Japán megszállása 2024: 3. nap útinaplósan

A harmadik nap (március 17-én) már bele is csaptunk alaposan a lecsóba. Kis reggeli közjátékot követően végül is el tudtunk indulni a nap első állomása felé. Elég sok minden volt erre a napra betervezve, nem is került minden sorra, illetve útközben is találtunk pár érdekességet. Sok helynek azért igyekszem leírni egyben a történetét is valamennyire, vagy miért volt számomra fontos a megtekintése.

A Chion-in hármas kapuja.

Kapásból templomtúrával nyitottuk a körutat, ugyanis a Chion-in buddhista szentéllyel kezdtük. A Tiszta Föld (Joudo) buddhista iskolának fő szentélye és vallási központja, és annak alapítója Hounen szerzetes alapította a templomot is. Ez az iskola azt tanítja, hogy az értelmes és érző lények Amida Buddha Nyugati Paradicsomában, vagyis a Tiszta Földön születnek majd újjá a nenbutsu imádságot mormolva. Aki gyakorta néz animéket, és előkerül bennük egy buddhista szerzetes, aki annyit hajtogat, hogy „Namu Amida Butsu”, az pontosan ezt az imádságot mondogatja. A templomhoz egy városi busszal lehet eljutni és Higashiyama buszmegállónál kell leszállni, ahonnan már csak egy kis utca vezet szentély bejáratát jelentő a hármas kapuhoz (sanmonhoz). Ez Japán legnagyobb fából épült kapuzata, amelyet eredetileg a templom alapítása után több száz évvel, 1619-ben emeltek. Ezek a kapuk a buddhizmusban a megvilágosodás három módját jelképezi (üresség, alaktalanság, lemondás), illetve a három szenvedélynek nevezett tehertől (kapzsiság, gyűlölet, ostobaság) való szimbolikus megtisztulást.

A helyet a Kyousougiga sorozatból ismertem meg, ahol Tükör-Kiotó egyik látványeleme. Fontosabb szerepet nem játszik azon túl, hogy a három testvér közül az idősebb a Chion-in templomot választotta saját főhadiszállásának. Ugyanilyen érdekessé, hogy a kapuzat egyébként megjelenik Az utolsó szamuráj című filmben is.

Innen tovább vezetett az út a Maruyama-koenbe, ami egy nagyobb park a buddhista templom mellett. Ennek a másik oldalán egy nagyobb shinto szentély áll, a Yasaka-szentély. Előtte azért megálltunk egy tradicionálisabb vendéglőben, a Shigurében enni, ami 11-kor nyitott, ezzel a környéken egyébként a leghamarabb. Az asztalfoglalás viccesen zajlott, hiszen mindenképpen egy társaságként kívántak kezelni, az előtéri asztalok viszont négyfősek voltak, egy nagyobb szoba volt csak, ahol hatan lehettünk volna. (Lett volna más lehetőség is, de az le volt foglalva egy nem sokkal később érkező iskolás csoportnak.) Úgyhogy én úgy döntöttem, a többiektől külön eszem, míg ők egy csapatot alkotnak – bár ezt kicsit nehéz volt beadni a vendéglátónak, nagyon erősen győzködnöm kellett, hogy nem lesz belőle probléma, nekünk kellemetlenség. Voltaképpen tény, valóban nem lett volna egyik sem, mert a későbbi napokban többször is felbomlottunk kisebb csoportokra, viszont miután én ismertem (mondhatni) mindenkit, így az útitársaim meg rá voltak kényszerítve, hogy akkor ismerjék meg egymást kicsit jobban egy asztaltársaságnál.

A Yasaka-szentély déli kapuja.

A Yasaka-szentély, vagy másik nevén a gioni szentély elég népszerű és gyakorta látogatott temploma Japán ezen részének. Szintúgy építészeti szempontból lehet érdekesebb, hiszen a honden és a haiden (vagyis a belső szentély és az áldozócsarnok) egybeépült, holott ez normál esetben külön szokott lenni. Kimondottabb jelentősége a hétköznapokban nincs, a nyári fesztivált szokták a turisztikai oldalak kiemelni a hely kapcsán, illetve a cseresznyevirágzás idejét, amikor a közeli parkkal együtt megtelik a hely. Mint a képen is észrevehető, itt már azért szemerkélt annyira, hogy elkeljen az esernyő. A választásom ennél a helynél kétrétű volt. Az egyik a Chion-inhez való közelsége, a tervezett útvonalba esése, a másik, hogy kapásból legyen egy éles kontraszt előttünk a buddhista és shinto templomok közti különbségek kapcsán.

A Yasaka-szentély épülete.

Merthogy van, és alapvetően jócskán. Ahogy a mi nyelvünkben is többnyire megkülönböztetünk templomtípusokat, mint székesegyház, dóm, nagytemplom, katedrális, kápolna, bazilika… – hogy csak a katolikus vallás kultúrkörében maradjak -, úgy a japánok számára is vannak ilyen nüansznyi különbségek. A nagyobb templomok nevei általában -tera/-dera, -ji és -in végződésűek, míg a szentélyek neveihez a -jinja, -jingu/-ingu vagy a -taisha utótag kapcsolódik. Templomnak inkább a buddhista valláshoz tartozókat nevezzük, míg a shintonak szentélyei vannak. Emellett vannak olyan utótagok, amelyekhez a leginkább a kereszténységben ismert monostor, kolostor és zárda társítható, azon belül is elkülönítve a férfi és női szerzetesekét. Mivel nem akarok ennek a nyelvészeti témájában elmélyedni, így nagyon leegyszerűsítve maradjunk ennél, és a későbbieknél is ki fogom azért emelni, hogy valami shinto vagy buddhista kegyhely. Jelen esetben a Yasaka-szentély jinja, míg a napokkal később meglátogatott és ismertebb Fushimi Inari-nagyszentély már taisha. Turisztikai szempontból a különbség még annyi, hogy ha belépőt kell fizetni, akkor határozottan buddhista templomról beszélünk.

Kis szentély a Császári sír őreinél.

És akkor egy ékes példája az imént szóba került különbségeknek: ez egy kis út melletti szentély, ami a Goryo Eji Tonsho (A császári sír őrei) területén található. Ez a hely akkor épp lezárás alatt állt, pedig emellett van a Gesshin-in kistemplom. A környéken elég kacifántos kiigazodni, eredetileg nem is szerepelt tervben egyik sem. Eredetileg a Koudai-ji volt betervezve az Entoku-innel, ám az egyik innen balra felfelé, a másik jobbra lefelé van, majdhogynem közvetlen tőszomszédságban. Itt imádkoztunk konkrétan először (a Chion-inben csak a tisztítási rituálét végeztük el a kezek és az ajkak meglocsolásával) pár jenes áldozattal. Mivel nem találtunk erről a kis szentélyről semmit (csak az említett Gesshin-int a hátunk mögött), a felakasztott papírkákból nekünk az jött át, hogy párkapcsolattal rokonítható a helyi istenség, akinek róka a patrónus állata. Legalábbis a papírkákon rengeteg páros róka, szívecske, két ember nevét és azok jókívánsága szerepelt.

A szentély a Nene no Michi, vagyis „Nene útján” található, amit Toyotomi Hideyoshi, a másik országegyesítő hadúr felesége után kapta a nevét. Nene utasítására építették a Koudai-jit, és annak apácájának szegődött. Ő, a férje, az anyja, illetve Hideyoshi egyik ágyasától, Yodogimitől született fia, Hideyori is itt van eltemetve (noha a Hokokubyo, vagyis Toyotomi Hideyoshi mauzóleuma a nap végállomásától, a Kiyomizuderától délebbre áll). Az út azért érdekes, mert ez és az ettől délebbre lévő Ninenzaka és Sannenzaka (alább lesz róluk szó) megtartották a klasszikus kiotói városi látképet, ami a kora Edo-korban (1600-as évek) jellemezte a várost.

Innen tovább felmentünk egy zugerdős lépcsőn, a Daidokoron a Koudai-ji Tenmaguu buddhista szentélyéhez, ahol viszont már áldoztunk is a kiakasztós plakettekkel. Itt több szerencseforma közül lehetett választani, hogy miért kéred az istenek segítségét: párkapcsolat, tanulmányi okok vagy magánéleti. Alapvetően ezek közül választottunk (személy szerint tanulmányit, amin az egyetemi találkozóm sikerét kívántam), ezek is maradtak meg, de 5 vagy 6 lehetőségre emlékszem. A szentély melletti parkolóból már jól lehetett látni a következő állomásunkat, a Ryozen Kannont és a hatalmas ülő kőbuddháját.

A Ryozen Kannon (képei alább) nagyobb templom volt. Az ülő Buddha-szobor alatti templomban egy másik, fekvő (alvó) Buddha szobra volt, a csarnoktól balra a „lábnyomai” (ilyen faragott, hatalmas talpnyomok, aminek a láttán senki nem lenne a susztere), a tudás urának „csarnoka” (ami valójában egy szerény kis útszéli szentély), az Aizen Myou-ou-dou, illetve az alapító sírja a domboldalban. A csarnoktól jobbra leghátul volt a világháború névtelen katonáinak a szentélye (vagyis nem kizárólag a japán katonáknak állít emléket), előtte pedig az elvetélt magzatok elhunyt kisgyerekeknek állított imaszekrény, az ő őrző istenük egyik szobrával. A templomba belépőt váltva kaptunk egy meggyújtott füstölőt, amit az udvaron lévő sekély vizes medence másik oldalán, a csarnokkal szemben álló tartóba kellett beletűzni. Az első képen látható még a kívánsággömb is. Maga a templom nem jelentős látványosság, de számomra a legérdekesebb része az az elvetélt magzatok szentélye volt, amin kicsit megütköztünk. Nem a létének tényén, hanem hogy mennyi figura szól egy-egy meg nem született gyermekért, és a képen nem adja vissza a valós mennyiséget, de még legalább három ilyen fémszekrényt kell elképzelni, illetve magát a szentélyt előtte.

Innen visszamentünk a parkolóba és az egyik közeli kávézóba egy gyors pihenésre, mosdószünetre és édességkóstolóra. A szomszédjában épp ingyenes bemutatót tartottak, amire ingyenesen be lehetett nézni. Az országról általában elképzelt hipermodernitás jegyének egyik ékét lehetett megtekinteni: egy emberarcú android magyarázta (japánul) a Szív szútrát, mögötte japánul és angolul vetítve az elhangzó kérdéseket és válaszokat. Első látszatra ez valóban hipermodern, de csak látványosság: az android egy előre felvett anyagra reagált, így egyértelmű volt a programozott mivolta, hogy nem ténylegesen ő magyarázza azt. A dolog ettől függetlenül érdekes, mert az androidnak volt arca, ezáltal mimikája is, gesztikulált, mozgott a karja, forgatta a fejét… Akit jobban érdekel a téma, annak nyilván átjön, hogy az egésznek a finom mozgások imitálása volt inkább a cél, mintsem a tényleges szútra tanainak gép általi kommentárjának elérése ezzel, vagyis egy mesterséges intelligencia vallási és filozófiai szellemének expója.

Miután a nagyon leült társaságba kicsit rugdaltam némi erőt, hajtva őket, hogy legalább a közeli végállomást érjük el, főleg hogy „veszélyes terepen” megyünk keresztül, biztosan odaérjünk. Ez a korábban említett Ninenzaka és Sannenzaka utcák, amely mentén rengeteg kisbolt található és szinte állandóan frekventált. Számos tradicionális japán tárgynak van itt boltja, de azért akadnak érdekességek is, mint a Beatrix Potter nevével fémjelzett Nyúl Péter és a Ghibli-tematikus boltok.

Ninenzaka dél felől.

És a nap végső állomása, a Kiyomizudera. A templom több animében is visszaköszön, a slice of life iskolai művek kedvelt iskolai kirándulásos helyszíne, és ha meghalljuk, hogy Kyotoba mennek aznap, akkor ez a helyszín fixen benne fog szerepelni a vágóképek vagy jelenetek közt. Két ilyen cím jut eszembe biztosra, a Seitokai Yakuindomo és a Tsuki ga Kirei. Az alább látható szöget a hegy irányából lehet elkapni, egy másik hasonlóan impozáns, ám kisebb teraszról. Mivel ez a szög szokott szerepelni a reklámanyagokon is, így számoljunk mindenképp arra, hogy rengetegen fognak itt állni, és szívesen türemkednek a jobb képért. A Kiyomizudera, vagyis „a Tiszta Víz temploma” szintén több mint ezeréves templom, nevét pedig a lábánál található Otowa-vízesésről kapta. Természetesen a szentély, a helyi szobrok és faragások is érdemelnek említést, bár mindenki a 13 méteres magasságba kiálló teraszért és a látképért jön ide, ami kifejezetten tavasszal és ősszel javallott.

A híressé vált látkép a Kiyomizuderáról.

És végül az Otowa-vízesés, amit az Okoshiyasu Chitose-chan animéből ismertem meg. Ez volt a másik mű, amit alapul vettem a helyszínekhez: a kis pingvint, aki bejárja Kyoto látványosságait. Nem kevés ötletet adott, amit aztán beépítettem a tervbe (és ezért is volt nálam egy táskás kis pingvinplüss). A vízesés a főcsarnok alatt található a leírások szerint, ami majdnem helyes: a főcsarnok a fenti képen látható, valójában a fotó szögét adó terasz alatt van közvetlenül. A vizet itt három ágra bontják, és mindegyik ág máshoz ad áldást. Az egyik a szerelemhez ad szerencsét, a másik jó egészséget támogatja meg, a harmadik ága pedig a tanulmányokhoz. Ezek közül kettőből lehet inni, bár a hármat sem zárják ki, de elég erősen úgy tartják róla, hogy kapzsiságra, mohóságra vall. Ehhez hosszú fémboton lévő bögrét lehet használni, amit a vízesés mellett egy kis ultraibolyás „kemencében” lehet és kell fertőtleníteni használat után. Arra viszont érdemes felkészülni, hogy itt bizony sor van, különösen diákok szeretik látogatni.

Az Otowa-vízesés.

Innen már csak hazafelé vezetett az út a szállásra. A lépcsőn lefelé lányom talált egy kimonóhoz tartozó hajtűt, amit a sapkám díszévé tett. Kicsivel lejjebb a templom saját kertjét is megnéztük. Viszonylag korán végeztünk, hiszen Japánban az ilyen turisztikai létesítmények elég hamar zárnak: általában este 5-6 órakor, némelyik picit tovább is látogatható, de a shinto szentélyek éjjel-nappal nyitva vannak. A nap végén még megnéztük haverral a vasútállomás Jump boltját, amit körbefilmeztem. Ahhoz képest, hogy viszonylag friss hír volt akkor Toriyama Akira halála, a bolt gondosan ügyelt arra, hogy nagyjából egyenlő arányban legyen minden nevesebb címükhöz elérhető merch: Naruto, Bleach, One Piece, Dragon Ball, Fairy Tail, Haikyuu!!, Boku no Hero Academia és miegymás. Nem egy hatalmas üzlet, viszont jól meg volt pakolva.

* * *

Imigyen ért véget a 3. nap, amelybe jóval több volt tervezve, de a két étkezés sok időt kivett, és kezdtem igen komolyan morogni bizonyos dolgokért. Kimaradt sajnálatomra a visszaúton emiatt a Kenninji buddhista templom, az ottani Yasui Kompiraguu-szentély, aminek az az érdekessége, hogy egy lyukas kő, amin keresztül úgy kell átmászni. Egyik irányból megerősíteni a jelenlegi kapcsolatot vagy új kezdéséhez, a másik irányból átmászva egy éppen aktuális kapcsolatból kijutni, meneküléshez lehet erőt szerezni. Persze, ennek megvan a maga procedúrája, amit direkt alaposan ki is jegyzeteltem, hátha valakit rá tudok venni a csoportból, hogy csinálja végig. De kimaradt a Sanjuusangendou, vagyis a „33 kenes csarnok”, amit az utolsó Taira hadúr, Taira no Kiyomori emeltetett, és egy bizonyos isten ábrázolásának több mint ezer szobrát őrzi. Be volt írva a Nemzeti Múzeum is, ami a japán művészet és kultúra múzeuma, de arról már reggel letettem – noha a turisztikai oldalak relatíve rövid látogatási idejű helynek írták le, élőben nyilvánvalóvá vált, hogy ez egy külön napot érdemelne. Ami viszont nem volt, mert rogyásig pakoltam az összeset, hiszen az egész tervet magamhoz mértem igényben és tempóban egyaránt, mintegy remélve, a többiekben van annyi önállóság, hogy a sima látványosságszedetekből vagy saját programot írnak maguknak, vagy önálló felfedező utakra mennek, és csak közös pontok lesznek.

Oszd meg másokkal is:

3 thoughts on “Japán megszállása 2024: 3. nap útinaplósan

  1. Ez jó hosszúra sikerült. Ismerőseim, akik jártak Rómában, mind arra panaszkodtak, hogy a hatodik templom után már csömörük van a vallási épületektől. Neked nem lett ilyened? 😀

    Amúgy érdekes ez a templomnevek körüli nyelvi dolog, de közben arra is kíváncsi lettem volna, működésük terén mik az eltérések. Ez annyira nem jött át. Például érdekelne, hogy miképp élik a vallási életüket a japánok? Egybe mosódik náluk a sintó és a buddhizmus, vagy elkülönítik azokat? Melyik szentélynek van papja, és egyáltalán vannak-e papok? Ha igen, mit csinálnak?

    „és ezért is volt nálam egy táskás kis pingvinplüss”

    Akkor ez is értelmet nyert. 😀

    Szépek ezek az épületek, meg a környezetük, kár, hogy maguk a városok sokszor betondzsungelek, elég jellegtelen, szürke épületekkel. Nagy a kontraszt. Fura, hogy a Kiyomizudera kapcsán a tavaszt és az őszt ajánlod. Gondolom a gyérebb lombozat miatt jobban láthatók az épületek. De én annyira nem vagyok híve ennek a két évszaknak, mivel ritkán szépek.

    „Ezek közül kettőből lehet inni, bár a hármat sem zárják ki, de elég erősen úgy tartják róla, hogy kapzsiságra, mohóságra vall.”

    A dolog filozófiája tetszik. 🙂 Azért valahol vicces, hogy az emberiség ennyire erre van kódolva, hogy a szerelem-egészség és tanulmányok hármasa ilyen hangsúlyos. A japánoknál meg talán hatványozottan is. 🙂

    Azt sajnálom, hogy lemaradt a nemzeti múzeum. Biztos érdekes kiállítás van ott. Saját tapasztalat, hogy ha társasággal megy is az ember, célszerű a csoportot elengedni, mert mindenkinek mások a szempontjai. Nekem például Prágában gyűlt meg a bajom a társasággal, akiknek egész nap azon pörgött az agyuk, hogy hol lehet kocsmázni, meg napszemüveget kell venni.

    1. „Amúgy érdekes ez a templomnevek körüli nyelvi dolog, de közben arra is kíváncsi lettem volna, működésük terén mik az eltérések. Ez annyira nem jött át. Például érdekelne, hogy miképp élik a vallási életüket a japánok? Egybe mosódik náluk a sintó és a buddhizmus, vagy elkülönítik azokat? Melyik szentélynek van papja, és egyáltalán vannak-e papok? Ha igen, mit csinálnak?”

      Ez az, ami tényleg egy külön írást érne meg, mert már a kérdésekből látom, hogy hosszú lenne. :’D Nagyon én sem látom át, pedig van logikája. Illetve pont nem sokkal később vagy előtte, beszéltem az egyik kinn élő ismerőssel, aki forrongott azon, hogy letemplomozták a szigorúan apácakolostort. Nem emlékszem, hogy annak mi volt az utótagja, de az is hasonlóan árulkodó a besorolását illetően.

      A vallási életet csak statisztikákból tudom levonni, aszerint sokaknak (valami 60+% emlékeim szerint) nincs fő vallása. Vagyis se nem shinto, se nem buddhista, amik a többségi vallások, hanem ha kell valami, akkor elmegy ahhoz a shinto kamihoz vagy buddhához, vagy mindkettőhöz, amelyik érintett az adott dologban, és ahhoz fohászkodik, tesz felajánlást. Szóval, különbséget nem tesznek. Papok biztos vannak, mert egynél pont úgy jártunk, hogy nyitás előtt még tartottak egy közös ceremóniát (pont az utolsó nap történt), de a tevékenységük utánanézős nekem.

      „Fura, hogy a Kiyomizudera kapcsán a tavaszt és az őszt ajánlod. Gondolom a gyérebb lombozat miatt jobban láthatók az épületek. De én annyira nem vagyok híve ennek a két évszaknak, mivel ritkán szépek.”

      Elsősorban a friss zöld tavasszal, illetve ősszel (mivel a fák nagyja juhar) sokáig fennmarad a sárgás-vöröses lombozat. Az viszont tényleg szép. Gyakorlatilag a legtöbb hasonló helyhez ezeket az időszakokat ajánlják szintén. Elsőre nem világos, de rákeresve gugliban elég hamar képes értelmet nyerni. 🙂

      „Azt sajnálom, hogy lemaradt a nemzeti múzeum. Biztos érdekes kiállítás van ott.”

      Ezzel kapcsolatban az előbb említett ismerős mesélt egy jót. Megkérdezte az egyik helyit, hogy tudná-e ajánlani, hiszen mégiscsak kulturális dolog, valami olyasmit is kell nevelni a gyerekbe az ilyen helyeken. Erre a helyi azt felelte, hogy „Ja, de nem éri meg, mert valami avantgárd fazekaskiállítás van mindig.” Az az avantgárd fazekaskiállítás a Jomon-kori (i.e. 14000 – i.e. 300 közt) leletegyüttes volt. =’D De felteszem, igen, érdekes lehet a kiállítás, de az épületet látva, talán jobb lett volna egy külön nap neki, ha belefért volna.

      „Saját tapasztalat, hogy ha társasággal megy is az ember, célszerű a csoportot elengedni, mert mindenkinek mások a szempontjai.”

      Szívesen elengedtem volna, de 2-en tudtuk, hogy mire vállalkozunk, 2-en feltalálták volna magukat is, 1 úgy jött, hogy másokhoz verődött, de szerintem ő is élelmes lett volna, ha arról van szó, 2 meg totális katasztrófa. Az egyik azért, a másik meg ezért, akiket folyamatosan pesztrálni kellett, mert így nulla. Az egyiknek a nyelvi tudása, a másikuknak a természete nehéz, ami miatt Japánban meg aztán kiemelten sok kelletlen konfliktusba került volna. De mindegy. Jövőre csak anyámmal megyek úgyis, ő meg olyan, mint én aktivitás terén, ha turista, még ha a nyelvi tudása az a magyaron kívül semmire se terjed ki, ellenben feltalálja magát, ha kell.

    2. „Ismerőseim, akik jártak Rómában, mind arra panaszkodtak, hogy a hatodik templom után már csömörük van a vallási épületektől. Neked nem lett ilyened? 😀”

      Oh, ez kimaradt. Amúgy nem lett. Bár volt ismerős, aki elmondta, hogy ha „egyben voltál, akkor mindben voltál”, és valahol igaz, de ez kicsit olyan, mint a keresztény templomok. A katolikus sem mindegy mikor épült, melyik stílus, mert a díszítése aszerint változhat, viszont az rendre harsányabb lesz. A reformátusoké és az evangelistáké meglehetősen puritán ehhez képest, és ott vannak az ortodoxiát követők (görögkeleti, orosz, ukrán stb.), akik megint szeretnek túldíszíteni. Na, valami hasonló van itt is, ezeknek a vegyes mivolta, ami ráadásul sokszor szorosan összefügg a hely történetével is. Így tudott nekem friss lenni, de Rómában valszeg nekem is csömöröm lett volna a hatodik templom után… pont ezen változatosság hiánya miatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük