Pár haver úgy gondolta, hogy bedobja a közösbe az ötletét: mivel elég sok játékot szokásunk venni digitálisan és fizikai példányban is (pláne bolhapiacokon), így ezeket idén lehetőleg redukáljuk, és a már meglévők kijátszására fektetjük a hangsúlyt. A vételekhez a DLC-k, battle pass-ok és efféle kiegészítők nem játszanak; hardverfejlesztés is csak úgy, ha valami beadja a kulcsot. Szóval egy backlog-irtó kihívást kezdtünk, pusztán szórakozásból. Viszont úgy érzem, célszerű beszélni egyikről másikról, hogy tulajdonképpen mit is pörgettem ki. Időrendi sorrendben fogok haladni, hogy mi mit követett a palettámon, és úgy négyhavi bontásokba szedem.
Liz ~The Tower and the Grimoire~ (PC)
Kezdésnek rögtön valami erotikus tartalmú játék, amit RPG Makerben raktak össze. Liz egy új városkába érkezik, aminek a tornyát kell megmásznia, hogy feloldozza a városkát annak lakójának gonosz és korrumpáló erejétől. Persze, a feljutás nem egyszerű, hiszen már a belépés is a bürokrácián múlik, de minél több időt tölt benn, annál jobban fogy az életereje. Ha meg az egyszer elfogy, akkor a legközelebbi mentési ponton ébredünk. Így aztán jöhet a kérdés, hol ebben az erotika? A harcokban, amit ha elvesztünk, megerőszakolnak? Nem, ez a fele inkább a bürokráciában keresendő, hiszen a lakók ilyen-olyan kérésekkel fordulnak hozzánk, amiket az elismertség feltornázása miatt végre kell hajtanunk. Ez lehet magamutogatás, prostitúció is, nem csak a klasszikus fetch questek, és ez a gyorsabbik módja a dolgoknak, bár helyenként kissé elengedhetetlenül élnünk kell vele, ha egy magasabb szintet akarunk megnyitni.
Maga a játék nem egy nagy eresztés, és őszintén szólva, még valahol örülök is, hogy ingyenes forrásból sikerült beszereznem egy körre, mert a közel 10 dolláros árát nem igazán fedi. Olyan 6 vagy 7 dollár reálisabb lenne. A „történet” lagymatag, és igazából semmi más, mint a megszokott „kiűzzük a gonoszt és aztán csá” jellegű klisé, a lehetőségeink jóval korlátozottabbak, mint más hasonló árkategóriás műnél.
Oppai no Ouja 48 (PC)
Egy viszonylag rövid nukige, vagyis kimondottan vizuális pornóregény. A főszereplősrácunk kap egy engedélyt, mely szerint bármely nőt megkaphatja, mellé pedig egy Dragon Ball Z-ből eresztett scoutert, hogy bármikor ruha alatt is megcsodálhassa a lányok kebleit. Történet az igazán nincs, a célunk pedig minél több hölgyemény megkettyintése, akár egynél többször is. Ezt megfűszerezi az, hogy még adatokat is kideríthetünk róluk, vagy egyes esetekben meg kell dolgozni a fedetlen mellmustráért.
Ha értékelni kellene, hogy voltaképpen mi is volt ez a „játék”, akkor azt mondanám, hogy bár ne érdekelt volna oly régóta, hogy láttam a hentai OVA-ját (aminek az első lemezének borítóját használtam fel illusztrációnak, mintegy kockáztatva, hogy megint letiltja a Telekom az oldalt a nyilvános hálózatokon, hogy „jaj, felnőtt tartalom!”). Azért az a két részes szösszenet messze kellemesebb élmény volt, mint ez az epizodikus, helyenként foghúzáshoz hasonlítható… izé. De még az ennek jogalapot adó lengyel sci-fi, a Seksmisja (vagy magyarul Szexmisszió), esetleg Robert Merle regénye, a Védett férfiak is messzemenően jobb, miközben amúgy (talán) tudjuk, hogy Japán népessége fogyatkozóban van különféle problémák miatt, jelentősen csökkent a gyermekvállalási kedv és még japán kormánynak is ösztönzőprogramhoz kellett folyamodnia, de még ahhoz is, hogy költözzenek ki az emberek a családjukkal vidékre.
Fate/Unlimited Codes (PS2/PSP)
Két platformon is kivittem volna? Nem, csak PSP-n, de játszottam a PS2 verzióval is, és ugyanaz a játék mindkét platformon (zéró különbség, semmi extra). Ugyanaz a lassú, a nagyon első Street Fighter és Mortal Kombat játékok merev mozgáskultúráját és unott mozdulatsorait kézműves hagyományőrzőként ápoló verekedős játék a Fate/Stay Night történetének alapjain.
Alapjain, mert van egy arcade létra, amelyet a főbb karakterekkel megmászhatunk és a harcok nem a történeti időrendben haladnak, hanem van, hogy in medias res vagyunk az egész közepében vagy nagyon az elején, esetleg a végére téve. Ezzel együtt olyan összecsapásokat játszhatunk le így, amelyek nem a kánon részei (pl. azért a választott karakterünk saját magát is bucira verheti). Ehhez hozzájön az egy- és kétjátékos mód, egy küldetéslista és egy feloldható karakter is a filmecskék és pár art mellett. Az egyedüli érdekessége, hogy ez a feloldható karakter Saber Lily, aki ebben a játékban debütált először. Pontosabban, itt még csak az eredeti Saber egy másik ruhában, hiszen az eredeti koncepció szerint Arthuria nőiesebb oldalára tették a hangsúlyt, amit az Unlimited Blade Works történetszálon lévő egyik jelenet ihletett; és csak később lett az ő kicsit fiatalabb énje, aki már kihúzta a királyválasztó kardot a kőből, de még nem ment át Merlin tanításain.
Évek óta játszom a játékot hébe-hóba, leginkább PSP-n (különösen mióta a PS2-höz nincs rendes kijelzőm), de csak most sikerült kimaxolni. Mármint mindent megcsinálni, megszerezni, és ilyen tekintetben azt lehet rá mondani, hogy első végigjátszás. Lévén ott a dilemma, hogy ennyi és ilyetén tartalomra mi számít végigjátszásnak? Az arcade rész egyik szálának megmászása? Az összes történetszál? A küldetésfa is benne van? Akkor egyszerűbb azt mondani, hogy minden is.
Ukraine War Stories (PC/Steam)
A tavalyi évben kezdődött orosz-ukrán háború ihlette három rövidke történetet és szörnyűséget megelevenítő rövid és ingyenesen játszható vizuális regény. Minden elbeszélésben mások a szereplők, civilek az élet különböző területein és más korúak. Ezek a sztorik Hosztomel, Bucsa és Mariupol utcáira kísérnek el minket, ahol ki lehet találni, hogy mik lesznek fókuszban.
Maga a játék nem különösen érdekes, pláne akkor, ha az ember követte az eseményeket, és igyekezett minél több hírforrásból értesülni a történtekről, minél több felvételt és fényképet hajtott fel. Talán emiatt is nem volt olyannyira meglepő vagy épp megrendítő egy-egy történet, noha a bucsai fejezet az ottani kínvallatást és mészárlást idézi meg, ami lazán háborús bűnnek számít, vagy a mariupoli kórház humanitárius katasztrófáját, ahol döntenek kell a kollégáid (orvosok és ápolók) testi épsége, a civilek ellátása vagy a katonák megsegítése közt. A játék pedig igyekszik minél több lehetőséget kínálni, ám itt bukik el, hiszen a szűkös időkeret jelentette fejlesztés (októberben jelent meg a játék, Mariupol pedig május végére esett el), így a történetek sem valami kiforrottak. Sokszor a drámaiság és a katarzis arra épít, hogy tudod, mi történt, nem igazán építi be a mesélő szemszögébe, illetve eléggé vezetett is a dolog. Nem mintha az ember el kívánná árulni a nemzetét, de ez az opció szinte egyáltalán nem létezik, amivel egy-egy történet teljesen más irányt vehetne és jobban kibővíthetné magát, talán jobban megértetve miért azok a helyek és események lettek kiválasztva, amik. A választás illúziója itt inkább a „hogyan rohanjuk a vesztünkbe másképp” tengelyen mozog csak.
The Cat Lady (PC/Steam)
Ha már backlog, akkor itt hadd ejtsem el, hogy ez a játék 2014 óta váratott magára, hogy játsszak vele. Talán akkor nyitottam meg először és hosszú ideig utoljára, azóta a gépemen volt, hátha egyszer megpiszkálom. A kihívásra viszont értelemszerű volt, hogy elővegyem.
Aki esetleg nem ismerné, egy egész egyedi, sötét és sok esetben szürreális, ám rendkívül kifejező, feszélyező látványvilágú horror-kalandjátékhoz van szerencsénk, aminek a központjában egy öngyilkos asszony áll, aki kapott egy új esélyt az életre, cserébe végeznie kell öt parazitának nevezett emberrel. Mind az öt valamilyen formában zakkant figura, akik ártani akarnak másoknak gyakran a saját örömükre.
Elég lassan indul be és nem is túl érdekesen, de a második fejezet utolsó szegmense után magával ragadt és késztetett arra, hogy vigyem ki (három egymást követő este játszottam vele). Egyetlen hibája, hogy nagyon egyvágányos, vagyis mindenképp úgy kell játszanod a történetet, ahogy az elvárt, nincs túl nagy szabadságunk. Egyes esetekben a döntéseink befolyásolóak, de ezek egy-egy jelenetet alakítanak csak másképp, igazán viszont az utolsó nagyjából félórában, 40 percben számítanak, ahol több, különböző befejezést lehet elérni.
Narcissu: Side 2nd (PC)
Bármennyire is legyen meglepő, hiszen az első Narcissu játékot fordítottam is, imádom, az egyik kedvenc visual novelem, a másodikat sosem vittem teljesen át. Nem is annyira a megakadás volt, bár ez egy kinetic novelnél inkább a történet és a hangulat lehet az oka, semmint a játékmenet vagy a -mechanika.
Lényeg a lényeg, most már sikerült az első játék előzményét is abszolválnom, amelyben azt tudjuk meg, miképp került Setsumi a kórház 7. emeleti osztályára, ahonnan már haza soha többet térhetett. Emellett nagy hangsúlyt kapnak az új szereplők is: a nővérként funkcionáló betegtárs, annak húga és barátnője. Sajnos nem olyan erős benyomást keltő, mint az első játék, ami a maga kompaktságában és egyszerűségében volt gyönyörű, de azért még vétek kihagyni.
Revans (PC/Steam)
Ez a cím megérdemelne egy külön posztot is önmagában, hiszen van miről és miért is, de mielőtt akármit megfogadnék vagy kilátásba helyeznék, maradjunk egyelőre abban, hogy van mit írni róla. Röviden elég annyit tudni róla, hogy nem igazán tudtam az elején eldönteni, hogy komolyan gondolta a fejlesztő, vagy van mögötte némi fanyar humor, szarkazmus az egész témát illetően. Ez az érzés nagyon sokáig kísért, hiszen mindig találni lehetett valamit, ami hol az egyik, hol a másik olvasatot erősítette meg. Ha komolyan vette magát, eléggé hozta az irrendentista és hazafias érzületet, de túlmenni a bazáriasságon sosem sikerült neki. Ha viccelődött, akkor volt pár jó poénja, ami általában referencia vagy mém volt, de abból rengeteg nem illett az összképbe. A megvalósítás többször hibás volt, ami miatt jó páran úgy hitték, hogy egy shitpost a játék, pedig nem, és ezt a leginkább a vége teszi egyértelművé. Alapvetően egy retro throwback FPS, ami a Quake 2 érát és technológiai szintet idézi meg, helyenként a City Interactive FPS-eket. Történeti középpontjában egy magyar katona van, akit Észak-Erdélybe küldenek, hogy egymaga állítsa meg a románok ténykedését, és segítsen visszacsatolni az elszakadt országrészeket egy misztikusabb vonalon.
Végeredményben nézve a játék nem teljesen kukatündér, mert vannak ötletei, egyes dolgokat jól csinál és alkalmaz, de rengeteg kihagyott ziccere van, amivel annyival… de annyival jobb lehetne, és túlzottan nagyon megerőltető dolgokat nem kell beleírni. Már ahogy megjelent, az is durván félkész állapot volt olyan mechanikákkal, elemekkel, amelyeket csak egyszer használtál legfeljebb két helyen, abból is egy opcionálisan választható volt. De az a zárszó, amit kapunk… Ott veszett el bennem végleg a remény, hogy emögött volt bármi mélyebb koncepció vagy átgondoltság, amit sajnos a fejlesztő taszító viselkedése (pl. legit hibajelzésekre egy „Ez van.” válasz) ráadásul még tetézett is. Sokat elárul a dolog, hogy a Steamre írt értékelésem olyan hosszúra sikerült, hogy muszáj voltam megvágni, mert elértem a karakterhatárt…
Ez a Revans elég furának tűnik. Remélem lesz belőle hosszabb írásod is. 🙂
A többi játék annyira nem keltette fel a figyelmemet. Ez az Ukrajnás így a leírásod alapján olyan, mintha a This War of Mine ihlette volna.
A Revans adja magát hozzá, és hát igen, volt rá ötlet, kettő írás is. De majd meglátom, mit tudok kihozni belőle alapjáraton, plusz mivel a csóri folyamatosan hegesztette. 3x játszottam ki, 1 videót és 2 streamet néztem haveroktól (egyben voltam is lelki támogatóként), de nem volt két ugyanolyan játékmenet. Valamiben mindig mindegyik más volt, elsősorban emiatt.
Az Ukrajnás mintha tényleg akarna egy kicsit This War of Mine-os lenni, csak olvasós játékként, megírt történettel, de nem igazán tudja, hogyan legyen. Ahhoz nagyon összecsapott, hiszen valamikor ősszel jött ki, és Mariupol valahogy májusra esett el, és akkor már fejlesztés alatt állt a játék, de legalább pre-produkciós fázisban.
Ellenben neked a The Cat Lady-t tudom ajánlani, még ha elsőre nem is megkapó, illetve a Narcissu első részét. Előbbi elé én is úgy ültem le, hogy ez anno sem nyert meg, nem is jutottam messze, lassú is volt (mondjuk akkor még a régi gépem volt, szóval ja, nyilván lomhábban fut), de berántott eléggé az első rész és az azt követő kórházas jelenet eleje után.