A hadakozó fejedelemségek korát számos formában láthattuk eddig viszont, ám a legtöbbjükre az volt a jellemző, hogy vagy a hadurak voltak a főszereplőink vagy az udvartartásukban valakinek a szemszögéből meséltek…
Bár lassan Dunát lehet rekeszteni a fantasy címekkel (pláne ha beleszámoljuk az isekai címeket), kimondottan sötét és komor darabot ritkán kapunk, és azok sem szólnak úgy, ahogy annak kéne. A…
Azért elég érdekes kérdéskör tud lenni az, amikor az elmúlt néhány év eseményeit viszik filmvászonra. Legyen az a World Trade Center leomlása és a lezuhant United Airlines gép utasainak története,…
Gondoltam egyet, és ha már láttam, hogy a SyFy-ra készült egy 3 részes minisorozat Arthur C. Clarke egyik legérdekesebb és talán az egyik legjobb művéből, a hazai fordításban is többször megjelent…
A magazin egyik korábbi számában (Mondo 2017/10) már bemutattam a Kickstarter kampány keretében indult projekt alapjául szolgáló visual noveleket, és most itt az ideje, hogy lássuk, mi is sült ki…
Egyszer már köszönthettünk animefeldolgozást a horrormangák egyik japán mesterétől a Gyo formájában az ufotable-től, ami finoman szólva is katasztrofális munka volt minden szempontból. A jellegzetesen japán és „itós” műből átlagon…
Van valami romantikus a poszt-apokaliptikus történetekben. Az összeomlott és kisebb túlélőcsoportokra bomlott modern társadalomban, a kegyetlenné vált környezetben, az üszkös városromokban, amiket lassacskán visszahódít a természet… Ez az a téma,…
Valahogy, ez már kellett. Amerika kitolt magából jó néhány háborús filmet az elmúlt időszakból, amelyek többé-kevésbé tocsogtak a heroizmustól, a patrióta felhangoktól, legyen szó akár egy osztag megpróbáltatásairól (13 óra:…
Általában úgy van az, ha valamiből túl sokat fogyasztunk rövid idő alatt, hamar ráununk az ízére. Ilyenkor jöhet jól az, ha kilépünk kicsit a saját komfortzónánkból, és időről-időre belekóstolunk más…
Van valami csábító a hírszerző- és titkosszolgálatok munkájában. Az évek során rengeteg történetet láthattunk ezekről, amelyek közül a leghíresebbek a Mission: Impossible, a James Bond és Jason Bourne filmek. A…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem