A jelenleg is zajló járvány nem csak a közéleti híroldalakat, de bizony a szubkultúra hírportáljait is megszállta. Tavasszal sorra jelentették be az éppen elstartolt vagy indulásra, premierre váró művek vagy epizódok elhalasztását, és jelentékenyen átrendeződött a szezonális műsorrend is. Ami tavasszal nem kerülhetett bemutatásra, az jött nyáron vagy őszre kapott lehetőséget, emiatt a hógolyó-hatás miatt lavinaként csúsztak (illetve csúsznak) a közelgő sorozatok is, miközben helyüket korábban futott sorozatok ismétlései vették át. Most pedig – mikor ezen sorokat írom – a várt második hullám küszöbén a helyzet nem különösebben rózsásabb az iparágat érintő kérdések és fejlemények ügyében.
Ez történt korábban
A japán animációs ipar válságáról már a 2017. októberi számban noha megénekeltem a problémák legjavát, de korántsem mindent. Összegezve, jelentős problémákat okoz az emberi erőforrás hiánya, az animátorok és grafikusok megalázó fizetése, a stúdiók mintegy háromnegyedének szorult pénzügyi helyzete, a munkafolyamatok elavultsága, a munkamennyiség rettentő mivolta. Miközben a merchek (figurák, kiegészítők stb.) és a kötődő termékek (manga, light novel, játék) eladásai egyre inkább szárnyalnak és újabb piacokat hódítanak meg, addig a blu-ray (BD) lemezek eladásai – vagyis az egyetlen forrás, amiből a stúdiók nagy hányada szerződésesen bevételt remélhetnek – továbbra is szerénynek nevezhetőek.
Animálás
Amikor Japán is elrendelte a szükségállapotot április 7-én, a legtöbb stúdió átmenetileg bezárt, a megbeszéléseket online tartották meg, és a munkatársakat igyekeztek az otthoni munkához szoktatni. A többségnek bejött, de a váltás leginkább a 3DCG animációval foglalkozó és a poszt-produkciós folyamatokért felelős stúdiókat tette próbára. Míg a KyoAni vagy a Polygon Pictures átmenetileg beszüntette az irodai munkát, a MAPPA munkatársai leginkább a háttérben dolgoztak, hogy a határidőre elkészülhessenek a vállalásaik. Minden stúdió eltérő módon igyekezett a helyzetet kezelni.
A legnagyobb problémát még így is az jelentette, hogy az animálás máig papíralapon zajlik, így bizonyos dolgokat, mint a speciális nyomtatás, másolás, a küldemények kezelése, adatgyűjtés vagy a szerverek üzemeltetése helyi, irodai jelenlétet kívánt meg. A CloverWorks elnöke, Shimizu Akira például a CrunchyRoll News-nak úgy nyilatkozott, hogy a szükségállapot alatt a munkatársak 30%-a kényszerült erre, júniusra ez az arány már 50-60%-ra emelkedhetett, de komoly munkaidő- és műszakszervezésre volt szükség. Ezzel szemben Polygon Pictures elnöke, Shiota Shuzo pedig 70-80%-os kapacitással tudta otthon foglalkoztatni az alkalmazottjait, amit nagyrészt annak köszönhet, hogy CG-vel dolgoznak az alapításuk óta.
Ellenben elkerülhetetlen volt, hogy a gyártási határidők semmissé váljanak. Ez vezetett ahhoz, hogy a sorozatok javát egyszerűen elhalasztották. Az általános közvélekedés úgy hiszi, hogy ez lehetőséget ad egy jobb, szebb minőségű munka kivitelezésére, a szomorú valóság ellenben az, hogy a stúdiókat meghatározott összegből gazdálkodnak, amit a gyártási bizottság szükség szerint emelhet, ha erre van kerete. Vagyis a stúdiók különösen szorult helyzetbe kerültek, hiszen ugyanannyi pénzösszeg állt rendelkezésükre hosszabb idő alatt, és ebből kellett kigazdálkodniuk az alkalmazottjaik fizetését. A Mantan Web utánajárt annak, hogy egy epizód elkészítése akár duplaannyi ideig is tarthatott a szükségállapot alatt, mint korábban.
Emellett a kiszervezéses munkáknak sem tett jót, hiszen több stúdió egyes részmunkákat külföldre szervez ki (pl. Dél-Korea, szárazföldi Kína vagy Tajvan, Vietnam), így ezek a feladatok is a legtöbb esetben várattak magukra.
Szinkronmunkák
A szinkronmunkálatokat teljes mértékben fel kellett függeszteni. A japán szinkronfelvételi eljárás teljesen elüt a nyugatitól, ahol a színész a saját részeit veszi fel egyedül, helyette az epizód összes szereplőjének hangja jelen van, és egyszerre veszik a jeleneteket. Erre már akkor szokott sor kerülni, amikor legalább a kulcskockák elkészültek – azaz a gyártási folyamat kései szakaszában. A problémát tetézi, hogy ezeknek a felvételi stúdióknak a nagyrésze kicsi, és Tokió-szerte elszórtan vannak. Ez volt az egyik oka annak is, hogy a világ legrégebbi, 1969 óta folyamatosan futó animációs sorozatának a Sazae-sannak is szünetelnie kellett.
Szinkronnál az otthoni munka meg szinte kizárt: ahogy Nagasaki Yukio (a Gleipnir hangrendezője) Twitteren is megírta, a tokiói lakások falai gyakorta vékonyak, így nehézkes érdemi felvevőszobát berendezni. Aki megtehette, annak magának kellett rájönni, hogyan tudja felvenni, keverni és feltölteni a hangfájlokat miközben videókonferencián keresztül kapja az utasításokat. Ezt pedig minden egyes szinkronszínésszel el kellett játszaniuk.
A problémát fokozta, hogy noha a szinkronszínészek keresnek a legjobban, sokuknak nincs megtakarítása, szerződéses és folyamatos munkát kell vállalniuk. Ez hatalmas arányban a kezdőket érinti, de az évtizedes karrierrel bíró színészek közt is gyakran előforduló eset. A japán kormány egyszeri 100 ezer jenes (284 ezer forint) támogatása például egy tokiói lakás fenntartására éppen hogy csak elegendő: egy egyszobás shinjukui lakás átlagos bérleti ára havi 97 ezer jennél kezdődik (kb. 275 500 forint).
A szakszervezetük körkérdése is lesújtó eredményt hozott: április 14-ig a színészek 96,2%-a nem kapott kártérítést a kieső munkáért és lemondott szereplésekért, április 21-én pedig a 70%-uknak munkája sem volt. Egy április 3-i jelentés szerint pedig a 26,8%-uk adósságba került. Hirakawa Tetsuo, a White Fox stúdió animátora még április közepén Twitter bejegyzésben azt pedzegette, hogy amennyiben ez a helyzet félévig fennáll. úgy az iparágban dolgozók nagyja egész egyszerűen csődhelyzetbe kerül. Ez szerencsére a május 25-én feloldott szükségállapottal elkerülhetővé vált.
Műsortervezés
Az egyik legnagyobb fejfájást mindenkinek az okozta, hogy rengeteg sorozat maradt félbe vagy el se kezdődhetett. A műsorblokkokért szabályos harc indult meg a televíziós sávokban, ami máig a közvetítés és a sugárzás monopóliumát élvezi. Egy szezon mintegy 50 félórás blokkjára jutott hirtelen 80-100 sorozat, és ebbe a tervezetteket is bele lehet érteni. A döntést, hogy mi mikor kerüljön adásba leginkább az döntötte el, hogy mely sorozatok vannak teljesen vagy közel készen.
Jeff Wexler, a Kiyuki Inc. vezetője, amely jó néhány animestúdióval tartja a kapcsolatot, sikerrel bevezette a Studio Ghibli, Ponoc és a Mano Animation Studios-t a streaming szolgáltatások világába. Az ő közbenjárásának révén kerültek idén a HBO Max, Hulu és Netflix, Amazon és Apple kínálatába a Ghibli filmjei, amíg pénzügyi biztosítékot jelenthet a stúdió számára.
Mozgás a stúdiók terén
A stúdiók terén is változott némileg a felállás: július közepén a Silver Link. (Fate/Kaleid Liner Prisma Illya, Maou Gakuin no Futekigousha) például magába olvasztotta a 2012-ben leánystúdióként elkülönített Connectet (Strike the Blood, Senryuu Shoujo), akikkel több közös sorozatuk is volt. Ezt követően augusztus 5-én az Asahi Broadcasting Group Holdings felvásárolta a Silver Link. stúdiót, és október 1-től annak leányvállalataként fog a továbbiakban működni.
Augusztus elején pedig az Arms csődöt jelentett. Az 1996 óta működő stúdió a Studio Pierrotból kiválása után felnőtt tartalmú művekkel foglalkozott (főleg Pink Pineapple, Green Bunny nevek alatt), majd 2004-ben váltottak a kereskedelmi televíziós műsorok piacára a Mezzo DSA-val. Nevet leginkább az Elfen Lied, Genshiken 2 és az Ikkitousen animékkel nyertek, de ők feleltek a Queen’s Blade, a Maoyuu Maou Yuusha, a Wizard Barristers szériákért is. A stúdió nem a járvány hatására jutott idáig: 2011 óta folyamatosan veszteségesek voltak, a csődelhjárás alá vonás idejében a cég mindössze 3 millió jenes tőkével rendelkezett (kb. 8,5 millió forint).
Hogyan tovább?
A japán animációs ipar egyes részegységei és folyamatai túlzás nélkül a 90-es évek óta majdhogynem változatlanok. Bár nagy kellemetlenségeket okozott minden területen, mégis talán merhetjük állítani, hogy a világjárvány elindította a fejlődés és a kor lehetőségeihez, igényeihez való felzárkózás útján az iparágat. A stúdiók elnökei, munkatársai bíznak abban, hogy a papíralapot hátrahagyva átállhatnak a digitális rajzolásra, illetve az otthoni munka is egy stabilan megoldható opcióvá fog válni a közeljövőben. Létfontosságú reformokra eddig is szükség volt, leginkább a hatékonyság szempontjából, nem csak eszközfejlesztés, a munkakörülményi és emberi erőforrások kezelése és a fizetés terén. A kiesett munkát pótolni csak nagyon nehezen, emberfeletti erőfeszítések árán lehet behozni, amihez évekre is szükség lehet.
A cikk a Mondo Magazin 2020. októberi számában jelent meg.
Mondhatni axióma, hogy az ember akkor lesz hajlandó érdemben változtatni valamin, ha az létkérdéssé válik. Ahogy te is említetted, eddig sem állt jól az animeipar, szóval kíváncsi leszek,olyan fél/egy év múlva milyen hatásai lesznek a járvány okozta kényszerhelyzetnek…
Mostanában csak féllángon követem a szubkult híreit, így bátorkodom megkérdezni: Szerinted mennyire számíthatunk stúdiócsődre?
Hát, csak azok voltak eddig, amiket írtam. Egy stúdiócsőd elég jelentős hír, ahogy az átszervezés is, mint azt a Silver Link és a Connect esete is mutatta (mondjuk arra senki se számított, hogy az ABC felvásárolja őket). Az Arms elég régóta betegeskedett, de az nagyobb stúdió volt. A kisebbeknél lehet felszámolás, beolvasztás az anyacégbe, de egyelőre úgy fest, nem kell tartani attól, hogy csődbezárás lesz. Sorra mondják be az újabb címeket, amiket kicsit jobban adnak el kifelé, nyugatra, és talán most ez az egyetlen lifeline, ami segíthet a produkciós bizottság költésgkeret emelése mellett – úgy, hogy a saját profitjukból áldoznak fel, amit a merchekkel szereznek egyébként.
De ez csak spekuláció, és nehéz megmondani egyelőre. A tényleges hatások fél-egy év múlva ha nem is, de két-három éven belül biztos megmutatkoznak. Mind a pénzügyi, mind a technikai és szervezési változások. Talán. Utóbbiakra elég nagy szükség lenne több szempontból is, hiszen a jelenlegi szinten már inkább pénznyelőként üzemel az ipar leragadt ága.
Hogy egy klasszikusból idézzek: „Good riddance, bad rubbish.” =)
Ha KyotoAni mellett van egy másik olyan stúdió, akikért elég nehéz könnyeket hullatnom, akkor az az ARMS. Nem is elsősorban azért, amilyen animukat ezek a világra szabadítottak. Bár azért is bőven kijárna nekik a megvetés. Mint inkább azért, amit ezeknek az animuknak a degenerált fanbázisa aztán elkövetett a fandomon belül.
Kezdjük az elején, a H vonulattal, mert ezzel van egyszerűbb dolgom, lévén nem sokat ismerek, láttam tőlük. =)
La Blue Girl: Egy hentai alapmű, aminek el kell ismerni a kult státuszát, műfajra gyakorolt hatását. Illetve az is sokat segít rajta, hogy alapvetően azért nem veszi magát komolyan, viszont ettől függetlenül is, jobb esetben egy 6/10-es cuccról van szó IMHO.
Venus 5: Lényegében egy SM paródiát kapunk, valamivel jobb humorral, mint Mido Mikoéknál. Még így is sok tudott lenni helyenként. Ellenben tetszett, hogy itt még az SM-nél is jobban ráfeküdtek a mitológiára.
Words Worth: Igazából csak azért maradt meg bennem ez a valami, mert anno a Bible Blackel emlegették egy lapon, mint „jófajta hentai anime” amit előszeretettel ajánlgattak a kezdőknek is. Aztán ugye mindkettő elég hardcore darab, ami nálam pl. inkább azt érte el, hogy jó hosszú időre kerüljek mindent, ami H kategóriás. =)
Another Lady Innocent: IMHO az ARMS legjobb, sőt egyetlen számomra értékelhető hentai animéje, amit ellentétben a BB-vel, vagy a WW-vel, inkább ajánlanék a műfajjal ismerkedőknek.
Most pedig térjünk át a Non-H vonulatra, mert igazából itt kezdődnek a bajok az ARMS-al.
Elfen Lied: Sokan a stúdió magnum opusának tartják, ami jelen esetben viszont nem dicséret. Az Elfen Lied, kb. az az anime iparban, ami a My Chemical Romance a zeneiparban. Ugyanaz a generáció rajongott érte, ugyanazon okok miatt. Nem véletlen, hogy ezek fanolása, gyakran együtt is járt. Tipikus „baby’s first grimdark” anime, ami azonban, ellentétben a Disznyótal, vagy a Code Jeezel, abszolút nem alkalmas arra, hogy elterelje aztán a nézőket, a valóban komoly művek felé.
Ikki Tousen, Queen’s Blade, Valkyrie Drive, stb.: Bátorkodtam őket egy kalap alá venni. Azon egyszerű oknál fogva, mert ezek az animék, lényegében ugyanazok, csak a körítésük más. =D Tipikus példái annak, mikor egy hentaira szakosodott stúdió, elkezd nem hentai kategóriában dolgozni, de úgy, hogy közben érezhetően képtelenek levetkőzni a beidegződött reflexeiket, aztán ez okozza a problémát. Igazából ezek az animék teljesen jól elmennének hentaiként. Azonban mivel nem azok, hiányzik belőlük a „major selling point”, ezért az ember sajnos elkezd rajtuk gondolkodni, kérdéseket tesz fel, aminek az az eredménye, hogy elkezdenek feltűnni dolgok.
Feltűnik az, hogy ARMS-éknak nincs humora, a fanserviceról alkotott elképzeléseik tömények ugyan, csak épp az ember inkább rosszul lesz tőlük, mert kurva szar az „íze” a pitbull arcú, vaskos bivaly nőknek. Ráadásul elkövetik a legrosszabbat, amit ilyenkor ellehet, elkezdnek komolykodni. Halál komolya pofával akarják a torkunkon lenyomni azt a tömény abszurditást, ami a képernyőn zajlik.
Maoyu: Na ez akár még jó is lehetett volna, ha nem ők dolgozzák fel.
Brynhildr: Ide nem kell indok. =)
Na és akkor, hogy valami jót is mondjak róluk a végére.
A Kite: Az ARMS egyetlen értékelhető animéje szvsz, amit inkább neveznék magnum opusnak, mert ezt kivételesen, tényleg eltalálták. Nem egy Noir persze, de az ARMS szinthez mérve ez az anime, több mint rendben volt.
Az ARMS-ért szo-szo, mert a műveik javát közepesnek éltem meg, mintsem egyenesen rossznak, mint a KyoAni esetében. De az ő adaptációjuk miatt kezdtem el olvasni a Maoyu light novelt, ami messze jobb és tartalmasabb, de feldolgozni azt egyben herkulesi feladat és majdhogynem lehetetlen vállalkozás lett volna. Amikor az első részed csak 40 oldal tömény párbeszéd, ebből feldolgozol úgy 8-at, mert ennyi fér a 20 percbe, az azért jelent valamit, hogy maga a mű is mennyire tömény.