A távol-keleti animációs ipar története 20.

Tezuka Osamu színre lép 3. rész

Bár az előző két felvonásból úgy tűnhet, a Tetsuwan Atomot animációtechnikai megvalósítása és elkészítésének körülményei tették igazán meghatározóvá, nem mehetünk el a forgalmazás mikéntje mellett se. Bár a szakirodalommal lehet vitatkozni, hogy melyik volt a hangsúlyosabb, az igazság az, hogy mindhárom aspektus egyaránt fontos tényező abban, hogy az animeipar, mint olyan, felfuthatott.

Tezuka költségcsökkentő megoldásai ugyanis vajmi keveset értek volna, ha a kész alkotás gyakorlatilag forgalmazhatatlan. Szerencsére részvényes volt a Mannen-shánál, a Dentsūhöz hasonló reklámcégnél, amely az ügyfelei számára a televíziós műsorsugárzásban biztosított időkeretet. A Tetsuwan Atom számára rendelkezésre álló blokk heti 20 millió jenbe került, ennek nagy része pedig a műsor közben harmadik feleknek tovább adott reklámidőből térült meg. A reklámcég ugyan évi félmilliárd jent szánt a szükséges műsorblokk fenntartására, de magáért a műért vonakodott fizetni: az alkotónak részenként 300 ezer jent ajánlottak az 1962-ben bemutatott pilot epizód alapján. Tegyük hozzá, hogy egy műsorblokk 30 perc hosszú, vagyis percenként 10 ezer jent fizettek volna. Ezt az árat az importált amerikai rajzfilmek ára alapján becsülték ilyen alacsonyra, ugyanis a The Flintstones (A Flintstone család, 1960-1966) és a Popeye (1960-1963) sorozatok olyan áron keltek el a japán piacon, amely mellett a hazai művek nehezen rúghattak labdába. Ezt az árat emellett arra is alapozták, hogy ekkoriban egy gyerekeknek szánt élőszereplős műsor átlagos gyártási költsége 600 ezer jen volt, egy animált műsornak pedig ennek a feléből kell megvalósulnia.

Komura Ichirō, a Mannen-sha tokiói ágának igazgatóhelyettese ugyanakkor igyekezett Tezuka értésére adni, hogy a becsült érték nem zárja ki további befektetők szponzorációját. A cég fiókvezetője, Anami Kaoru mindenképp igyekezett egy új, kísérleti műsorformátummal felpezsdíteni a cégek reklámozását, ezért is kereste meg az édességgyártókat, köztük a Morinaga Chocolate-et. A Morinaga ugyan vonakodott belemenni, de a riválisuk, a Meiji Seika viszont kapott a lehetőségen.

Valamint egy másik személyes kapcsolat is közrejátszott, amit a források gyakorta nem említenek meg: Tezuka egyik kollégájának, Shirakawa Daisakunak testvére a Fuji TV-nél dolgozott. Az ő közbenjárásának köszönhetőek a Fuji TV-nél leadott korai animék, illetve az első gyártási (produkciós) bizottság felállása, amelynek tagjait a Meiji Seika, a Mannen-sha, a Fuji TV és Tezuka stúdiója, a Mushi Production alkotta. Így végül a Tetsuwan Atom végül részenként 550 ezer jenes költségvetéssel működhetett, ami már nagyjából egy szintre emelte a korabeli élőszereplős gyerekműsorokkal, és alávágva az esetleges riválisoknak is költség terén. A döntés végigsöpört az akkori japán animációs iparon, és olyan szóbeszédek keltek szárnyra, minthogy már a pilot epizód elkészítésével felélték minden keretüket – ami nem állt messze az igazságtól, hiszen Tezuka igyekezett eltitkolni a valós költségeket, illetve saját magának nem számolta fel az adaptálásból kijáró jogdíjat.

Minden korábbi lépés ellenére a Mushi Production folyamatos emberhiánnyal küzdött, amit még ki lehetett küszöbölni valamelyest bizonyos munkafolyamatok kiszervezésével. Azonban a probléma másra hárítása még nem oldja meg a gondokat, ellenben lehetőséget adott olyan kisebb start-up vállalkozások indulására, amelyek a hátterek, a köztes kulcskockák animációjának készítéséért vagy a tervezésért feleltek. Ugyanakkor ezek a stúdiók is hamar túlbecsülték saját kapacitásaikat, és további részmunkaegységeket hárítottak tovább harmadik vagy negyedik felekre. Ennek köszönhetően az animátorok rövidesen már csak Tetsu-ya Atom („Hajnalig éjszakázós Atom”) néven kezdték emlegetni a projektet. Az emberhiány állandósult és a kiszervezések ellenére, a túlórázások mellett jelentős mértékben előfordult, hogy az animátorok otthon is folytatták a munkát, sok esetben szabadúszóként storyboardok, kulcsképek vagy tervek készítésén más cégek számára.

Tezuka emellett abban is reménykedett, hogy kap egy 52 részre szóló megrendelést is a sorozatára az Egyesült Államokból. Bár munkatársai azt hitték, sikerült az NBC-nek (a három akkori legnagyobb amerikai tévéhálózat egyikének) eladni a Tetsuwan Atomot, a valóságban azonban az NBC Enterprises vette meg, ami leányvállalatként több kisebb, helyi csatornának és piacnak értekesítette tovább a kisebb hozamú külföldi importműsorokat. Ez a tévedés gyakran visszaköszön a japán forrásokban, köztük a japán animátorok szakszervezetének saját animetörténeti munkájában is (2008). Az amerikai cég ígérete létfontosságú pénzügyi tartalékot teremtett az epizódgyártáshoz az első rész műsorba kerülése idején, amikor a stúdiónak csak 4 további elkészült része volt letétben, és egy további epizódra elegendő pénze.

Az amerikai befektetés viszont megkötötte az alkotók kezét: a felnőttesebb témákat és komorabb jeleneteket, mint a meztelenséget vagy a boncolást az animátoroknak kerülniük kellett. Az első 12 részből így Amerikában csak 6 kerülhetett adásba, további 3 pedig a lokalizátorok utóvágásának köszönhetően vált leadhatóvá. Persze, a kor szokásához híven, az amerikai forgalmazó igyekezett ködösíteni a sorozat japán eredetéről, mivel a helyi közönség nagyja továbbra is az országok világháborús szembenállását emlegette. Így befektetői kérésre kerültek bele angol nyelvű utcatáblák a tokiói pillanatokba is, illetve a „nyíltan japán elemeket” is visszavágták egzotikusabb idegen helyszínek vagy karakterek szerepeltetésével (mokokuseiteki és mokokuseki, „nemzet- és helyszínfüggetlenítés”). Bár a megrendelés az egész évet felölelő 52 részre szólt, a japán és amerikai televíziós jogokból származó 54,6 millió jenes bevétel csak félévnyi epizód legyártására volt elegendő. Bár a sorozat sikeres volt és a szerződést is többször újrakötötték, a sorozat népszerűsége a következő évben (1964) zuhanásnak indult az elavult monokróm formátum miatt, ami részint köszönhető a tokiói nyári olimpiának is, mivel a japán háztartásokban hirtelen rengetegen váltottak színes tévére. A sorozat ugyan átváltott színesre (részben amerikai igény hatására is), 1966 közepére a sorozat hazai nézettsége is súlyosan lecsökkent, a reklámbevételi források pedig apadni kezdtek, végül év végén a Tetsuwan Atom véget ért.

A Tetsuwan Atomnak a három évnyi műsora során több kihívója is akadt, mint a Tetsujin 28-gō (28. sz. Vasember, 1963-1965), az Ōkami Shōnen Ken (Ken, a farkasok fia, 1963-1965). Tezuka újabb sorozata, a Jungle Taitei (Kimba, a fehér oroszlán, 1965-1966) ugyan jól teljesített és a színes vetítésekről is remek visszajelzések érkeztek, illetve a Ribbon no Kishi (Lovaghercegnő, 1967-1968) vagy a Dororo to Hyakkimaru (Dororo és Hyakkimaru, 1969) is előremutató volt a korához képest, Tezuka kénytelen volt bevallani, hogy stúdiója veszélyes üzleti modellt folytatott. A versenytársak megjelenésével a merchek terén is kialakult egy harc a gyerekekért, így az alkotó a felnőttebb és kísérleti jellegűbb filmek és sorozatok felé fordult (mint az Ashita no Joe 1970-71-ben), amelyekből az Animerama trilógia született: a Sen’ya Ichiya Monogatari (1001 éjszaka, 1969), Cleopatra (1970) és a Kanashimi no Belladonna (1973). Ezek a filmek bukást bukásra halmoztak, a stúdió pedig komoly adósságot kezdett felhalmozni, miközben a munkatársak túlhajszoltak voltak. A stúdiónak kénytelen volt csődöt jelentenie, így 1973-ban bezárta kapuit.

Tudtad-e…?

…a Morinaga Chocolate azért táncolt ki a Tetsuwan Atom finanszírozása mögül, mert elképzelhetetlennek tartották, hogy a heti határidőket tartani lehet a műsor minőségének megtartásával, és egyetlen rész kimaradása felborít minden tervet?

…a Morinaga Chocolate és a Meiji Seika ekkori rivalizálását a piaci részesedésekért és reklámfelületekért „csokoládéháborúnak” is nevezik?

…a Tetsuwan Atom jelentőségéről, mint az első nagyobb költségvetésű és merészebb anime sorozat, az animációs iparra és kultúrára gyakorolt hatásáról, készüléséről és körülményeiről külön könyv is megjelent Frederik L. Schodttól The Astro Boy Essays címmel?

…napjainkban a gyártási bizottságok legfőbb okai annak, hogy a stúdiók nem kapják meg a kellő részesedésüket a művekből? Bővebben lásd „A japán animációs ipar válsága” című cikkünket (Mondo 2017/10).

Megjelent a Mondo Magazin 2024. áprilisi számában.