Bizonyára (remélhetőleg) mindenkinek volt egy kedvenc tanára, ahogy a tanároknak is szokott lenni kedvenc diákja. A bensőségesebb tanár-diák kapcsolatot már meg-megpedzegette egy-egy sorozat (pl. a Demi-chan wa Kataritai), vagy nagy túlzások közepette használta fel a komédia egyik alapjának (pl. a Kodomo no Jikan), esetleg egy romantikus háremvígjátékot rakott össze, ami szokás szerint alig halad bármerre is (pl. Happy Lesson!). Az Onegai Teacher! ezzel szemben romantikus dráma kíván lenni… A hangsúly pedig a „kíván lenni”-n van.
A történet Kuroda Yōsuke eredeti ötlete, amelyet a Daume stúdiónál valósított meg főleg forgatókönyvíróként. A sztori helyszíne a naganói Kizaki-tó környékén játszódik, ahogy a sorozat spin-offja is, az Onegai Twins!, illetve ezek szellemi örököse, az Ano Natsu de Matteru. A 2002-es sorozatot egy speciállal támogatták meg, valamint a manga és light novel változatok igyekeztek jobban kidolgozni az eseményeket és a karaktereket. De miről is szól maga a sorozat egyébként?
Kusanagi Kei felettébb érdekes és ritka betegségben szenved: komoly negatív érzelmi nyomás hatására kómaszerű eszméletvesztés keretében „megáll a fejlődésben”. Amíg kiütve fekszik, addig a teste nem fejlődik, nem öregszik. Már átélt egy ilyet és 15 éves maradt. Mintha ez nem lenne elég, az egyik este észreveszi a Galaktikus Föderáció egyik földönkívüli tisztjét, Kazami Mizuhót, akinek a feladata az emberek fejlődésének szemmel tartása. Ha ez még önmagában nem okozna elég kalamajkát első olvasatra, akkor gondoljunk bele: a tiszt fedősztorija az, hogy a srác iskolájába érkezik tanárnőként, ráadásul a szomszédja is lesz. És ha Isten így se veri a srácot eléggé bottal, most ütni fogja aztán kővel: még éppen csak felpislákol köztük valami érzelemszerűség a felfordulások közepette, máris össze kényszerülnek házasodni…
Nem, nem én siettem az összefoglalóval, a történet halad az elején ennyire szélsebesen, hogy aztán leüljön, csordogáljon és szóba kerülhessen a helyzet okozta problémák kibontogatása… Ami, maradjunk annyiban, hogy összecsapott képet mutat. Pont ez a kezdeti sietség aláássa a későbbi témákat: féltékenység, a kapcsolat titkolása, elcsábítás, megkísértés, veszekedések, egy kapcsolat buktatói… Ez az alap nagyon jó lenne egy érdekes romantikus sorozathoz, történethez, ha az elején nem a rohamléptek miatt hiteltelenedne el. És még a történetbe nagyon sok helyen bele lehetne kötni, de teljesen felesleges – egy dolgot leszámítva. A másik nagy problémám a történettel Kei betegsége, ami nem csak elrugaszkodott, eltúlzott, de nem is kezdenek igazából vele semmit egészen a legvégéig, hogy aztán ez legyen jobb híján az indítéka annak, hogy újra összehozzák a galambpárocskát. Ez pedig egy sor további problémát szül, többek közt azt, hogy az érzelmek innentől nem lesznek őszinték, és inkább a szánalom szülte ápolt-ápoló közt szövődő viszony veszi át.
Na de akadjunk le az ekézéséről, mert ezt leszámítva korának tisztességes iparosmunkája. Korai 2000-es évek grafikájához képest kellemes színvilággal, szépen kivitelezett animációval, karakterdesignnal és hátterekkel dolgozik. Az aláfestő zene szokás szerint nem valami kiemelkedő, ellenben itt hallhatjuk KOTOKO és Kawada Mami első önálló számait, mint opening és ending. (Őket főleg a J.C. Staff készítette Shakugan no Shana, Hayate no Gotoku! és To aru-szériák révén ismerhetitek.) A szinkronszínészek között több ismert név is szerepel, mint a Mizuho hangját adó Inoue Kikuko (Aa! Megami-sama Belldandy-ja) vagy Kawasumi Ayako (Fate-szériákból Arthuria Pendragon, avagy Saber), szóval, aki erre fogékony, az rengeteg ismerős hanggal találkozhat.
Ha pont a legnagyobb hibája miatt nem simulna bele sem a korabeli, sem az egyébkénti átlagszínvonalba, szíves-örömest ajánlanám megtekintésre. De ennek hiányában csak az „egyszer az életben meg lehet nézni” kategóriát erősíti, amit érdemes még az animés pályafutás elején megtekinteni a kellemes időtöltéshez
A cikk a Mondo Magazin 2018. augusztusi számában jelent meg.
