Na, most jön a rész, hogy szépen elsüppedek, bár amennyi minden január óta történt velem, valahogy nem csoda az sem, hogy elfeledkeztem ennek a megosztásáról. Junchival és Iskariotes-szel együtt kicsit…
A 2024-es tavaszi Mondoconon most a téma az erőszak evolúciója volt az animékben, ahol a szokottnál szűkösebb idő keretében kellett alkotni. Ehhez vendég volt Narez (Cinegore), Reject és Saci (Animológia),…
Az ősszel megrendezésre került Mondoconon ismét előkerülhetett a téma a kis előadói színpadra, így igyekeztünk a kapott egy órás keretbe mindent, amit lehet és fontosnak tartottunk megemlíteni. Az egészet árnyalandó,…
Előzőleg a történelmi címeket szedtem össze az ajánlóinkból, jegyzetünkből,most ideje a kulturális címeket is összeszedni a teljesség kedvéért. Mivel ennél szükségszerűnek érződött némi magyarázat is mellé, kicsit más formátumot képzeltem…
Bár a korábbi kerekasztalokon a történelem pár formában szóba került (általánosan és európai vetületben), de úgy kifejezetten a japán részről nem esett mélyebben szó. Ahogy annyira nagyon a kultúráról sem,…
Ha már kikerült a videó, megosztom, plusz akkor már pár kimaradt gondolat is, aminek azért helye kellett volna legyen, csak hát idő szűke befigyelt, vagy meg lett jegyezve, de nem…
És akkor a következő kerekasztalt, a nyárit is közzéteszem itt. Viszont ehhez a videó alatt pár gondolatot befűzök azért. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=922yvF6nJpk&w=560&h=315]
Az elmúlt időben nem volt mit írnom (pontosabban lett volna, de azok egy részét vagy időszerűtlenség okán, vagy igazából nem kívántam vele foglalkozni, esetleg egyéb okokból elkaszáltam. Szóval, hogy jelezzem,…
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem