Hosszú ideje nem értekeztem a SAO-ról, és ennek igazából annyi oka van, hogy nagyjából elengedtem ezt a franchise-t. A lenyomatát sikeresen meghagyta az újabb felvonásaival, és bár az Ordinal Scale…
A következő toplistát még az Animagazin 50. számába (2019. július) írtuk Katával, ami valójában diupla toplista, hiszen az enyém és az övé szerepel párhuzamosan egymás mellett, amolyan férfi-női, kezdő-haladó szint…
Pár hete érlelődik bennem a dolog, hogy kicsit megemlékezzek két mozifilmes (és egy streames) élményről, amit szó szerint egymást követően néztem meg. Ideje is volt már, hogy sorra kerüljenek, és…
Annak idején a 2016. júniusi számban írtam a Kantai Collectionről, ami koncepciójában első blikkre megegyezik a mostani címmel, azonban mégis merőben másabb, elviselhetőbb és talán mondhatjuk azt is, hogy fogyaszthatóbb.…
Hittan órákon biztos elhangzik az az állítás valamilyen formában, hogy Jézus kereszthalála egy új szövetséget, testamentumot teremtett Isten és Ember közt, feloldozva az utóbbit az eredendő bűn terhe alól. De…
Talán nem is gondolnánk, hogy az animék és a mangák egyik atyja immár több mint 50 éve alkot. Az ő nevéhez fűződik a mecha műfajnak két komolyabb variánsa, a pilótavezérelt…
Az utóbbi időben a Type-Moon háza táján pörögnek az események, egymás után jelentették be és jelentik be a frissebb és frissebb adaptációs címeket, amiknek egyik állomása az újévi speciálok lettek,…
Most egy kicsit technikaibb jellegű írással jövök, amivel azt kívánom megmutatni, hogyan lehet az egyik legegyszerűbben betűtípusokat kiegészíteni, illetve néhány apró hibát javítani a megjelenítésükben. Véleményem szerint, ez különösen hasznos…
Az animékben kimondottan kedvelt téma szokott lenni a zene. Ha azt mondom, hogy Beck, Hibike! Euphonium vagy Nana, Sakamichi no Apollon, Nodame Cantabile (és még hosszasan sorolhatnám a címeket), akkor…
Nem hiszem, hogy írtam volna már a sétaszimulátorokról, noha korábban volt már bemutatva egy ezen a blogon (az Eleusis), illetve azóta kijátszottam a kultstátusznak örvendő Firewatch-ot is, ami szép volt,…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem