Az első „anime-bumm” 1. rész: A Yamato és az Alpok lánya
Miután legutóbb felvezettük az első “anime bummot”, ideje tüzetesebben is górcső alá venni, hogy mit jelentett ez. A 70-es évek elején az animeipar már nem csak a gyerekeket, hanem a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket is megcélozta. Ezzel a saját belföldi piacát kiszélesítette, a nemzetközi forgalmazók érdeklődését pedig egyre jobban felpiszkálta. Ám még a 80-as évektől, amit méltán nevezünk “az animék aranykorának” is, még messze járunk…
Az 1960-as évben születettekről már elmondhatjuk, hogy egy olyan közegben nevelkedtek a 70-es felére, hogy az animék egyre komolyodó sorozataival és egyre jobban táruló kínálatával együtt nőttek fel. Ishiguro Noboru, az Artland stúdió alapítója úgy emlékezett vissza, hogy meglepettséggel fogadta, hogy egyre gyakrabban tűntek fel tinédzserkorú rajongók az Uchū Senkan Yamato (A Yamato űrcsatahajó) készítése során. 2-3 hónappal az eredeti 1974-es sorozat műsorra kerülése után Kyūshūról érkezett egy lánycsoport, akik kaptak pár háttérképet, kész celluloidra vitt képkockát ajándékba. Manapság egy ilyen szuvenírt már eleve aranyárban mérnek, de ekkoriban gyakorlatilag értéktelennek számítottak a tárolási problémák miatt. Ishiguro anekdotája alapján okkal és joggal feltételezhetnénk, hogy az első anime-bumm kulcsműve az Uchū Senkan Yamato első évada volt, ám mint az lenni szokott, csupán egy nagyobb kép jelentősebb szelete.
Az Uchū Senkan Yamato készítése is egy izgalmas történet önmagában: Nishizaki Yoshinobu eredetileg egy üreges meteorban kalandozó gyerekekről szóló sorozatnak képzelte el a művet, akik Golding A legyek ura művéhez hasonlóan egymás közt is megosztottak, miközben egy robotikus földönkívüli faj jelenti a külső ellenséget. 1973 nyaráig sokszor dolgozták át ez a koncepciót, amire nagy hatást gyakorolt Robert A. Heinlein Matuzsálem gyermekei és Toyota Aritsune Chikyū no Omei (A megszentségtelenített Föld) című regényei. További nagy hatást jelentett az 1972-es A Poszeidón katasztrófa, valamint a Moritani Shirō rendezte 1973-as Nihon Chinbutsu (Japán süllyedése) című filmek. A koncepciót eredetileg Yamamoto Eiichi felügyelte, aki 1974-ben egy dokumentumfilm munkálatai miatt otthagyta a projektet. Helyére a Tora! Tora! Tora! filmet is rendező Masuda Toshio jött volna, de ő csak a sorozatból összeállított 1977-es filmet rendezte később. Így került a helyére Matsumoto Leiji, aki korábban már visszautasította a megkeresést teljes kreatív irányítás hiányában. 1974-től totálisan átdolgozta a sorozatterveket, történetet, a címszereplő hajót, karaktereit és fegyverzetét. Az eredetileg 52 részre tervezett hosszát először 39, majd végül 26 részre rövidítették. A kivágott anyagok jó része az ellenséget jelentő földönkívüliek köré volt írva, illetve Matsumoto egy másik karaktere, Harlock kapitány is feltűnt volna. A 10 perces pilot epizód 1974. május 12-én érkezett, a sorozat pedig 1974. október 1-én indult el – a hirtelen jött nagyfokú átdolgozás pedig rengeteg hibát hagyott a kész sorozaton.
Bár a 70-es évek egyik meghatározó témája volt science-fiction műfaj, illetve az Uchū Senkan Yamato mellett a Kagaku Ninjatai Gatchaman is kijutott az amerikai piacra, ezeket leginkább férfiközönségnek szánták. Tomino Yoshiyuki ehhez egy visszaemlékezésében azt a gondolatot fűzte hozzá, hogy szerinte a teljes szériát kevesek látták, illetve a fiúkat leginkább a csata- és akciójelenetek kötötték le, míg a lányok a drámáért maradtak, de az akciószegmensek alatt elszivárogtak. Ezt Ishiguro megerősíti, ugyanis az imént taglalt anekdotája arra is kitér, hogy az egyik lánylátogató félénken megjegyezte, hogy bár látta az Uchū Senkan Yamatot, jobban szerette az Alps no Shōjo Heidit (Heidi, az Alpok lánya), amely a Zuiyō Eizō stúdió munkájaként azonos idősávban vetítettek alternatívaként egy rivális tévécsatornán.
A Johanna Spyri 1880-as könyve nyomán készült sorozatot készítő stúdiót a TCJ animációs leánycégeként működő Eikenből 1969-ben kivált Takahashi Shigehito alapította, és a Heidi volt az első önálló munkájuk. A vállalat és a sorozat sikere ma már egyértelműnek mutatkozik, ha visszatekintünk, bár ehhez hozzájárult az is, hogy tévésorozathoz mérten sokkal több munkát öltek annak készítésébe. Míg a Yamato sorozat 22. részéhez a készítők hosszú heteken át ma már klasszikusnak tekintett háborús filmek szerkezetét, jeleneteit és motívumait tanulmányozták, a Heidi készítői megjárták Svájcot, hogy valós helyszíneket használhassanak fel, illetve minőségben is magasabb színvonalú és részletesebb animáció mellett olyan beállításokat alkalmaztak, amelyek maradandó nyomot hagytak a nézőben. Ilyen például a nyitány alatti körtánc a címszereplő lány és Peter, a pásztorfiú között: Mori Yasuji, a jelenet rendezője két kollégáját, név szerint Kotabe Yōichit és Hayao Miyazakit kérte fel a referenciafelvételek készítésére a stúdió parkolójában, így a szereplők mozgása a két animátoréról lett mintázva.
A Zuiyō Eizōnak azonban ez a fajta költségnövelő megoldási okozták a stúdió vesztét: 1975-ben a stúdió két részre szakadt. Az egyik cég elnyelte a Heidi által termelt adósságot, valamint megkapta a sorozat és a korábbi művek tulajdonjogait; a másik cég pedig Nippon Animation néven folytatta a tevékenységét (ők készítették az 1975-ös Mitsubachi Maaya no Bōken (Maja, a méhecske) és a Flanders no Inu sorozatokat). Történt mindez annak ellenére, hogy a Heidi egyébként külföldön is nagy sikert aratott, úgy mint Olasz-, Spanyol- és Németországban, az arab nyelvterületeken és Kínában, illetve azon kevés animék egyike volt, amely tévék műsorújságjának címlapján szerepelhetett.
A Heidi egy új műfaj megteremtésével is járt, az úgynevezett “meisaku animével”, ami szó szerinti fordításban “világremek animeként” is nevezhető, de az “ifjúsági anime” jobban fedi a jellemzőit, lévén leginkább gyermek- és ifjúsági irodalmak animált adaptációit foglalja magába. A Calpis üdítőital gyártócég szponzorációja mellett elindult egy projekt, amelyet Sekai Meisaku Gekijōként vagy ismertebb angol nevén World Masterpiece Theatre-ként ismerhetünk. A cég visszamenőlegesen igyekezett a Heidit is ezen ernyő alá venni, bár a Nippon Animation a stúdió és a cég jogfolytonossága és a változatlan stáb ellenére a projekt első munkájának a Flanders no Inut tartja. Ez az ernyőszéria olyan címeket foglalt később még magába, mint az 1979-es Akage no Anne (Anne a Zöld Oromból, Lucy Maud Montgomery könyvei nyomán), az 1980-as Tom Sawyer (Mark Twain regénye nyomán), vagy az 1987-es Ai no Wakakusa Monogatari (Kisasszonyok, Louisa May Alcott két kötetes regénye nyomán).
Ishiguro Noboru egy másik visszaemlékezésében azt vetette fel, hogy az a kettősség az 1970-es évek animéi közt, hogy egyik oldalon a cukormázas romantika és klasszikus gyermekirodalom adaptációk, míg a másikon a jócskán akciódúsabb, de egyszerűbb kalandot ígérő sorozatok álltak, a Heidi és a Yamato műsoridő-ütközésén vehető észre a legjobban. Szerinte az anyák a lányaikkal Heidit ültek le nézni, míg az apák a fiaikkal a Yamatot. A cél ugyanis minden esetben a magasabb nézettség és értékelési arány elérése volt, ám a két demográfiailag szöges ellentétet jelentő sorozat esetében a későbbi kutatások rávilágítottak arra, hogy Ishiguro csak a hatást tudta megnevezni, de nem a kiváltó indokot. Ugyanis mindkét műsor 15%-os értékelést ért el, ami az akkori fiatalkorú nézőközönség duplájára utal, ami igazolná a rendező feltételezését. Azonban ekkoriban a japán otthonokban jószerével a gyerekek döntötték el, hogy melyik csatornát nézik, a szülő pedig közömbösen állt a választás előtt, és úgy csatlakozott a gyerekhez nézni, ha az az ő demográfiai célcsoportjával (értsétek: hogy férfi vagy női közönségnek volt szánva) jobban megegyező volt a választott műsor.
„Tudtad-e…?”
- A Yamato sorozatot az amerikai piacon a világháborús sebek miatt több szinten is átnevezték: a legénység nemzetközibb, amerikaiasabban hangzó neveket kapott, a hajót pedig átkeresztelték Argóra. Ezen felül a hajóosztályt is módosították: csatahajóból cirkálóvá minősítették először. A végleges amerikai cím később a Star Blazers lett. Az ilyen és hasonló amerikai gyakorlatok miatt ebben az évtizedben az Egyesült Államokbeli kezdeti anime klubok rajongói fordításokat kezdenek készíteni a követett műveikhez.
- A Nippon Animation napjainkban is működik, míg a Zuiyō Eizōt 1979-ben, majd az 1983-as második csődjüket követően 1988-ban újraalapították.