mindent 100%-ra kipörgetek” típusú játékosoknak is feladja azért a leckét a kulcspontok begyűjtésével. Mert itt még ilyenek is vannak, a nagyját igen könnyű elérni, pár olyan van, amiért szabályosan meg kell küzdenünk. A megkoronázásunk után egy kicsit tovább fűzik a történetet a kezdeti tettekről és a döntéseink folyozmányáról.
Részemről mindenképpen ajánlott játék, kifejezetten élvezetes darab. Olyan 8/10 pontot tudok neki adni, elsősorban azért, mert noha a a teljes játék nem hatalmas (nincs 50 mega) és ha már kellő rutint szereztünk egyes dolgok kijátszásával, mindössze 1-2 óra alatt kijátszható. Ami sokat dob rajta az az aprólékos történet, a rengeteg lehetőség, útvonal, kihívás. Emelem a kalapom a játék készítői előtt…
Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük