Fansubber Kerekasztal (Őszi Mondocon 2022)

Az ősszel megrendezésre került Mondoconon ismét előkerülhetett a téma a kis előadói színpadra, így igyekeztünk a kapott egy órás keretbe mindent, amit lehet és fontosnak tartottunk megemlíteni. Az egészet árnyalandó, nem csak a technikai dolgokat hoztunk fel, hogy miképp készül egy anime felirata vagy egy manga szerkesztése, hanem ez miféle szervezést és háttért igényel sokszor. Ehhez pedig nem mellékesen társulnak azok a buktatók, problémák, amelyekkel szembesülni kell, leküzdeni, illetve a tevékenység árnyoldalai, amik elől nincs menekvés, előbb vagy utóbb szembe kell azokkal is nézni. Illetve, hogyan férnek meg a csapatok egymás mellett újabban, milyen változásokon ment keresztül a hazai kör.

Ezt megcélozva csapatvezetők lettek meghívva, akik közül hárman veteránnak számítanak (köztük jómagam is a lassan 14 éve űzött hobbival, a másik két vezető ennél régebb óta űzi), illetve egy relatív frissnek mondható felállás egyik vezetője.

– Durmolos (UraharaShop)
– Tapion-sama (Naruto-Kun Website Team)
– Ezra (AnimeGun Sub)
– Ricz (Ricz/Ronin Factories)

Oszd meg másokkal is:

3 thoughts on “Fansubber Kerekasztal (Őszi Mondocon 2022)

  1. Mondjuk ez a prüntyögő alapzene kb. tíz perc után eléggé idegesítővé válik. Pedig maga a téma érdekelne.

    1. Őszinte leszek: nem hallottam az aláfestést, amíg nem fülesben néztem. Vagy a hangszóróim olyanok, hogy ellensúlyozzák, vagy nem tudom. De két fülesben kétféleképpen szól: egy olcsó munkahelyi bedugós Hamában hallható, idővel tényleg az ember idegeire megy; az otthoni Hyper Cloud X-ben meg hadd ne mondjam… Abban egy verébfingot is meghallani bármelyik szerepjátékban.

Hozzászólás a(z) Foma bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük