Bostoni teadélután az atomszélben: Fallout 4

A Fallout világába annak idején a 3. játékkal volt szerencsém becsatlakozni (az első kettő és a Tactics továbbra is kimaradt). Az teljesen bejött, napokon, heteken át barangoltam a Fővárosi Pusztaságon…

Oszd meg másokkal is:

Az elkaszált eposz: Gothic

A hétvégén sikerült lezárnom egy idestova 15 éve tartó eposzt, a Gothic világát. A négy nagy játékot és három kiegészítőt megélt sorozatnak két része váratott magára technikai okok miatt. Viszont…

Oszd meg másokkal is:

Hamvaiban holtan

Jó ideje (vagy féléve), hogy nem adtam magamról hírt itt. Ennek meg volt a maga oka, elég sok minden történt, ment, zajlott, sőt, még most is tart némelyik. Nem ígérem,…

Oszd meg másokkal is:

“Ássuk el a főnököt!” – Vezetési kiskáté 3.

A múltkori részben említettem, hogy a szervezeti felépítéseket veszem górcső alá. Érdekes kör ez, mert ahány csapat, annyiféle megvalósítása van ezeknek az alapelveknek, amelyek legjava az idők folyamán alakult ki…

Oszd meg másokkal is:

Végtelen világok pornókrízise

Talán nem árulok el újdonságot, hogy ritka fura csodabogár vagyok, és ami a humoromat illeti, az meg egyszerűen több, mint furcsa. Timi pedig meghirdette nemrég, majd’ egy hónapja (ha nem…

Oszd meg másokkal is:

Gépfejlesztés előtti gondolatsor

Már egy ideje lehet hallani a RyZen processzorokról, körülbelül tavaly ilyenkor óta vártam rájuk, ugyanis így vagy úgy, de kulcsszerepet játszana a közelgő gépfejlesztésben. Ha befürdik, akkor azért, mert addig…

Oszd meg másokkal is:

Egy metálkoncert margójára

Megjártuk a koncertet. Anya 55. születésnapjára egy metálkoncert belépőt kapott a Sabaton és Accept (valamint a Twilight Force) zenekarok március 5-i budapesti fellépésére. Az eredmény talán jobb lett, mint vártam.

Oszd meg másokkal is:

Pár nap még a csend, hogy aztán zengjen az ég…

 Egy csöppet eltűntem februárra, de hamarosan jelentkezem egy koncertbeszámolóval, amire tavaly óta várok, és már „early birdként” duplán is befizettem: Sabaton és Accept, március 5-én, ami a Hungexpo „B” épületébe…

Oszd meg másokkal is:

“Ássuk el a főnököt!” – Vezetési kiskáté 2.

„Mert a főnök csak dirigál, meg felpolcolja a lábát az asztalra, és nézi, miként dolgoznak a beosztottai.” – gondolják egyesek, és valahol közel vannak az igazsághoz. Annyiban legalábbis, hogy nézi,…

Oszd meg másokkal is:

Túlvilági entitások nyomában: Ghost Hunters

Ed és Lorraine Warren neve már a blogon sem ismeretlen, hiszen a Démonok között filmek által világhíressé tett házaspár történeteinek egyik rövidebb könyvét már bemutattam nektek. Ez volt a Deliver…

Oszd meg másokkal is: