Miután a júniusi államvizsga-próbám buktam (egyfelől nem tanultam rá, másfelől fontosabb volt, hogy az egyetlen vizsgám mindenképp letegyem, amit csak az államvizsga előtt 5 nappal tehettem le (mivel akkor volt…
Mindenkinek vannak sötét titkai. Még nekem is. Nem titkolom, a mostani posztom tárgyát szó szerint imádtam. Ahogy neki álltam, valami 9 órán át próbálkoztam, hogy kivigyem teljesen elsőre. Este kezdtem,…
Átkozott és véres mészárlást mindenkinek, mert az áldásból, szeretetből, ünnepvágyból kifogytam év végére, nem maradt több a raktáron, mert én bizony nem egy napra tartogatom az összeset.
Szexi nők, olajozott testek, kevés ruha… A legtöbb fiatal fiúnak mondhatni ez a három dolog pöccre beindítja a fantáziáját, ha együttesen jelen van. A legtöbbjük ezeknek mondhatni már-már bazsalyogva gondolja…
A Kyousougiga egy felettébb érdekes előtörténettel rendelkező anime. 2011 telén a Toei Animation kiadott egy egész epizód hosszúságú, összevágott előzetest, amit akkoriban előszeretettel hasonlítgattak at FLCL-hez, mivel mindkettő annyira eszement…
Nem tudom, hogy Japánban ráéreztek-e arra, hogy a legtöbb országban jövőre komoly politikai választások következnek (pl. nekünk magyaroknak parlamenti, uniós és önkormányzati együtt) és ezért készítettek egy koránt sem könnyed…
A filmek világában ma már megszokottak a folytatások, remake-k. Az újabb alkotók gyakran nyúlnak a korában kultikus darabokhoz, mint az Evil Dead (ami felemás végeredményt szült) vagy a Stawka większa…
Azt hiszem nem igen kell bemutatásra szorítkoznom Avril Lavigne esetében. Az 1984-ben született kanadai énekesnő és dalszövegíró a 2000-es évek első felében tinédzserré érő ifjak egyik kis bálványa, aki sokat…
Idestova 85 éve, hogy Lengyelország felszabadult a 123 évnyi felszabdalt állapotból, valamint a második Lengyel Köztársaság megalakulása. Az eseménynek van egy kulcsfontosságú jelentősége az I. világháború során, ez pedig hogy…
Azt megszokhattuk, hogy a legtöbb programhoz készülnek reklámfigurák: ilyen Hatsune Miku és a Vocaloidok, vagy az OS-tanok 2000 óta a Windows japán kiadásaihoz, illetve a Wikipédiának is ott van Wikipe-tan.…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem