Reneszánsz, Itália, Firenze… Ez most nem az Assassin’s Creed második felvonása, hanem egy kezdő szerző egyetlen művének mozgóvászonra vitele. Eme pár oldalon megpróbálom körüljárni mindazt, ami jó volt benne és…
Egy ideje porosodik ez a szösszenet a vázlatok közt, és miután más(ik) film(ek)et nem tudtam mellé találni egy röviden és tömören bejegyzéshez, jöjjön önmagában.
Konrad Lorenz „kis értekezése” ugyan 1973-ban látta meg a napvilágot, azonban meglepő módon, pár apróságtól eltekintve ma is aktuális és égető kérdések, közösségi kórismék tárházának nevezhető, amelyekkel a modern társadalmak…
Pár hete érlelődik bennem a dolog, hogy kicsit megemlékezzek két mozifilmes (és egy streames) élményről, amit szó szerint egymást követően néztem meg. Ideje is volt már, hogy sorra kerüljenek, és…
Annak idején a 2016. júniusi számban írtam a Kantai Collectionről, ami koncepciójában első blikkre megegyezik a mostani címmel, azonban mégis merőben másabb, elviselhetőbb és talán mondhatjuk azt is, hogy fogyaszthatóbb.…
A hadakozó fejedelemségek korát számos formában láthattuk eddig viszont, ám a legtöbbjükre az volt a jellemző, hogy vagy a hadurak voltak a főszereplőink vagy az udvartartásukban valakinek a szemszögéből meséltek…
És akkor a következő kerekasztalt, a nyárit is közzéteszem itt. Viszont ehhez a videó alatt pár gondolatot befűzök azért. [youtube https://www.youtube.com/watch?v=922yvF6nJpk&w=560&h=315]
Egy kicsit megjött a kedvem ahhoz, hogy a Youtube feliratkozásaimat számba vegyem és osztályozzam, és az az igazság, lenne kiket ajánlanom. Bár nem szeretnék mindegyiknek külön bejegyzést tenni, hiszen többek…
Kicsit visszanéztem, mikor is írtam utoljára könyvről. 2018-ban, akkor is A fegyvertelen katona történetének egyik regényesítését. Előtte pedig még egy évvel, akkor egy szellemvadász-történetek antológiájáról, amelyek vagy igazak vagy nem…
Azért elég érdekes kérdéskör tud lenni az, amikor az elmúlt néhány év eseményeit viszik filmvászonra. Legyen az a World Trade Center leomlása és a lezuhant United Airlines gép utasainak története,…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.