Várható blogköltözés

Foghatnám arra, hogy azért nincs régóta új bejegyzés, mert ezt készítem elő, azonban az igazság aligha állhatna távolabb ettől. A válasz elég egyszerű és kézenfekvő: nincs időm és energiám rá, más cikkekbe fordítom azokat. Azokra, amelyek nyomtatásban is megjelennek. Emellett nemrégiben volt egy előadásom is, aminek a jegyzetei bőségesek (18-19 oldal), azok átdolgozása is folyik kisebb sorozattá. De hogy jön ehhez a költözés gondolata?

Azt hiszem, aligha mondok azzal nagy dolgot, hogy a blog évek óta megvan és működik. Azóta magába foglalta Kagamin régi blogját, a Gunjou Blogot is, elvégre a régi írásai itt olvashatóak maradtak. Azóta tangóztam mindenfelé a személyes meglátásoktól a szakanyag-jellegű cikkeken át a bemutatókig, kritikákig. Több mint 400 bejegyzés szerepel most a blogon, egy kiterjedt címke és kategórialistával. Viszont a szerkesztésük és módosításuk egyre tarthatatlanabbá vált a központi WordPress adminisztrátori felületen, mivel mindezek revízióra kezdtek szorulni.

Egyfelől szeretném, hogy a Gunjou Blog egykori cikkei maradéktalanul meg legyenek jelölve, elejükön a figyelmeztetéssel, hogy az a bejegyzés onnan származik, és amennyiben lehetséges, az azóta megsemmisült képállományát helyretenni, pótolni. Ugyanilyen szerkesztést kíván meg a Sorskalauz bejegyzésem is, amely a Fate-idővonalakat bontja le egy értelmezhető skálára – hiszen ehhez még mindig jelennek meg újabb és újabb animék.

Másfelől szeretném átdolgozni a kategória és címkerendszert. Erre a központi jelenleg nem ad kellő esélyt, lehetőséget. Egyesek össze lennének vonva, mások megszűnnének, vagy jobban elkülöníteném azokat, megszüntetve a redundanciát és a felesleges címszavakat.

Harmadsorban szeretném összeolvasztani a DEVstance bloggal, amelyen a fansubos anyagok keztek megjelenni… ameddig arra sem maradt külön időm, noha azóta felgyűlt annyi félkész anyag, hogy a befejezésükkel havi egy megjelenéssel másfél évig lazán elevickélhet magától is időzített megjelenésekkel és automatikus megosztással.

Hogy mindezen igényeim teljesülhessenek, le kell választanom a WordPress központi felületéről az oldalt, majd saját tárhelyről üzemeltetni tovább, szintúgy WordPress motorral. Így nagyobb szabadságot kaphatok az anyag rendszerezéséhez, átszabásához, de még magához az oldalszerkezet kialakításához is. Hogy ez mennyivel jobb és előnyösebb, azt igazán a Lair projektem mutatta meg.

Hogy a végén mi várható? Nos, az egész biztos, hogy a jelenlegi oldal nem fog megszűnni, amíg a költöztetés és a javítások, szerkesztések végbe nem mentek. Vélhetően a blog neve is változáson esik át, de erről még nem döntöttem konkrétan. Utána sorjában jöhetnek azok a bejegyzések, amelyekről már az elején is írtam. Tematika szerint a távol-keleti animációs ipar történetének részei (rendszeres megjelenés a Mondo Magazin lapjain), a japán világháborús szuperfegyverek haderőnemek szerinti bontásban az átdolgozott jegyzetekből írva, illetve műbemutatók és -kritikák, többek közt a „Maoujou de Oyasumi„, „Monster Musume no Oishasan” és az „Ijirenaide, Nagatoro-san!”. Bár mire ezt ezzel az egésszel végzek, biztos bővülni fog még a lista.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük