Ore no Imouto Konna ni Kawaii Wake ga Nai kritika

Ore no Imouto Konna ni Kawaii Wake ga Nai, magyarra fordítva a „Kishúgom nem lehet ennyire aranyos”. Ez a darab az őszi szezon egyik hype-oltja. A sorozat maga egész kellemes, leszámítva, hogy a kishúgicát 12 részen keresztül (minden részben egyszer-egyszer legalább) legszívesebben leütöttem volna.

Kirino ennyire volt aranyos az esetek 90%-ban…

Nézzük az alapfelállást… Kyousuke átlagos középiskolás diák, aki él mindennapjait. Van egy kishúgija, aki (mint később kiderül) divatlapokban szerepel, kitűnő tanuló, jó kislány stb. A bökkenő ott van, hogy a bátyát nem kedveli, sőt szerintem utálja és lenézi. Ez mindaddig a pontig így van, míg a húgica táskájából ki nem esik egy DVD, amiben a tok szerint mahou shoujo animu lenne, de mikor főhősünk belenéz, látja, hogy egy eroge van benne, persze az anyucija éppen akkor jön arra, és kellemetlen helyzetbe hozza (klisé). Majd elkezd az okos fejecskéjével gondolkodni, szóval végiggondolja, hogy kié lehet. Aztán Kirino (a húgi) elkezdi keresni, majd rájön, hogy az övé a DVD. És akkor felhívja a szobájába, és nekiáll drámázni, hogy „nevess ki”, „nézz le” stb. De a testvére (faszom se tudja miért, még ő se tudja) megnyugtatja, hogy ez nem furcsa meg satöbbi. Ha már elfogadta, akkor beszélni akar vele a témáról, tehát gyorsan a kezébe nyom egyet, és kiadja neki, hogy játszon vele.

A történet felvezetéséről ennyit, leszámítva, hogy már a viselkedéséért itt levertem volna kettőt a csajszinak, semmi érdekes nem történt (nem bántom a lányokat, de Kirino eszméletlenül idegesítő volt). A történet a 12 rész alatt mendegél előre, talán az egyik rész, amit meg kell említenem, mikor Akihabarában találkoznak a hasonszőrű egyedekkel, itt két olyan leányzó is előkerül, akik nem idegesítettek. Eddig körülbelül két részen vagyunk túl, de még hátravan 10, azt valamivel ki kell tölteni. Nos, a részek eléggé vegyesre sikeredtek, a drámázástól („mi lesz, ha apu megtudja” baromság) kezdve a fanservicen át volt itt minden, amit az otaku népség megkívánhat. Nekem azok a részek tetszettek, amikor nem épp Kirinoról vagy az ő (fú, de nagyon) elit haverjairól szóltak, akik mellesleg mély otakugyűlölő álszent nőszemélyek voltak. Ayase, Kirino és Kanako… ezt a triót utáltam a legjobban, ha kivonnánk az egyenletből őket, akkor a sorozat még a mostaninál is jobbat kaphatna, bár akkor egy szürke slice of life lenne belőle, amit valószínűleg az emberek nem habzsolnának, de történetesen számomra mindegy lenne.

Ez sose vágtam, ezek a japán tini lányok mind ennyire erősek?

A sorozat végére vártam valami befejezést, de (ahogy előre éreztem) egy klisés valamit kaptunk megint. Aztán utánaolvastam kicsikét, és kiderült, hogy ez a valami egy alter befejezés a light novelhez képest, ami már így egészen jól hangzik. Ore no Imouto Konna ni Kawaii Wake ga Nai + Gokou Ruri (állandóra) – Kirino = nagyobb élvezet, örülnék, ha Saori-shi és Manami is többet szerepelne az esetleges második évadban, mivel őket csíptem talán a legjobban az egész sorozatból.

Ez a párosítás nagyon tetszett, miért csak egy részt szenteltek rá?

A grafika szépre sikeredett, de manapság egész sok szép animációjú anime van, ami amúgy meg hulladék, a zenéje nagyon tetszett, főleg az OP, ami Claristól volt az irony című szám, az ED-ek meg változtak, nem hagytak bennem túl mély nyomot (őszintén szólva lövésem sincs, hogy milyen számok voltak).

Összeségében a történet előrehaladtával egyenes arányban csökkent számomra a sorozat élvezhetőség, ha Kirino egy kicsivel lett volna kevésbé idegesítő, akkor talán két ponttal is többet kapna ez a darab, de így… 7/10. Mellesleg nem értettem a címet, mivel az utolsó részben talán 10 perc időtartamára volt kedves a bátyóval, szóval ennyit erről.