Előre bocsátom, nem különösebben fogok szemérmes szende szűz lenni, hogy kerülgessem a szavakat, mint macska a forró kását. Az már egy ideje megy a magyar Twitteren, hogy az Otherworld vezető…
Ahogy az előadást is nyitottam, úgy a sorozatot is távolról kezdeném. Mi is a szuperfegyver? Mi számít annak? Milyen történelmi példák vannak és mik voltak azok a szempontok, amik szerint…
Most, hogy kikerült az előadás és megtekinthető, hozzáfűznék pár dolgot, ahogy az már egy ideje szokásom a videókhoz. Az előadás anyaga rettentő sok volt, hogy puskázáshoz kézben fogjam, így azzal…
Mint az észrevehető, a költözés és egyben a megjelenésbeli átszabás elég gyorsan megtörtént és sikerült, nem említve az exportálást. Kisebb változtatások már történtek, úgy mint pár kategória kikerülése és címkévé…
Foghatnám arra, hogy azért nincs régóta új bejegyzés, mert ezt készítem elő, azonban az igazság aligha állhatna távolabb ettől. A válasz elég egyszerű és kézenfekvő: nincs időm és energiám rá,…
A 80-as évek nosztalgiavonata tovább zakatol, így a tavaly augusztusban bemutatott Black Magic M-66 után egy másik olyan művet rántok elő a kalapból, ami a korszak meghatározó filmjeiből és zsánereiből…
A démonos témát a horror animék közt egy időben nagyon szerették csúcsra járatni. Egymás után jelentek meg olyan – főleg OVA-ként kiadott – művek, amelyekben a pokolbéli szörnyek valamilyen formában…
A jelenleg is zajló járvány nem csak a közéleti híroldalakat, de bizony a szubkultúra hírportáljait is megszállta. Tavasszal sorra jelentették be az éppen elstartolt vagy indulásra, premierre váró művek vagy…
Reneszánsz, Itália, Firenze… Ez most nem az Assassin’s Creed második felvonása, hanem egy kezdő szerző egyetlen művének mozgóvászonra vitele. Eme pár oldalon megpróbálom körüljárni mindazt, ami jó volt benne és…
Óriásszörnyek, mutatós lányok és tökös legények. Ez volt az 50-es évek „B” filmes mozijainak a nagyon leegyszerűsített felállása. Ezek a mai szemmel igencsak kacagtatóan szórakoztató, sok esetben ostoba felállású filmek…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem