2012/13 téli szezon

Kagamin posztja, eredetileg a Gunjou Blogon jelent meg.

Kicsit átgondoltam a dolgot, és úgy döntöttem, hogy innentől úgy fogom felsorolni a számomra érdekes animukat, hogy már belekezdtem azokba. Kezdjük is…

 

Nekomonogatari: Kuro (befejezve, 4 rész)

A Bakemonogatari előzménye, ami az első sorozat és a (még le nem adott) Kizumonogatari között játszódik. A sorozat a szellemmacska első megjelenésével kapcsolatos mozzanatokat dolgozza fel. Szerintem jó lett, bár nem annyira, mint a Bakemonogatari + Hanekawát sem kedvelem annyira, de ettől függetlenül nem rossz darab.

 

Kami nomi zo Shiru Sekai: Tenri-hen (befejezve, 2 rész)

A TWGOK sorozatok folytatása, ami a Tenrivel kapcsolatos történéseket öleli fel, amire majd később az egész „angyalosdi” épül rá. Mivel olvastam már a mangát, így előre tudtam, hogy ez is jó lesz. Ezt is ugyanúgy ajánlom, mint a Nekomonogatarit, bár ezt erősebben, de csak azoknak, akik végignézték a TWGOK szériákat.

 

Minami-ke Tadaima (fut, epizód: 3/13)

Végre eljött a Minami-ke negyedik évadja, és megértük azt, hogy a grafikán most már csak minimális változtatás volt az előző évadokhoz képest. A sorozat hozza az elvárt szintet, aki szereti a Minami-két, annak kötelező. Nekem már csak Kana miatt is megéri nézni! :3

 

Maoyuu Maou Yuusha (fut, epizód: 3/12)

Nos, itt már nem tudok konkrét véleményt mondani, mivel a sorozat még fut, de amolyan a Spice & Wolfra hajazó akármi lett eddig, csak kevesebb benne a farkas meg a kereskedő. Nem húznám le még a sorozatot, de eddig egy kicsit unalmas számomra. A karakterek elég naivra sikeredtek, legalábbis eddig csak azt az oldalukat mutatták. Majd elválik a dolog…

 

Boku wa Tomodachi ga Sukunai NEXT (fut, epizód: 2/12)

Folytatódik a trollingolós animum, hurrá! Nagy reményeket fűzök hozzá, hogy ez is úgy sikerül, mint az előző évad, bár tudom, hogy sokkal történetközpontúbb lesz, és itt már bonyolódni fognak a dolgok, de attól független remélem az első évadhoz hűen a trollingot se fogja megvetni. Amúgy eddig jó, a szezonból a második helyen van a Minami-kevel együtt.

 

Sasami-san@Ganbaranai (fut, epizód: 2/12)

Már a SHAFT-hoz képest is túlságosan beszívott lett, az első része konkrétan értelmezhetetlen volt, a második valamit javít az összképen, de eddig nem vagyok elragadtatva. A sorozatot eddig se a karakterek, se a nemlétező történet nem viszi előre. Lehet, hogy egy kurva nagy lehúzás lesz a vége, majd elválik.

 

Kotoura-san (fut, epizód: 2/12)

Eddig messze menően veri az összes szezonost, ami nagyon tetszik benne, hogy eddig nagyon jól keveri a komédia és a dráma elemeit. Amúgy se rossz témaválasztás a telepátia meg az emberek azon része, amit el akarnak takarni egymás elől. Én mindenkit bátorítanék, hogy ezt nézze meg, már csak a trolling kedvéért is, a protag néha jó trollingolja a kedves főhősnőnket az erotikus képzelgéseivel.

 

Yama no Susume (fut, epizód: 2/13)

Mindössze három perces kis szösszenetek, eddig két lányról szó meg a hegymászásról. Nem kell túl sokat sokat várni tőle a rövidség miatt, de azt a keveset eddig nagyon jól teljesíti, én személy szerint kedvelem.

 

Ore no Kanojo to Osananajimi ga Shuraba Sugiru (fut, epizód: 3/13)

Eddig az évad kicsit „meh” sorozata, bár ha a főhősnő nem zúg bele a srácba, és eléri, hogy összejöjjenek az osanajimivel, akkor le a kalappal előtte, mert megtörték az egyik legunalmasabb sablont, bár nem sok reményt fűzök hozzá, de majd meglátjuk, amúgy eddig elég snassz volt.

 

GJ-bu (fut, epizód: 2/12)

Engem eddig emlékeztet a Seitkai no Ichizonra, ami semmi jót nem jelent, a srác a tipikus kedves és mindent eltűrő gyökér típus, semmi új, semmi szórakoztató, de az idő elbaszására jó.

 

A szezon további sorozatait nem találtam még megnézésre se méltónak, ha esetleg valaki úgy gondolja, akkor egy kommentben ajánlhat ezt-azt. A szezon zárásánál elképzelhető, hogy csinálok egy videót ezeknek az összefoglalásából, de lehet semmi nem lesz belőle, az iskola meg a lustaságom miatt.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük