Előadás: A koreai animációs ipar története

Február 18-án volt a téli Fantasy Expo, amit eléggé serény előkészület előzte meg a részemről az előadás miatt. Meg úgy az a napom sem volt épp a lassú mederben csordogálós. Kezdve a kora reggeli keléssel, ismerősök „begyűjtésével”, akik most először jöttek a rendezvényre, aztán időbe leérkezni a helyszínre is… Ha ilyen jól indul egy nap, akkor természetes, hogy az ember már nem higgadtan vág neki. Főleg, hogy az utolsó pillanatban adtam le USB-n az előadást, mert az előtte lévő este is szerkesztgettem egy-egy apróságot rajta, hozzáírtam, elvettem, hogy azért „A távol-keleti animációs ipar története” szériában is maradjon újdonság, de az előadás anyagában is legyen valami egyediség. Ha valaha eljutok addig, hogy tényleges és definitív anyagot csinálok a témából, az már csakis könyvformátumban lesz. Viszont nem ez minden, amit az előadásomról elmondhatnék…

Őszinte leszek, sok szempontból nem vagyok erre a fellépésemre a legbüszkébb, noha ami anyaggyűjtés megelőzte, arra volna miért. Lássuk is pontokba szedve, hogy mik voltak vele a bajaim.

• Alapvetően azt hittem, hogy könnyű dolgom lesz, hiszen az elérhető anyag javát beszereztem, de mint menet közben kiderült: francokat. Még az utolsó héten is kerültek elő újabb és újabb adalékok, amelyek kicsit más színben tüntettek fel egy-egy dolgot.
• Az ív pedig darabos lett, amit részint köszönhetünk annak, hogy javarészt közvetlenül dokumentálatlan az anyag. Egy elfogult könyv létezik, amit már PDF-ként még le lehet legálisan is ingyen tölteni, de ezeken kívül már csak maguk a filmek, videók nevezhetőek közvetlen forrásnak, amiből sok már nincs megosztva, vagy nehezen megtalálható a világhálón.
• Az íven egyébként az sem segített, hogy az észak-koreai animációs iparról rendkívül korlátozott az ismeretanyagunk, valamint hogy a dél-koreai története nem értelmezhető a történelmi kontextus nélkül, és a politikai korszakolásuk nem mindig egyeztethető össze a kulturális korszakolással. Ráadásul a dél-koreai ipar történetére kábé évtizedről évtizedre az alábbi szólás igaz: „az egyszer fent, egyszer lent”. A történelmi kontextust igyekeztem minimálisra fogni, hogy azért Dózsa Gergőnek is jusson a saját előadásaira idén és a továbbiakban, és inkább a relevánsabb dolgokat említettem, sok esetben szándékosan leegyszerűsítve.
• Mint látható, az előadási diákon a szövegek összecsúsztak. Ezért igazából senki sem felelős, mivel az előnézet mindenkit megtréfált. Az történt ugyanis, hogy PPTX formátum hiába szabvány, ahány program, annyi módon kezeli, bizonyos százaléknyi eltérés mindig lehet, és nem csak az Office-programtól függ, hogy Office 365, OnlyOffice, LibreOffice vagy OpenOffice, hanem még az operációs rendszer is variáló tényező. Ilyenkor történnek az ilyen balesetek, amiket sajnos le kell nyelni. (És akkor még hadd ne mondjam azt, hogy maga a Microsoft sem szereti a saját szabványait betartani, ami még inkább tetézi ezt a problémát.)
• Mocskosul ideges voltam, még ha ez eleinte nem is látszik, csak mikor egy ízben „csöppet” kifakadok. A fentebb és a videóban is említett cikksorozatot már 3. éve írom, azóta folyamatosan ások elő újabb és újabb dolgokat, egyre előrébb jutva, szerzek be új anyagokat, forrásokat, vagy nézek meg régi műveket hozzá, hogy ne csak mások leírásaiból mazsolázva szemléltessek példákat. De mindhárom nemzeté közül (japán, kínai, koreai) ez volt a legrosszabb. Nem minőségre, hanem fellelhetőségre, munkára: képanyag sokszor nem is volt, vagy ha igen, nem lehetett rendesen behatárolni, hogy melyikhez is tartozik, hiszen volt olyan népmese, amit délen és északon is feldolgoztak ugyanazon a címen, sőt egynél többször is.
• Az idegességem abban is kimerült, hogy az előadás hetén folyamat pánikhangulatom volt: „sok lesz a 45 perc, miért nem kértem inkább 30-at”, „még a 30 is sok lesz”, „mégis csak jó a 45, csak győzzem elmondani”, „még a 45 perc sem lesz elég…” Ezek szinte napjában 3-4 alkalommal váltakoztak. (Az Expo utáni napon meg aludtam összesen 17 órát, szóval el lehet képzelni, hogy mennyire le voltam idegileg terhelve.)
• Vannak apró pontatlanságok, különösen a vége felé, hogy a koreai kultúrhullámban mi mikor volt. Pl. PSY váratlan nemzetközi sikert elérő száma melyik évben volt; vagy az Élősködőknél is inkább az Oscar-bemutatót vettem alapul, nem a tényleges kiadási évet, mondván, az jelentősebb… Ezek annak köszönhetőek, hogy nem szerepeltek eredetileg a jegyzeteimben, mert nem terveztem említeni, ellenben ahogy vitt a lendület, csak említve lettek.
• A dologhoz hozzátett az is, hogy a koreai nyelvnek nincs hivatalos nemzetközi átírása, sok dolog változó, és a kiejtéshez sincs normális segédlet. Ez pedig elég erősen arra emlékeztetett, amikor orosz kottákat és tankönyveket dolgoztam fel még a zenesuliban, és nem ismertem az átírási szabályokat, így megkérdeztem a szakmabelieket. Azok meg hozzám vágták a cirill átírási táblát, és letudták az egészet, de azt, hogy mely hangok és betűkombinációkat a Magyar Helyesírási Szabályzat szerint a kiejtés elve mentén hogyan írunk, arra csak annyit feleltek, hogy „ehhez meg kell tanulni oroszul”… Na bumm, köszönöm, a koreaihoz erre nem volt semmi időm.
• Utoljára hagytam azt, amiért nem igazán tartom magam hibásnak: a koreai kiejtésem hiánya. Aki szereti ezt a nyelvet és kultúrát, annak fixen vérezni fog a füle, ahogy próbálom kiejteni a címeket és neveket. Leírva elsősorban a magyar átírás szerinti kiejtést tartottam szem előtt, másodsorban a nemzetközit, amiből több volt. Bár meghallgattam ilyen-olyan forrásból ezeket a neveket, címeket, de sokszor az angolok sem ejtették megfelelően, sőt, ahány videós, annyi akcentusban. Így ha arra hagyatkozok, attól vérzik be az ember füle. Ha meg a géppel/Google Fordítóval, akkor meg a gépi akcentustól. Röviden: így is, úgy is fájdalmas lett volna hallgatni, akkor meg aztán édes mindegy a dolog a részemről.

Így utólag ez minden, amit eszembe jut az előadásommal kapcsolatban. Lehetett volna jobb, sokkal, és én sem vagyok teljesen megelégedve. Előadástechnikai szempontból bazi sokat olvastam, leginkább a gyors kézírásomat, hogy egyáltalán mit kell kifejtenem – de tekintve a mennyiséget, és a relatív pontosságot követelő adatokat, sokszor nem meglepő, hogy a faktumokért nézem, miközben a folyamatot igyekszem magyarázni. De így történt az is, hogy a Hasbro helyett véletlenül Habsburgot mondtam, ami legalább viccesen vette ki magát, főleg, hogy fel sem tűnt…